HIRDETÉS
HIRDETÉS

Budapest - Vastaps fogadta Karácsony Gergelyt a Városházánál, ahol a főpolgármester beszédet mondott.

- Olyan rég volt már, hogy azért gyűltünk össze, hogy kiálljunk valamiért és nem azért, hogy tüntessünk valami ellen - nyitotta meg beszédét Karácsony, aki szerint a szavazók egyszerre ünneplik a köztárság születésnapját és újjászületését.

- Budapestnek olyan helynek, közösségnek kell lennie, amelybe minden magyar a sajátjának érez. Azok a budapestiek is, akik 10 nappal ezelőtt nem a változásra szavaztak - folytatta a főpolgármester, hozzátéve: "Nyerni kis többséggel is lehet, de győzni csak igazi közösséggel."

Karácsony arról is beszélt, hogy október 13-án visszavették a várost, azért, hogy visszaadják azt a budapestieknek. Két célja, hogy Budapest legyen Kelet-Közép-Európa legélhetőbb és legzöldebb város legyen.

-Először is több emberséget, kevesebb kilakoltatást. Másodszor pedig, jobb és elérhetőbb közszolgáltatásokat: több bölcsődét, több rendelőt, több CT-t és kevesebb stadiont - magyarázta a célokat Karácsony, aki a beszéde végén azt kérte az emberektől: "Tegyük Budapestet szabaddá, zölddé, menővé!"

blikk.hu

Feltöltve: 2019.10.23.
Megnézve: 245

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra