HIRDETÉS
HIRDETÉS

Jól látható jelei voltak a tömeges elbocsátásnak az Electrolux kapuja előtt kedden délután. A jászberényi gyárból feszült és ideges emberek távoztak, akik közül senki sem volt hajlandó videósainknak nyilatkozni. Magyarázatot csak akkor kaptunk, amikor leengedtük a kamerát.

“Most még csak az elbocsátások hírét közölték, a vezetők ezután ülnek le az emberekkel, hogy a távozás feltételeit megbeszéljék. Nem akarom rosszabb helyzetbe hozni magam” - magyarázta egy férfi, majd igyekezett mihamarabb interjútávolságon kívül kerülni.

Azt már az Electrolux magyarországi igazgatójától, Gönczy Sándortól tudtuk meg, hogy kedden csupán általánosságban jelentették be: a svéd elektronikai cég jászberényi gyárában teljesen megszüntetik a porszívó üzletágat, és az egyszerűbb hűtők gyártását. Ezzel pedig legalább 800 embernek mondanak fel, munkásoknak és irodistáknak egyaránt. Az átszervezés azonban csak jövő tavasszal kezdődik és nyárig fejeződik be.

“Ha sikerül, még egy évet dolgozhatok a gyárban, ami nem mindegy” - tette érthetővé a távozó munkások elutasítását egy fiatalabb férfi, hosszan mentegetőzve, hogy nem nyilatkozik nekünk. A munkások elbocsátásának feltételeiről konkrétumot Gönczy Sándor igazgató sem mondott, de hangsúlyozta, hogy a munka törvénykönyvénél jobb feltételeket fognak biztosítani.

Gorillák védik az igazgatót

Bár a gyárban Antall Csaba szakszervezeti vezető szerint 1700-an dolgoznak, úgy tűnt, hogy szinte mindenkit érint a tömeges leépítés. A távozók legtöbbje feszülten, rosszkedvűen torpant meg kameránk előtt, majd fejét rázva ment tovább.

Miközben a szakszervezeti vezető szerint a munkások higgadtan fogadták a bejelentést, másról vallott egy feldúlt középkorú férfi. “A vezérigazgatót testőrök kísérik mindenhová! Hát mit gondolnak rólunk? Ez elmond mindent a hozzáállásukról.”

Többek említették azt is, hogy valóban sokkolta a dolgozókat a bejelentés. “Nem számítottunk erre” - bökte oda egy férfi a parkoló felé sietve. Egy buszra várakozó nő szerint azonban terjedtek pletykák arról, hogy jönnek az elbocsátások. Ketten is említették ugyanakkor, hogy az elbocsátottak nem légüres térbe kerülnek. “Jászberény környékén több nagyvállalat is működik, talán lesz munka” - mondta egy fiatal nő.

Kérdés ugyanakkor, hogy meddig éri meg a külföldi nagyvállalatoknak Magyarországon dolgoztatni. Az Electrolux leépítése arra utal, hogy a magyar betanított munkaerő világviszonylatban egyre kevésbé versenyképes. A svéd elektronikai vállalat az itt megszűnő tevékenységeket visszaviszi Ázsiába, ahonnan azokat korábban hozzánk hozta.

Nem lehet Európában egyszerű, kis hozzáadott értékű termékeket gazdaságosan gyártani

- mondta erről az Indexnek a cég igazgatója. Gönczy Sándor azt is hozzátette, hogy a ezzel párhuzamosan az Electrolux elkötelezett a magyarországi gyártás mellett, aminek jeleként 33 milliárd forintnyi beruházást visz a nyíregyházi gyárába. Itt, ahogy hamarosan Jászberényben is, csak felső kategóriás termékeket gyártanak majd.

A jelentős beruházás azonban a termelés automatizálásához kell. A termelés a 2022-2023-ban esedékes beruházás után is a jelenlegi létszámmal folytatódik.

index.hu

Feltöltve: 2019.09.11.
Megnézve: 1485

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra