HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hollandiában és az Egyesült Királyságban már csütörtökön nyitnak a szavazófülkék, és elkezdődik a négynapos európai választás, amelyen mintegy 400 millió polgár dönthet az Európai Parlament új összetételéről.

Az unió csúcsjelöltjei a közelmúltban már összecsaptak a választókért, péntekre pedig a Magyarországon induló pártokat hívta vitára az Együtt-PM. A Fidesz-KDNP nem vesz részt rajta. A pártszövetség listavezetője az M1 Az Este című műsorában azt mondta: alapvetően vitapárti, ám úgy véli, erre az "ingyencirkuszra" nincs szükség. Pelczné Gáll Ildikó közölte, alapvetően helyénvaló, ha az indulók között értékkülönbség van, ám ezúttal egy olyan vitára kerülne sor, ami nem alkalmas arra, hogy tisztán lássanak a választók.


Mint mondta, elevenen élnek benne azok az élmények, hogy hogyan gondolták a szocialisták a nemzeti érdek védelmét az Európai Parlamentben. Elmondta: Szanyi Tiborral sem vitázik, szerinte ugyanis annak lett volna értelme, ha a szocialisták megértik, mit szerettek volna a választók 2010-től. "Nem azt kérték tőlük, hogy Magyarország hitelét csorbítsák, hanem azt, hogy álljanak ki az eredményeink mellett, ez azonban nem történt meg" - indokolta meg az álláspontot.

Pelczné Gáll Ildikó arról is beszélt, hogy kétféle programmal is készülnek. Egyrészt a dublini kongresszuson elfogadták az Európai Néppárt programját, de emellett a nemzeti érdekeket is hangsúlyosan szeretnék képviselni. "Az Európai Unió nemcsak válaszút elé érkezett, hanem az iránytűjét is elvesztette. Új irányokra van szükség, a jelenlegi zavaros helyzetet tisztázni kell" - hangoztatta, hozzátéve: a megújulás programját javasolják az uniónak.

Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP a nemzetek szabad Európájában gondolkodik. "Azt mondjuk, hogy csak olyan szintű közös jogszabályok kellenek, amelyek betarthatók, és a tagállamok úgy képesek betartani őket, hogy ne csorbuljanak a versenyképességi előnyök" - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó Az Estében.

hirado

Feltöltve: 2014.05.22.
Megnézve: 2032

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra