HIRDETÉS
HIRDETÉS

Lemondott posztjáról az alig hat napja kinevezett dél-koreai miniszterelnök An Daj Hi a vele szemben felhozott visszaélési vádak miatt - jelentette szerdán az YTN szöuli tévécsatorna.

Pak Gun Hje dél-koreai államfő An Daj Hi személyében a legfelsőbb bíróság egyik volt tagját nevezte ki az április 16-i, több mint háromszáz ember halálát okozó kompkatasztrófa során elkövetett kormányzati mulasztások és hibák miatt lemondott előző kormányfő, Csung Hong Von helyére.

Az ellenzéki politikusok már rögtön a kinevezése után An Daj Hi lemondását követelték, mert szerintük az egykori bíró tavaly azáltal keresett rengeteg pénzt ügyvédként, hogy felhasználta egykori törvényszéki kapcsolatait.

An Daj Hi elmondta, hogy nem csak a kormány számára lenne terhes, ha a posztján maradna, de neki is rossz lenne látnia, ahogy a családját és az ügyfeleit meghurcolják. "Sajnálom, hogy gondot okoztam az elnöknek" - közölte.

Az 59 éves férfi tavaly hat hónap alatt 1,56 millió dollárt (347,3 millió forintot) keresett ügyvédként. Bírálói ebből azt a következtetést vonták le, hogy ehhez fel kellett használnia korábbi kapcsolatait, amelyeket legfelsőbb bíróként szerzett.

Dél-Koreában ügyvédként nagyon keresettek a nyugalmazott ügyészek és bírák, mivel a befolyásukat és a kapcsolataikat felhasználva nagyobb eséllyel nyerik meg a pereket.

Pak Gun Hje korábban azt hangoztatta, hogy fel akar lépni ez ellen a gyakorlat ellen, a fő ellenzéki párt szerint pedig An Daj Hi kormányfőként nem tudná hitelesen képviselni az ügyet.

Bár az egykori bíró hétfőn ígéretet tett rá, hogy személyes vagyonából 1,07 millió dollárt (240,5 millió forintot) jótékony célra fordít, a bírálatok nem szűntek meg, ezért végül a lemondás mellett döntött.

hirado

Feltöltve: 2014.05.28.
Megnézve: 2074

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra