HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Fradi új igazolása, Alekszandr Zubkov döntötte el a Ludogorec elleni meccset. A magyar bajnok kitűnő közönsége előtt megérdemelten nyert, aktívabb volt, és a kapu előtt is pontosabb, de így is nehéz visszavágó jön a jövő héten.

A labdarúgó Bajnokok Ligájának a Ferencváros a bolgár Ludogorecet kapta az első fordulóban, és nem a magyar bajnok volt a meccs esélyese. A bolgárok ugyanis az elmúlt öt évben valamennyiszer feljutottak a főtáblára, míg a mieinknek volt olyan szezonjuk, amikor meccset sem sikerült nyerniük. A Ludogorec kétszer volt a BL-ben a legjobbak közt, háromszor az EL-ben.

A Fradi kisebb átalakuláson ment át a nyáron, hiszen visszatért például Priskin Tamás, aki rögtön a kezdőbe került, Szignevics eltiltását töltötte. A két ukrán: Ignatyenko és Zubkov is kezdett, a brazil Isael szintén eltiltott volt.

Percről percre itt nézheti végig, mi történt meccsen.

Remekül kezdett a Ferencváros, a hatodik percben Ignatyenko passzolta a felfutó Lovrencsicsnek a labdát, aki hajszálpontosan adott középre, Tokmac pedig hat méterről a kapuba továbbította a labdát. Elsőre úgy látszott, hogy a bevetődő védő fejéről került a kapuba a labda, de a lassítás megmutatta, nem öngólt volt. Három perccel később Priskin Tamásnak volt egy lövése egy gyors támadás végén, de fogta a kapus.

A huszadik perc után a bolgárok átvették az irányítást, sorra lőtték be a labdákat a szélről, veszélyes helyzetek alakultak ki, rövid idő alatt három szögletet is lőhettek. Igaz akkor még egyik labda sem úgy pattant, hogy baj lehessen. A 31. percben viszont a védők közé hátralépő Ignatyenko eladta a labdát, a bolgárok támadása azonnal jött belőle, Tchibota 12 méterről lőtt, Dibuszról kipattant, Swierczok pedig egyvonalból egyből a kapuba lőtt. A visszajátszás megmutatta, nem volt les.

A második félidőre is aktívabban jött ki a Ferencváros, aminek gyorsan meg is lett az eredménye. Zubkov jó helyzetből messze fölélőtt, a 61. percben pedig les miatt érvénytelenítették a hazaiak gólját, Dvali ugyanis egy kicsit előrébb volt, mint a védője, így végül jogosan vették el ezt a találatot. Rebrov nem is örült a kispad mellett.

65. percben aztán szabályos gól jött, Tokmac cselei után jól adta középre a labdát a bal oldalról, Zubkov az egyetlen jó megoldást választotta, ellőtte egyből 9 méterről, Iliev kapus feje fölé a labdát a kapu közepébe. Szép gól volt. Tokmac neve mellé a gólja után gólpassz is került.

A 71. percben a bolgárok közel álltak megint az egyenlítéshez, egy keresztbe lőtt labdára jól érkezett Swierczok, kiszorított helyzetben azonban Dibusz lábbal védett.

A 84. percben is a saját kapuja előtt veszített labdát a Fradi, de Tchibota csetlett-botlott, a támadás pedig lelassult, a védők pozíciót fogtak, és a helyzet odalett. Lanzafame válaszul felgyorsított, de a lövésébe szintén beleléptek. Egy perccel a rendes játékidő vége előtt a csereként beálló Intima lőtt 17 méterről ballal, centikkel a kapu mellé. Veszélyesen pattant a labda, ez már nem Dibuszon múlt.

Már a 96. percben jártunk - a hajrára nagyon beszorult a magyar bajnok -, amikor Marcelino legurított szabadrúgását Swierczok lőtte 23 méterről, erős volt a labda, de nem túl jól helyezett, és Dibuszról nem jött ki, így maradt a 2-1-es siker, ami jó alap a jövő hétre. Mert ugyan gólt lőtt a Ludogorec, de mégiscsak kikapott.

A visszavágót a jövő hét szerdán fél nyolctól rendezik.

Lovrencsics Gergő csapatkapitány így értékelt az M4-nek.

"Valami oknál fogva az első félidőben beszorultunk, és kapunk egy gólt. Nagyon nehéz visszavágó lesz, mert kreatív játékosaik vannak, de semmi sem lehetetlen."


index.hu

Feltöltve: 2019.07.10.
Megnézve: 1880

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra