HIRDETÉS
HIRDETÉS

Szerb katonai küldöttséget fordítottak vissza horvát határőrök szombaton a kelet-horvátországi Batrovci-Bajakovo határátkelőről. A horvát hatóságok szerint ugyanis a szerbek nem kértek hivatalos engedélyt a belépésre. Nikola Milina horvát rendőrfőkapitány a sajtónak nyilatkozva azt állította, csak azután derült ki, hogy katonákról van szó, miután a gépjárműben megtalálták az egyenruhákat.

„Nem kaptunk előzetes bejelentést az érkezésükről, és a horvát határvédelmi törvények szerint nem teljesítették egy másik országba való belépés feltételeit” – mondta, majd hozzátette: a látogatást be kell jelenteni, erre megvannak a megfelelő előírások.

A szerb védelmi minisztérium ugyanakkor az ellenkezőjét állítja. Mint mondták, a gépjárműben 11 ember tartózkodott, a katonai akadémia parancsnoka és tiszti iskolások, akik Jasenovacra indultak a második világháború mártírjainak szentelt megemlékezésre. Állításuk szerint érkezésüket hivatalos úton bejelentették, beleértve a katonai egyenruhák bevitelét is, amely szerintük „teljesen megengedett a szolgálati szabályzat értelmében”.

Az incidensre Aleksandar Vucic szerb elnök is reagált. „Megértem, hogy a horvátok nem akarnak emlékezni saját második világháborús múltjukra (...) Két náci rezsim létezett Európában” – utalt Vucic a világháború idején kikiáltott Független Horvát Állam (NDH) nevű, a náci Németországgal szövetséges, usztasák vezette bábállamra. Szerinte a szerb nép a nácik ellen harcolt, most pedig egyesek azt szeretnék, hogy ne lehessen emlékezni arra, ami történt.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő erre azt mondta: „Egy olyan próbálkozásról van szó, amelynek nem a kegyeletadás volt a célja, hanem a provokáció és konfliktus előidézése”. Ez szembemegy a nemzetközi joggal, ami Horvátország számára elfogadhatatlan és amit ezért a leghatározottabban elítél. Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő újságíróknak úgy nyilatkozott: incidenst kiprovokálni a szomszédos országgal csak azért, hogy eltereljék a figyelmet a nehéz belpolitikai helyzetről Szerbiában, újabb példája a szerb politika felelőtlenségének és idejétmúltságának.

A jasenovaci komplexumban, amelyet „horvát Auschwitzként” is emlegetnek, becslések szerint mintegy 80-90 ezer ember halt meg, köztük több ezer gyermek. Az áldozatok több mint fele szerb volt, de horvát és boszniai zsidókat, cigányokat is kivégeztek, valamint olyan horvátokat, akik nem értettek egyet a rezsimmel.

index.hu

Feltöltve: 2019.09.08.
Megnézve: 504

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra