HIRDETÉS
HIRDETÉS

A jelenlegi 810-es SMS-, illetve hívószám 763-ra változik, mivel pedig az eddigi integrátor EME Zrt. nem csatlakozott a rendszerhez, ügyfeleinek másik szolgáltatót kell keresniük.
Elindul az országos egységes mobilparkolási rendszer július elsején, új SMS- és hívószámmal. Mivel az eddigi integrátor, az EME Zrt. nem csatlakozott a rendszerhez, így ügyfeleinek másik mobilparkolási szolgáltatót kell keresniük júliustól - erősítette meg a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. Veres Mihály hozzátette ugyanakkor, hogy az EME is csatlakozhat, ha megfelel a feltételeknek. A szakember arra is figyelmeztetett, hogy a jelenlegi 810-es SMS-, illetve hívószám 763-ra változik.

Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az EME Zrt. kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottságnál, mivel véleménye szerint az állam monopolizálta a mobil parkolást. Valójában azonban az állam csak az egyik szereplő, mivel a privát cégek nyújtják az ügyfeleknek a szolgáltatást - hangsúlyozta. Veres Mihály elmondta: az EME Zrt.-vel folyamatosan tárgyalt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt., ezért is halasztották május 15-ről június 10-re a csatlakozás lezárását. Miután addig nem állapodtak meg, a július elsejei indítás miatt szükségessé vált a tárgyalások felfüggesztése - jelentette ki a vezérigazgató.

Az egységes mobilfizetési rendszer kiépítése 820 millió forintba került - ismertette Szabó Zoltán Attila, a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: ez alacsonynak számít, és másfél év alatt megtérül. A költséget úgy sikerült leszorítani, hogy a használatarányos útdíjfizetési hálózatot szélesítették ki. A későbbiekben ugyanerre az alapra épül a tömegközlekedési jegyek elektronikus úton történő megvásárlása is - jelezte Veres Mihály.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 70 közterületi parkolási társaság területén indítja el az egységes mobilparkolást július elsején, jelenleg 42 parkolási társaságnál lehet mobillal fizetni, így kiszélesedik ez a lehetőség, a szolgáltatók száma pedig hatról hétre növekszik, de az ősztől várhatóan újabbak csatlakoznak a rendszerhez. A szolgáltatók körébe tartozik a három mobilcég, továbbá az Mpark, az Evopay és a Barion rendszert létrehozó Sense/Net Zrt. is. A Sense/Net Zrt. társalapítója, Bíró Tamás ismertette, hogy az általuk kifejlesztett digitális készpénz-előrefizető rendszer, a feltöltött egyenlegből mobiltelefonnal lehet fizetni, és nemcsak a parkolásra használható, hanem egyre bővülő körben vásárolni is lehet vele.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a rendszerhez csatlakozott szolgáltatók más-más megoldást kínálnak, eltérő költségen. Az alap az, hogy a mobiltelefon számlájában jelenik meg a parkolási díj, de lehet bankkártyás feltöltést, sőt utólagos fizetést is választani. Kinek-kinek magának kell eldöntenie, hogy parkolási szokásaihoz melyik megoldás a megfelelőbb, a legolcsóbb. Az új számokra figyelmeztető matricákat június utolsó éjjelén a parkolási társaságok ragasztják fel az automatákra. Aki rutinból tárcsáz, az figyelmeztető SMS-t kap.

Veres Mihály kérdésre válaszolta azt mondta: vélhetően lesz néhány nap türelmi idő az átállásra, de ehhez az önkormányzatok hozzájárulása is szükséges. Megjegyezte, hogy a közterületi parkolás fele ma is mobillal történik.

hirado

Feltöltve: 2014.06.25.
Megnézve: 1894

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra