HIRDETÉS
HIRDETÉS

Csütörtök hajnalban túlnyomóan borult lesz az ég. Nyugat, délnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, de északon kisebb a csapadék esélye. Délnyugaton, délen egy-egy zivatar is lehet Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon néhol megélénkül – írja honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A hőmérséklet hajnalban 10 és 15 fok között valószínű.

Később nyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap, és mind kevesebb helyen valószínű csapadék, délután már csak keleten eshet. Északkeleten egy-egy zivatar kialakulhat. Néhol megélénkül az északnyugati szél.

Nappal a hőmérséklet 16 és 22 fok közé emelkedik.

Pénteken nyugat felől széles felhősáv vonul át az ország fölött, ezért keleten délelőtt, nyugaton délután várhatók hosszabb napos időszakok, egyébként inkább felhős idő valószínű. Néhol rövid ideig csepereghet az eső. Hajnalban párásság, kis területen köd is előfordul. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül.

Éjszaka a hőmérsékleti minimum 7, 14, nappal a maximum 20, 25 fok között alakul.

Szomabton változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, hajnalban ködfoltokkal. Főként nyugaton és északon néhol gyenge eső, zápor előfordulhat. A déli, délnyugati szél napközben helyenként megélénkül, illetve délután északnyugaton északnyugatira fordul a szél.

Éjszaka 9, 15, nappal 20, 26 fok között alakulnak a hőmérséklet szélsőértékei.

Vasárnap is változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, hajnalban ködfoltokkal. Néhol gyenge eső, zápor előfordulhat. A délnyugati, déli szél napközben többfelé megélénkül.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 25 fok között várható.

index.hu

Feltöltve: 2019.09.25.
Megnézve: 1436

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra