HIRDETÉS
HIRDETÉS

Pikó András melletti demonstrációt tartanak a budapesti Práter utcában, a Pál utcai fiúk szoborcsoportnál.

Az eseményen, amelynek a „Védjük meg a megtámadott Pikó Andrást és csapatát!" címet adták, részt vesz Karácsony Gergely, Pikó András és Kunhalmi Ágnes is. Rengetegen jelentek meg és vonultak a tüntetés helyszínére, a kezdéskor már szinte tele is lett a Práter utca.

Az első felszólaló Pikó András volt, aki megköszönte a támogatást, ám elmondása szerint nem őt kell megvédeni, hanem a józsefvárosiakat.

Mint megírtuk, hétfőn a Magyar Nemzet egy interneten megosztott fotóra alapozva azt írta, Pikó kampányfőnöke törvénysértő tevékenységet örökített meg, majd posztolta azt a közösségi médiában. Az eset után Udvarhelyi Tessza kampányfőnök tagadta a vádakat, a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté viszont egy sajtótájékoztatón visszalépésre szólította fel az ellenzék VIII. kerületi polgármesterjelöltjét és a helyi ellenzéki jelölteket. Ezt követően szerda este rendőrségi nyomozók szállták meg a VIII. kerületi ellenzéki polgármesterjelölt, Pikó András (55) kampányirodáját. A kihallgatások csütörtökön is folytak, laptopokat is lefoglaltak, köztük Pikó kampányfőnökéét.

blikk.hu

Feltöltve: 2019.09.13.
Megnézve: 1519

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra