HIRDETÉS
HIRDETÉS

Elment a Nemzet Sportolója, az Aranycsapat legendás futballkapusa. Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Grosics Gyula, a Fekete Párduc. Az elmúlt években sokat betegeskedő egykori futballistát csütörtök óta a Kútvölgyi úti klinika intenzív osztályán ápolták, miután egy kontollvizsgálatot követően bent tartották az intézményben.

A család tájékoztatása szerint "Grosics Gyula 11.20 perckor, álmában, megtért Teremtőjéhez". Grosics Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar válogatott kapuját 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett.

Leromlott egészségi állapota, korábbi infarktusai és többször kilyukadt tüdeje miatt az utóbbi időben gyakran kezelték kórházban.

Egykori csapattársa és jó barátja, Buzánszky Jenő (89) a Blikktől tudta meg a szomorú hírt.
- Nagyon megrendít amit hallok, nehéz elfogadni - mondta az Aranycsapat korábbi védője. - Gyula hosszú évtizedk óta volt a barátom. Éppen Németországba tartok, ahol az 1954-es vébédöntőről emlékeznek meg, amelyet együtt vívtunk meg. Mélységesen elszomorít, hogy már csak egyedül élek ebből a fantasztikus csapatból

Blikk

Feltöltve: 2014.06.13.
Megnézve: 1817

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra