HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az uniós tagországok vezetői elfogadták az Egyesült Királyság kilépésének feltételeiről azt a megállapodást, amiről a brit kormány és az EU tárgyalódelegációja az utolsó pillanatban, csütörtök délelőtt megegyezett.

A tagországok döntése után, Donald Tusk az Európai Tanács, és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság közös sajtótájékoztatót tart.

„Ami tegnap letehetetlen volt még, ma valóra vált" – jelentette ki Donald Tusk. Szerinte azért tudtak egyezségre jutni, mert az Európai Bizottság is úgy ítélte, hogy az európai állampolgárok érdekeit szolgálja a megoldás, Írország is rábólintott, és Boris Johnson is hajlandó volt engedményt tenni. „Így nem lesz határellenőrzés és az egységes piac is rendben működhet" – értékelte a megállapodást.

Leo Varadkar ír miniszterelnök az EU egységének fontosságára hívta fel a figyelmet: „együtt megálljuk a helyünket, de megosztva elbukunk", és a Törökország és Kína jelentette politikai kihívásokra utalt. Varadkar megköszönte az EU támogatását, amit az „ő kis országának" nyújtott.

Azt is elmondta, hogy az ír határról szóló korábbi megállapodás helyett újat kötöttek, amelyet csak az északír parlament változtathat meg. 2020 végéig átmeneti időszak segíti majd az átállást Észak-Írországban az új vámrendszerre, és ezt 2022-ig is meg lehet hosszabbítani.

Jean-Claude Junker, az Európai Bizottság leköszönő elnöke három nyelven – franciául, angolul és németül – szólalt meg, kiemelte, hogy az alku tiszteletben tartja a Nagy-Britanniában maradó 5 millió uniós állampolgár és az EU-ban élő 5 millió brit érdekeit is.

Az EU főtárgyalója, Michel Barnier egyszerre tekintett a jövőbe és a múltba, Winston Churchill brit miniszterelnököt dicsérte, és azt is kiemelte, hogy most jön az igazán fontos szakasz, amelyben a Nagy-Britannia és az EU válás utáni kapcsolatát rendezik majd.
A brit parlament jön

Kora délután Boris Johnson és Jean-Claude Juncker közös sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy „méltányos, kiegyensúlyozott és jó megállapodás” született. Juncker szerint a megállapodás egyszerre „védi meg az állampolgárok érdekeit és a közös piacot, és teremt békét és biztonságot.” A brit miniszterelnök dicsérte a megállapodáshoz vezető sok munkát és az eredményt, de inkább a belpolitikai üzenetekre koncentrált: „olyan brexitet sikerült elérnünk, ami megfelel az elvárásainknak.”

Johnson korábban a Twitteren azt is hozzátette, hogy ha a tagországok is jóváhagyják a csütörtökön kezdődő EU-csúcson a megállapodást, akkor „a brit parlamenten a sor, hogy véghezvigye a brexitet szombaton." A brit kormány akkorra rendkívüli parlamenti ülést tervez.

Miután a tagországok vezetői egyhangú döntéssel támogatták a megállapodást, azt még az Európai Parlamentnek és a brit parlamentnek is ratifikálnia kell. Theresa May előző brit kormányfő EU-val kialkudott, a tagországok által elfogadott megállapodását háromszor is visszadobták a brit képviselők.

A torykat a brit parlamentben támogató északír unionisták pedig csütörtök reggel bejelentették, hogy nem támogatják Boris Johnson brexitmegállapodási javaslatát, mert nem értenek egyet az abban foglalt, ír–északír határra vonatkozó vámszabály- és áfatervekkel.

JOHNSON ÉS JUNCKER BEJELENTÉSE UTÁN IS MEGERŐSÍTETTE A DUP, HOGY TOVÁBBRA IS ELUTASÍTJÁK A MOSTANI FORMÁJÁBAN A MEGÁLLAPODÁST.

Johnsonnak egyébként még az északírek támogatása esetén is mindenképpen szüksége lenne ellenzéki vagy az általa a pártból kitett toryk szavazataira is, mivel nincs többsége az alsóházban. Az ellenzéki pártok is ellene vannak az EU-val megkötött új megállapodásnak, de néhány munkáspárti képviselő már utalt kiszavazásra.

Pénteken vitát tartanak a brexitmegállapodásról a brit parlamentben, bármilyen szavazás majd a szombati ülésnapon jöhet.

A brit képviselők korábban törvényben kötelezték arra Johnsont, hogy az október 31-i kilépési határidő újabb halasztását kérje az EU-tól, ha a szombati nap végéig nem szavaznak meg az alsóházban is egy EU-val elfogadott megállapodást, vagy az alsóház nem szavaz kifejezetten a rendezetlen brexit támogatásáról, amit már többször elutasított. Stephen Barclay brexitügyi miniszter szerdán kijelentette, hogy a kormány tartani fogja magát a törvényhez. Azonban hozzátette, hogy az elsődleges céljuk az október 31-i kilépés biztosítása.

Erről Juncker még a csúcs elején azt mondta, hogy kizártnak tartja az újabb halasztást, „a britek vagy elfogadják ezt a megállapodást, vagy rendezetlenül távoznak az EU-ból." Viszont egy újságírói kérdésre Tusk azt válaszolta a csütörtök esti sajtótájékoztatón, hogy ha ez bekövetkezik, és Nagy-Britannia hosszabbítást kér, akkor egyeztetni fog a tagállamokkal.

Bármilyen hosszabbításról a tagországok vezetői dönthetnek, a megállapodás elfogadásához hasonlóan egyhangú döntéssel.

index.hu

Feltöltve: 2019.10.17.
Megnézve: 1362

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra