HIRDETÉS
HIRDETÉS

Szécsényt kilenc éve vezeti Stayer László, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként nyerte a választásokat, ám idén a helyi Fidesz nem őt, hanem a helyi Fidesz elnökét, Varga Bélát szavazta meg a település polgármesterjelöltjének. Ha ez nem lenne elég, Stayert a helyi KDNP teljes mellszélességgel támogatja, de olyannyira, hogy a megyei KDNP-elnökség kezdeményezte is a helyi szervezet feloszlatását. A történet mindkét főszereplője nyilatkozott az Indexnek. Szarvas után egy újabb hely, ahol nem az ellenzék miatt lesz izgalmas az önkormányzati választás.

Szécsény fideszes önkormányzati képviselői egységesen kiléptek a Fideszből (...)

A kilépők között van a város polgármestere is, aki 9 éve vezeti Szécsényt.

- írta közleményében a Nógrád megyei település önkormányzata.

A közlemény megállapítása szerint „a kilépéssel gyakorlatilag nem lesz a szécsényi képviselő-testületnek kormánypárti tagja, hiszen a kereszténydemokrata képviselőknek már korábban kizárását kezdeményezte a KDNP megyei elnöke, így az eddigi kétharmados többség nullára olvad”.

A közlemény az ügy előzményeiről röviden azt írja, "a helyi kereszténydemokraták egységesen azt szerették volna, ha a jelenlegi városvezető (Stayer László) marad a Fidesz-KDNP közös jelöltje. A helyi fideszesek viszont még a két párt megállapodása alapján kötelező egyeztetésre sem voltak hajlandók, miután ők saját elnöküket, Varga Bélát jelölték". Ráadásul, miután a helyi Fidesz megszavazta Vargát jelöltnek a jelenlegi fideszes polgármester helyett, és a helyi KDNP továbbra is ragaszkodott a polgármesterhez, a KDNP megyei szervezete kezdeményezte a helyi KDNP feloszlatását.
A Fidesz szavaz, a helyi KDNP ellenez

Szécsény 2010-ig masszív baloldali település volt, aztán 2010-ben Stayer Lászlót, a helyi iskola igazgatóját kereste meg a Fidesz-KDNP, hogy induljon el polgármesternek, és Fidesz-KDNP-s színekben meg is nyerte azt, ahogy azóta a többi választást is. Stayer városvezetése idején kezdhette meg működését Szécsényben a Páter Bárkányi János Katolikus Iskola 2013-ban, ami 2015-re ki is nőtte magát, pályázati pénzből újították fel és bővítették ki.

Aztán jött az idei, június 6-i helyi fideszes taggyűlés, ahol két név volt a lehetséges polgármesterjelöltek listáján: Stayer, a jelenlegi polgármester, illetve Varga Béla, a helyi Fidesz elnöke. A 34 szavazóból végül 26-an szavaztak Vargára, és 8-an Stayerra.

Fontos rögzíteni, hogy a szavazó tagok Fidesz-tagok voltak, azok között nem volt KDNP-s. A polgármestertől úgy tudjuk, a helyi KDNP vezetője elment a gyűlésre, és kért 5 percet, hogy felszólaljon, ahol szerette volna elmondani a megjelenteknek, hogy a helyi KDNP (12 tag) egyöntetűen a jelenlegi polgármestert támogatja, és hogy miért kellene a Fidesz-tagoknak is rászavazniuk. Ám elmondása szerint azt mondták, max egy percet kap, amire a KDNP-s vezető azt mondta, az kevés, és végül elküldték. A polgármester szerint ráadásul míg a KDNP-sek mind szécsényiek, addig az itt szavazó fideszesek közül legalább 10 nem volt helyi. A fideszes Vargáról a Magyar Narancs írt hosszabb cikket 2016-ban.
Addig ugrált a helyi KDNP, míg elindították a feloszlatásukat

Június 6-án tehát a Fidesz úgy döntött, Varga lesz a jelölt, azt kommunikálták is, ám a helyi KDNP továbbra is ragaszkodott Stayerhez, amit ők is kommunikáltak kifelé.

Ezután azonban a megyei KDNP-s vezetés úgy tudjuk, megkereste a helyit, hogy rákérdezzen, mi ez a partizánakció, és hogy vegyék tudomásul, hogy a megyei KDNP megegyezett már a megyei Fidesszel a jelölt személyéről. A helyi KDNP iránymutatást kért a párttól, mi a menete az ilyen folyamatnak, majd levélben ütötte tovább a dolgot. Ez azonban már azt eredményezte, hogy

A megyei KDNP-elnök elindította a helyi KDNP-szervezet feloszlatását.

Stayer László az Indexnek azt mondta, a Fidesz taggyűlés döntését tudomásul veszi, a most bejelentettek szerint ő és két önkormányzati társa (egy képviselő, és az alpolgármester) kilépnek a Fideszből

Ő pedig nagyon valószínű, hogy elindul függetlenként a polgármesterségért.

A hat Fidesz-KDNP-s képviselőből (beleértve a polgármestert) hármat a Fidesz, hármat a KDNP adott, a fideszesek tehát kiléptek, a KDNP-seknek pedig a helyi szervezetük van feloszlatás alatt. A polgármesteren túl a másik két Fideszt elhagyó: Dr. Harikné Dr. Havasi Beáta alpolgármester, illetve Borda Tamás, aki a helyi katolikus iskola igazgatóhelyettese.

Jobb, hogy kiléptek, így nem kell már kizárni őket

Telefonon elértük Varga Bélát is, a helyi Fidesz elnökét, a Fidesz szécsényi polgármesterjelöltjét is. Varga azt mondta, minden polgármesternek lejár a mandátuma a ciklus végén, ezt illik tudomásul venni, a következő ciklusra pedig a Fidesz őt kérte fel, amit ő elfogadott.

A polgármester úrnak megköszönjük, hogy megkönnyítette a dolgunkat, hogy kiléptek a Fideszből, hiszen így elkerültük, hogy az országos tagságnak kelljen az alapszabályra hivatkozva kizárni őket.

- mondta Varga, aki szerint az elmúlt időszakban a jelenlegi polgármesternek sok ügye volt, ami már vállalhatatlan volt a párt számára is. Konkrétumokat nem szeretett volna mondani, de utalt a Magyar Hang júliusi cikkére, ami ezt a konfliktust próbálta feldolgozni, és amiben szó van Stayer egy 2017-es akciójáról, amikor valamilyen vita után egész egyszerűen lekapcsolta a várost a netről.

Varga azt mondja, a A megyei KDNP csatlakozott a helyi Fidesz döntéséhez, és most nár a jövőre szeretnének koncentrálni. Stayer kilépéséhez, és a konfliktushoz annyit még hozzátett:

korrekt módon, emelt fővel lezárhatta volna ezt a ciklust, de nem élt vele, önálló független jelöltként bárki elindulhat, majd a választópolgárok eldöntik, kit támogatnak.

Hogy a polgármester támogatottsága hogy változott, arról azt mondta, őt sokan keresték meg, "a választók is érzik hogy megújulásra van szükség", és egy "olyan emberrel lenne szükség, aki nem harcban áll a kormánnyal". Gazdaságilag pedig kritikus szinten van a település szerinte, nagy adóssággal.

index.hu

Feltöltve: 2019.08.09.
Megnézve: 1750

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra