HIRDETÉS
HIRDETÉS

Folytatja a rendőrség a motorosok és kerékpárosok fokozott ellenőrzését. Az eddigi tapasztalatok szerint sok az ittas kerékpáros, gyakran hiányos a felszerelés, és a közlekedési szabályokat sem mindig tartják be.

Szabálytalan közlekedés egyirányú utcában, hiányos felszerelés és főleg ittasság – egyebek közt ezeket tapasztalják a rendőrök, ha a kerékpárosokat és a motorosokat ellenőrzik – monda el a Krónikának Szécsi Tibor, a BRFK forgalomszervezési és megelőzési osztályának vezetője.

A rendőrök év eleje óta minden hétvégén és éjszakánként igyekeznek kiszűrni az ittas bicikliseket, motorosokat. A héten azonban napközben is ellenőriztek a gyakori balesetek miatt – tette hozzá a rendőrség munkatársa. „Lesújtóak a tapasztalatok” – fogalmazott Szécsi Tibor, aki elmondta, ha este a kollégái kimennek az utcára ellenőrizni, előfordul, hogy akár minden második, harmadik kerékpárosról kiderül, alkoholt fogyasztott, miközben a biciklisek és a motorosok jelentős arányban okoznak balesetet.

A BRFK osztályvezetője arról is beszélt, úgy látja, elterjedt az a nézet, hogy a kerékpárosok forgalommal szembe is behajthatnak az egyirányú utcákba, erre azonban csak ott van lehetőség, ahol a táblák ezt külön jelzik. Nagyon sok helyen a biciklisek fittyet hánynak a rájuk is vonatkozó tilalomra.

Gyakori tapasztalat a bukósisak hiánya is, amely védőeszköz a motorosoknak minden esetben kötelező, kerékpárosoknak csak negyven kilométeresnél nagyobb sebesség fölött. Sok esetben nincs a biciklin első vagy hátsó lámpa, esetleg a kötelező két fék helyett csak egy működik – ez is gyakran okoz balesetet.

A rendőrség részéről közölték, folytatódik az ittasan közlekedő kerékpárosok és motorosok kiszűrése.

hirado

Feltöltve: 2013.07.21.
Megnézve: 2835

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra