HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az eddigi öt meccsen egyszer sem sikerült legyőznie Magyarországnak Szlovákiát, az Eb-részvétel szempontjából kulcsfontosságú meccsen sem. Még nincs semmi veszve, de a lépéselőnyünk odalett, teljesen nyílttá vált a csoport.

Már a magyar-szlovák előtt nyilvánvalóvá vált, mivel Azerbajdzsán hazai pályán döntetlent játszott a horvátokkal, a mieink egy győzelemmel pontelőnnyel kerülnek a csoport élére, míg egy szlovák győzelem négyesélyessé teszi a csoportot. A döntetlen pedig befagyasztja

Amíg ide eljutottunk, történt pár dolog. Ha kíváncsi rá, mi történt percről percre a meccsen, itt elolvashatja.
ELSŐ FÉLIDŐ:

A meccs előtt a Szlovákiából érkező, többnyire fekete pólós magyar drukkerekre szegeződött a legtöbb szempár, mert nekik is a vendégszektorba szólt a jegyük, és ahogy várható volt, nem fogadták őket barátságosan a szlovákok. A rendőrsorfal viszont megakadályozta, hogy összecsapjanak, de azért mutogattak egymásnak. A magyar drukkerek természetesen azonnal egy hullámhosszra kerültek velük, együtt énekelték a ria, ria, Hungáriát.

A születésnapos kapitány, Marco Rossi lényegében ki tudta küldeni alapcsatát. A sérüléséből felépülő Nagy Ádámot a kezdőbe jelölte, Sallai Roland volt az egyik szélen, Dzsudzsák Balázs a másikon, Szalai Ádám elöl, Szoboszlai Dominik kerül mögé.

Szlovákia két helyen változtatott a horvátok elleni pénteki 0-4 után, a jobb oldali védő a dunaszerdahelyi Satka lett, míg a center a 20 éves zsolnai Bozenik. Ő már nemcsak a jövő nagy reménysége, hanem a jelené is. A fiatal csatárért a Hertha középpályását áldozta fel Pavel Hapal.

Fergetegesen hangulatban kezdődött a meccs.

Amikor sokszor irigylésre méltóan szóba kerül itthon a dortmundi hangulat, és az ottani szurkolófal, ha ránéztünk a kapu mögött helyet foglaló magyar táborra, ugyanaz az érzésünk támadt. Hátborzongatóan zúgott a stadion, morajlás nem is volt, csak a mindent átható dübörgés. Mátyás Királyt függesztették ki a drukkerek a kapu mögé.

„Az Európa-bajnokság előttetek, a fekete sereg mögöttetek”

- ez volt az üzenet. Amikor Hamsík arra gondolt, hogy a magyarok veszélyesek otthon, erre a hangulatra utalhatott, az ilyen megsokszorozza az erőt. Remekül is kezdett a magyar csapat.

Az első kapuralövés Kleinheisler Lászlóé volt, de nem volt elég erő benne, így Dubravka megfogta. Dzsudzsák keresztlabdájáról hajszállal maradt le Sallai. Sallai megiramodott volt, de Satka visszahúzta, sárgát kapott. Az első negyedórát Szoboszlai 14 méteres kőkemény lövése zárta, Szalai készítette le neki a labdát, a Salzburg középpályása azonnal célba vette a rövid sarkot, de Dubravka a helyén volt, ki sem pattant róla a labda. A 18. percben Hamsík lőtt 28 méterről, de méterekkel mellé. A szlovákok legnagyobb sztárja már Kínában játszik, és a sebességének, passzai pontosságának ez nem tett jót.

A 24. percben Kleinheisler küzdött meg keményen egy labdáért a szlovák térfél közepén, a labda Szalai elé került, aki 18 méterről lőtt, Dubravka vetődve ütötte ki. A magyar válogatott letámadta ellenfelét a saját tizenhatosánál, ilyet nem szoktunk meg az utóbbi időben komoly tétmeccsen. Nem is tartott sokáig.

A 29. percben kényszerű csere jött a magyar oldalon: Lovrencsics a csípőjét fogva hagyta el a pályát, Bese Barnabás jött a helyére. Ez a csere mintha egy kicsit visszavetette volna a mieinket.

A 35. percben lehetett érezni először a szlovákokon, hogy képesek a magyar térfélen is labdát birtokolni, de Hamsík jó lövőhelyzetből veszélytelen volt. A 39. percben jutottak el először a szlovákok szögletig, de be sem tudták ívelni, belebonyolódtak egy variációba.

Egy perc múlva első komoly helyzetét gólra váltotta az ellenfél.

A magyarok védekezés eltolódott, Hamsík feltűnt a jobb oldalon, Orbánnak kellett középről kilépnie rá. A szlovák nem vette vissza a bal lábára a labdát, hanem erőből beadott a kapu elé. Baráth nem tudott felszabadítani, a labda felperdült, az érkező Mak pedig hat méterről a kapuba vágta a labdát. Tőle indult az akció. Bozinek mintha lesen lett volna, de a játékvezető nem vette észre, utána pedig a védők már nem tudtak tisztázni. (Ha lett volna videóbíró, ezt a gólt tuti elveszik.)

Szlovákia amikor kivívta a 2010-es vb-részvetelét, akkor is veszített egy fontos meccset hazai pályán, a szlovénok 2-0-ra nyertek Pozsonyban, de pár nap múlva győzelmi kényszerben nyerni tudott Lengyelországban, igaz az már a lengyeleknek tét nélküli meccs volt.
MÁSODIK FÉLIDŐ:

Szalai harcolt ki szabadrúgást 18 méterre a kaputól, Szoboszlai a jobb felsőbe csavarta. Dubravka vetődött érte, de ezt a labdát nem lehetett kiszedni, tökéletesen helyezte ugyanis a középpályás a kapufa mellé.

Az a gyors gól, ami ahhoz kellett, hogy ne váljon idegessé és kapkodóvá a mieink játéka, gyorsan meglett - az 50. percben jártunk -, és jobb ütemben nem is érkezhetett volna.

A jó folytatás viszont elmaradt, Szlovákia ugyanis második helyzetét is könyörtelenül kihasználta. Ez is lesgyanús volt, de az eddig két sárgát is kiharcoló Bozinek ahogy kapura fordult, már nem volt védő előtte. Baráth nem érte el becsúszva, Orbán is lemaradt egy ütemmel.

A bal kapufa mellé lőtte a labdát, Gulácsi vetődött, de ezt nem tudta hárítani.

Bozinekhez úgy jutott el a labda, hogy a vonal mellől induló Lobotka és Kucka ahogy összejátszott egymással, az előbbi pedig megküzdött a visszakapott labdáért szorongott helyzetben is, nem tudta lekövetni a magyar védelem.

A 61. percben Szalai fordult kapura, de lövését Dubravka hárította.

A 64. percben teljes káosz lett a magyar védelemben, Gulácsi és Orbán nem értette meg egymást egy felperdülő labda után, közelről lőhettek, de ezt szerencsére kihagyták.

A követező percek Dzsudzsákról szóltak, volt ballal egy nagy lövése, centikkel mellé, jobbal 17 méterről fordult kapura, Dubravka hatalmas bravúrral tolta fölé, ennél jobban nem is lőhette volna meg, de a Newcastle kapusa kipiszkálta. A szögletet Szalai csúsztatta meg, a már pályán lévő Pátkainak most nem volt szerencséje, nem arra pattant a labda, amerre ő mozgott. (Pátkai volt a horvátok és Wales ellen is a nyerő ember.)

A folytatásban hiányzott az az erő a magyar csapatból, amivel a kapuhoz tudta volna szorítani riválisát. Igazán nagy nyomás alá nem sikerült helyezni az egyébként kiváló védőkből álló szlovákokat.

A 84. percben Hamsík került helyzetbe, Gulácsi ütötte ki oldalra a bal kapufa mellé tartó labdát. Sallai húzogatása után az ötös sarkán Szalaihoz került a labda, de nem tudott lőni.

A csoport állása: 1. Horvátország 10 pont, 2. Szlovákia 9, 3. Magyarország 9, 4. Wales 6, 5. Azerbajdzsán 1.

Magyarország október 10-én Splitben játszik, Szlovákia ugyanakkor fogadja Walest.

index.hu

Feltöltve: 2019.09.09.
Megnézve: 1565

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra