HIRDETÉS
HIRDETÉS

Budapest — Meglepően visszafogott, mindenfajta aktuálpolitikai kicsengést mellőzött ünnepi beszédében Orbán Viktor (56) miniszterelnök.

Sokáig az is kérdéses volt, hogy tart-e egyáltalán beszédet a kormányfő, amit azzal magyaráztak, hogy benne volt a pakliban egy rendkívüli EU-csúcs megtartása a Brexit miatt a szerdai napon.

Orbán a beszédét a szokásostól eltérően nem nyilvános rendezvényen, hanem a Zeneakadémián, meghívottak jelenlétében mondta el.

Míg korábban kifejezetten harcias szónoklatokat tartott az 56-os évfordulókon, tavalyi beszédében is szóba hozta Brüsszelt, Soros Györgyöt és a migránsokat, idén ezekről szót sem ejtett, ehelyett a magyar történelemre tekintett vissza az 56-os magyar forradalom tükrén keresztül.

– 1956. október 23-án a magyar nemzet ősi jussát követelte vissza, szabadon akart dönteni arról, hogy miként éljen. És mi akkor is magyar, vagyis európai életformát akartunk maguknak. Szabad és független Magyarországot a nemzetek Európájában – fogalmazott Orbán, aki szerint a „magyar nemzet 56 őszén felsőbb osztályba lépett egy olyan teljesítménnyel, amelynek erkölcsi kisugárzása érezhető volt az egész földgolyón”.

A szakértők is egyetértettek abban, hogy más volt ez a beszéd, mint amit az előző években megszoktunk, és mindez főleg a másfél héttel korábbi önkormányzati választásnak köszönhető.

– Nem először fordul elő, hogy amikor Orbán politikailag szorítottabb helyzetben van, akkor visszavesz a mondanivalója élességéből – hívta fel a figyelmet Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője, aki szerint a Fidesz számára komoly csalódás volt a mostani önkormányzati voksolás, mivel sokkal jobb eredményre számítottak.

– Ez nem azt jelenti, hogy megváltozna a kormánypártok politikája például Budapesttel kapcsolatosan, viszont a harcias hangnem fenntartása rövid távon visszaütne számukra – jelentette ki.

Kiszelly Zoltán politológus szerint is konfliktuskerülő volt Orbán beszéde.

– Választás után nem vette volna jól ki magát, ha a kormányfő fenntartotta volna táborában a harci szellemet, ráadásul most sokáig nem lesz választás, nincs szükség mozgósításra – magyarázta Kiszelly, aki szerint a kormánypártok kivárnak, hogy mit csinál az ellenzék a sok elhódított várossal.

– Ha most megtámadnák őket, az összerántaná az ellenzéket, ezért kivárják, hogy megmarad-e az ellenzéki egység, vagy megindulnak-e a belharcok – tette hozzá.

blikk.hu

Feltöltve: 2019.10.24.
Megnézve: 1394

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra