HIRDETÉS
HIRDETÉS

Már érkeznek a vasárnap tartott finn parlamenti választások részeredményei. Először az előzetesen leadott szavazatokat számolták össze, ezek alapján a szociáldemokraták vezetnek. Finnországban keddig lehetett előzetesen szavazni, addig 35,5 százalék döntött. Az előzetes eredmények eltérő képet mutathatnak majd a végleges eredményekhez képest, de a felmérések is a szociáldemokraták győzelmét valószínűsítették.

Az Yle közszolgálati adó szerint 68,7 százalékos feldolgozottságnál az Antti Rinne volt szakszervezeti vezető vezette szociáldemokraták 18,3 százalékon állnak. A baloldali párt húsz év után nyerhet újra, utoljára 1999-ben tudott győzni parlamenti választáson.

Második helyre a vasárnap leadott szavazatok feldolgozásával párhuzamosan feljött a bevándorlás- és EU-ellenes Finnek Pártja (volt Igazi Finnek), ami az előzetes szavazatok alapján szorosan csak negyedik volt. 17,2 százalékon állnak.

Harmadik a Petteri Orpo pénzügyminiszter vezette jobbközép Nemzeti Koalíció Pártja áll 16,2 százalékkal. Negyedik helyen pedig 15,5 százalékkal Juha Sipilä ügyvezető miniszterelnök Centrumpártja áll. A zöldek szövetsége 10,4 százaléknyi szavazatot kapott, a többi párt pedig tíz százalék alatt maradt.

A választás előtt a legvalószínűbb az volt, hogy a balközép szociáldemokraták nyerik majd a választást, de az kérdésesnek tűnt, kivel kötnének utána koalíciót. A szavazást megelőző hetekben a nacionalista Finnek Pártja népszerűsége is nőtt. Az egészségügyi reform botrányába belebukott legnagyobb kormánypárt viszont már a negyedik helyre csúszott vissza az utolsó felmérésekben. A 2019-es választások legesélyesebb pártjainak fő témái a kampányban

AZ EGÉSZSÉGÜGY, A SZOCIÁLIS RENDSZER REFORMJA ÉS A BEVÁNDORLÁS VOLTAK.

A választási kampányt alapvetően határozta meg, hogy egy hónappal ezelőtt, márciusban a hatalmon lévő koalíciós kormány lemondott, azóta ügyvezető kormányként maradt a helyén. A centrumpárti miniszterelnök, Juha Sipilä erről azt mondta, nem tudták az egyik legfontosabb intézkedésnek szánt egészségügyi programot teljesíteni, és nem sikerült végrehajtaniuk a szociális rendszert érintő átalakításokat.

A szociáldemokraták a kampányban azt ígérték, hogy adóemelésekkel szednének be pénzt a jóléti rendszer fenntartására, ebből fordítanának pénzt az idősek ellátására, valamint a finn társadalmon belüli egyenlőtlenségeket is csökkentenék.

Petteri Orpo pénzügyminiszter viszont felelőtlennek nevezte a szociáldemokraták gazdasági intézkedéseit. A kormány többek között az egészségügy privatizálásával próbálkozott, Sipilä miniszterelnök pedig ezen kívül népszerűtlen munkaügyi reformmal, és megszorító intézkedésekkel akadályozta meg az ország további eladósodását, és 2015-ig tartó hároméves recessziónak vetett véget.

A Finnek Pártja azt szorgalmazza, hogy az ország lépjen ki az Európai Unióból, emellett kampányának fő témája a korábbinál is hangsúlyosabban a bevándorlásellenesség lett. A párt beszállt abba az EP-választás előtt alakuló bevándorlásellenes szövetségbe, amit Matteo Salvini olasz belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes indított el Milánóban.

A párttal előzetesen a többi nagyobb erő kizárta a koalíciókötést. A választások után akár hosszas alkudozás is indulhat majd, mindenképpen többpárti koalíciós kormánynak lenne csak meg a szükséges többsége a 200 fős parlamentben.

index.hu

Feltöltve: 2019.04.14.
Megnézve: 68

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra