Részletes, vezető anyagban ír az Atlantic Orbán Viktorról. A júniusi számban nyomtatásban megjelenő, online azonban már most elérhető terjedelmes cikk vezérszála a CEU-ügy, ahonnan kisebb kitérőket tesz a szerző. A cikket jegyző Franklin Foer Budapesten kutatta a konfliktus történetét. Az itt eltöltött időben találkozott többek között a CEU rektorával, Michael Ignatieffel, aki arról mesélt neki, hogy nyugodt évekre számított Budapesten, aminek az illúzióját elég hamar el kellett engednie, amikor egy CEU-közeli tisztségviselő meghozta a hírt, hogy a kormány támadássorozatot indít az egyetem ellen.
A cikkben vannak elég erős állítások, például, hogy a posztkommunista országok közül a legjobb egyetemek itt működtek, amíg szisztematikusan ki nem csinálta őket egyenként a kormány azzal, hogy a szakemberek helyére első sorban a lojális embereket ültettek fontos pozíciókba, és a szabad oktatást megmérgezte a túlzott kormányzati kontroll. Aztán a cikk írója Pol Pothoz és Sztálinhoz hasonlítja Orbánt abban a tekintetben, hogy az értelmiség likvidálása, a közoktatás leuralása, és a lakosságot engedelmes tömeggé alakító vezetőnek tartja Foer őt is.
Az írás végiveszi az összes, itthon unalomig ismert részét a történetnek, ami persze Amerikában nem annyira ismert. Beszél az illiberális demokrácia fogalmának kialakulásáról, a Sorossal kapcsolatos konfliktus teljes történetéről, megemlítve, hogy Sorost a hozzá közel állók szerint hogyan érintette az ellene indított hadjárat, aminél Ignatieff megjegyezte, hogy egyszer látta azt, hogy Sorost megviseli a személyét érintő támadás, amikor megtudta, hogy valaki a villamos padlójára ragasztotta az arcképét, hogy azon tapossanak az emberek. Ez felelevenítette benne a náci megszállást, amikor mindennaposak voltak a tettlegességek, és a hatalom által démonizált emberek élete veszélyben volt.
Megemlékszik azokról az időkről is, amikor Orbán liberális volt, és Sorost védte a nacionalisták támadásaitól.
Az újságíró többek között találkozott Kovács Zoltán kormányszóvivővel, akit úgy ír le, mint egy hosszú monológokba burkolt ködösítésekkel fölényeskedő figura, aki a hivatalos nyelvezetet a kormányra jellemzően arra használja, hogy ezzel is azt bizonygassa, hogy ő mindenkinél jobban látja a tényeket. A riportert ebben a hangnemben próbálta győzködni arról, hogy a CEU olyan, mint egy offshore cég, de amikor látta, hogy beszélgetőpartnere nem igazán látja igazoltnak az összefüggést, arról kezdett el beszélni, hogy Ignatieff, a CEU rektora csak egy bukott liberális politikus Kanadából.
Kovács később áttért arra a kormánykommunikációs mantrára, hogy a CEU-nak a szabályokat be kell tartania, és a CEU fölötti uralkodást azzal magyarázta, hogy az ügy végcélja, hogy egy kis állam, amilyen mi is vagyunk, visszaszerezze a szuverenitását.
Az írás igazán érdekes része az a bohózatba illő jelenet, amikor a találkozását leírja David B. Cornstein, amerikai nagykövettel. A beszélgetést végig jegyzetelte a követség egyik sajtósa. Amikor megkérdezte Cornsteint, hogy a CEU-botrány érintheti-e a két ország viszonyát, csak annyit mondott közömbösen, hogy “nem igazán”.
A válasz után a sajtósa félrehívta a nagykövetet. “Most bajban vagyok” -mondta Cornstein, miközben kiment. Amikor visszajött, jelezte a riporternek, hogy érzékenyebben kellene reflektálnia a dolgokra, úgyhogy kiegészítette magát azzal, hogy sajnálja, hogy az egyetem elhagyja a várost. Amellett kitartott azonban, hogy a válaszának központi tartalmát nem módosítja:
Reménykedek, hogy hamar tudunk lapozni, és mással fogunk foglalkozni.
Két héttel az interjú után a HVG cikke szerint a nagykövet feltűnt Orbán és tisztségviselői között egy Vidi meccsen a VIP-páholyban.
A terjedelmes és részletes cikk ezzel azonban le is zárul, és nem tér ki a közelmúltban végbemenő fejleményekre, és azokra a törekvésekre, hogy a lehető legteljesebb formában maradjon Budapesten az egyetem.
index.hu
Feltöltve: 2019.05.09.
Megnézve: 1541