HIRDETÉS
HIRDETÉS

Közösen lépnek fel a Viking céggel szemben a Hableány tragédiájában sértett oldalt képviselő ügyvédek.

Az áldozatok családtagjait és a Panoráma Decket képviselő jogászok azt szeretnék elérni, hogy a svájci Viking cég megfelelő mértékű sérelemdíjat fizessen – ezért, ha kell, kártérítési pert is indítanak a cég ellen.

Az elhunyt magyar kapitány családjának ügyvédje szerint a Hableányt tulajdonló cég munkáltatóként már fizetett egy kisebb összegű kártérítést a hozzátartozóknak, ám a jogi képviselők most ennél továbbmennek.

„Egyrészt közösen lépünk fel Magyarország területén a Vikinggel szemben, másrészt én – ahogy korábban is nyilatkoztam – mindenképpen Svájcban is kívánom rendezni ezt a jogviszonyt. Úgy gondolom, ha két frontot nyitunk ebben az ügyben, a Viking ebben csak veszíthet” – nyilatkozta az ATV Híradójának Gulyás Krisztián ügyvéd.

A Panoráma Decket képviselő ügyvéd elmondta, a májusi hajóbaleset óta jelentősen visszaesett a dunai kishajós foglalások száma, a koreai utasok pedig teljesen eltűntek. A céget ért kár meghaladhatja akár az egymilliárd forintot is.

„Az együttműködésnek az a lényege, hogy a sértetti oldal – és ez esetben a munkáltató is beáll abba a sorba, ahol mi, mint munkavállalók szenvedtük el a balesetet – együttes fellépéssel talán hatékonyabbak leszünk úgy a Viking üzemeltetői, mint a biztosítótársaságok irányába” – mondta Magyar György ügyvéd.

„Természetesen először tárgyalásos úton próbáljuk ezeket a követeléseinket érvényesíteni, vagyis leülünk a felelősökkel és megpróbálunk megegyezni a kártérítés mértékében. Ha nem megy, vagy nem tudunk megállapodni peren kívül, akkor perre kerül sor, ami nagy valószínűséggel Svájcban zajlik majd” – nyilatkozta Sógor Zsolt.

A kártérítési igényt a jogász szerint – a magyar büntetőeljárástól függetlenül is – megalapozza az az igazságügyi szakértői jelentés is, amely szerint a Viking hajójának kapitánya megalapozottan gyanúsítható a baleset okozásával.

A Fővárosi Törvényszék kedden a Viking ukrán kapitányának november 30-ig meghosszabbított letartóztatásáról döntött másodfokon – számolt be az ATV.

blikk.hu

Feltöltve: 2019.09.19.
Megnézve: 1542

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra