HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hazudozott, mellébeszélt, Európa-ellenes, Soros háta mögé bújt, a szabadság ellensége, a helye a szélsőjobboldalon van.

Jobbik: Orbán bebújt Soros György és a migránsok háta mögé

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője azt írta a közleményében, "Orbán Viktor egész évben egyszer áll ki a sajtó ki nem tiltott része elé, ezért azt gondolja, hogy az egész éves hazudozást be kell pótolnia."

Jakab szerint "a demokrácia fontosságáról beszélt az, aki épp most darálta be a demokrácia utolsó bástyáját, a független igazságszolgáltatást". Illetve "a migrációellenesség fontosságáról beszélt az, aki az Európai Parlament tiltakozása ellenére jogerősen elítélt macedón migránst bújtat, aki több tízezer bevándorlót szabadított hazánkra és Európára, nem keveset közülük jó pénzért."

A Jobbik szóvivője úgy látja: "Orbán Viktor a lopással, hazudozással, rabszolgatörvénnyel felbőszítette a magyarokat, most pedig bebújt mentora, Soros György és a migránsok háta mögé."
MSZP: Orbán Európa-ellenes

Orbán Viktor megkezdte az EP-kampányt, "az újkori magyar feudalizmus legfőbb hűbérúra" "izzadtságszagú kísérletet" tett arra, hogy felülírja az utcai tüntetéseket - mondta Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő a párbeszédes Szabó Tímeával tartott sajtótájékoztatóján. De Orbán szerinte nem mondott igazat a korrupcióról, illetve Európa és Magyarország viszonyáról.

Ujhelyi azt mondta, az MSZP és a Párbeszéd Európa-párti kampányba kezd "az Európa-ellenes" Orbán-kormánnyal szemben. Az EU Ujhelyi szerint nem migránsokat akar Magyarországra telepíteni, hanem az értékeit és forrásokat. "Európa vagy Orbánisztán adja a jövőnket" - Ujhelyi szerint ez a következő választás tétje, az MSZP-Párbeszéd ugyanis biztos bent tartja az országot az EU-ban.
DK: Orbán helye a szélsőjobboldalon van

Molnár Csaba DK-alelnök azt írta közleményében, hogy EP-képviselőként levéllel fordult Orbán Viktor kijelentései miatt Manfred Weberhez, a Fidesz európai pártcsaládjának frakcióvezetőjéhez és EP-választási csúcsjelöltjéhez. "Az európai magyarok ugyanis joggal kíváncsiak arra, mit szól Weber a magyar miniszterelnök nézeteihez, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a Néppárt migrációs politikájával és kereszténydemokrata értékeivel. Remélem, hogy a mai Orbán-nyilatkozat után a Néppárt eddig hezitáló vezetői is tisztán látják: Orbán helye nem a kereszténydemokrata pártcsaládban, hanem a 20. századi történelem legsötétebb idejéből ismerős szélsőjobboldalon van. Ezért a Fideszt ki kell zárni az Európai Néppártból!"

Molnár felhívta a figyelmet, hogy Orbán Viktor a mai kormányinfón arról beszélt, hogy az lenne a kívánatos, ha az EP-választás után az Európai Parlamentben a migrációellenes pártok, az Európai Bizottságban pedig a migrációellenes biztosok lennének többségben. "Továbbá a miniszterelnök szerint a modern európai kereszténydemokrácia legjobb modelljét Brazíliában találjuk - ahol nemrég választották elnökké a szélsőjobboldali Jair Bolsonarot."

Arató Gergely DK-s frakcióvezető-helyettes a sajtótájékoztatóján azt mondta: "az európai értékek és a magyar demokrácia arcon köpése, hogy Orbán Viktor az utóbbi években kizárólag a saját lakájmédiájának adott interjút", és kifogásolta, hogy ellenzéki képviselőként nem engedték be a sajtótájékoztatóra, hogy meggyőződhessen arról, az újságírók valóban feltehetik a kérdéseiket. Arató felajánlotta az újságíróknak, hogy ha elküldik saját kérdéseiket a DK-nak, a párt azokat elmondja a parlamentben.
LMP: Orbán mellébeszélt

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök fontos, mindannyiunk jövőjét meghatározó politikai kérdésekről szólva mellébeszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Keresztes László Lóránt, aki kuriózumnak nevezte, hogy a kormányfő válaszolt újságírói kérdésekre, mellébeszélésnek nevezte a többi közt a miniszterelnök azon kijelentését, miszerint Európa jövőjét a migrációt támogató és ellenző erők küzdelme határozza meg. "Ahogy az európai politikai elit, úgy Orbán Viktor is megmaradt a súlyos kérdés tüneti kezelésénél, nem tárta fel a valódi okokat, és nem adott hatékony megoldást rá" - mondta a politikus.

Keresztes vitatta, hogy az úgynevezett túlóratörvényre nem a munkaerőhiány miatt van szükség. Kijelentette: a kormány az olcsó bérekre és a kiszolgáltatott munkaerőre alapozva ösztönzi a befektetéseket, ez okozza a bérválságot és azt, hogy egyes ágazatok már az összeomlás szélén állnak.

Szólt a paksi bővítésről is, mondván: a Fidesz és a kormány az ország legdrágább beruházása kapcsán minden kérdésben hazudott. Az egyedüli alkalmas megvalósítónak mondott oroszok még az engedélyeket sem tudják megszerezni, és már a miniszterelnök is elismerte a csúszást - folytatta.
Párbeszéd: Orbán végig hazudott két órán keresztül

Orbán Viktornak kár volt két órán keresztül zsibbasztania a magyar nyilvánosságot - mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője. Ha a miniszterelnök szerinte "a hazugságok helyett a valóságról beszélt volna", megérte volna ez a sajtótájékoztató. De Orbán "végig hazudott két órán keresztül".

Orbán szerinte nem beszélt a magyar egészségügy, az oktatás, a bérek valóságáról. Szabó szerint Magyarországon - a miniszterelnök állításával ellentétben - virágzik a korrupció, és sajnálatos, hogy nem adott választ, hogy lett Mészáros Lőrinc gázszerelőből az ország leggazdagabb embere.

Szabó szerint Orbán hazudott arról, hogy a magyar munkavállaóknak erős jogaik vannak itthon, és hogy csak kalandvágyból mennek külfödre dolgozni magyarok. Szerinte Orbán hazudott arról, hogy a túlóra önkéntes lesz, szerinte "saját oligarcháinak" kedvezett a túlóratörvénnyel. Szabó azt üzente, hogy továbbra is harcolni fog az ellenzék a szakszervezetekkel, hogy visszavonassák a "rabszolgatörvényt".

Liberálisok: Orbán a szabadság ellensége

"A Fidesz és Orbán Viktor ahelyett, hogy a magyar emberek valódi problémáival foglalkozna, a menekültek elleni gyűlöletkeltést folytatja" - írta közleményében a Magyar Liberális Párt. A következő uniós választás valódi tétje a párt szerint az lesz, hogy a magyar emberek meg tudják-e állítani a Fidesz szabadság és Európa-ellenes politikáját.

" Fidesz illiberális politikája ugyanis százezrével üldözi el a magyarokat hazánkból." "Orbán Viktor kétharmados felhatalmazásával visszaélve megszállta a gazdaságot és a jogállamot, korlátozta a sajtó és vallásszabadságot, és aljas támadást indított a civil szervezetek ellen. A magyar szabadság legnagyobb ellensége Orbán Viktor és a Fidesz" - írta a párt.
Momentum: Kibújt a szög a szákból!

A Momentum a Facebook-posztjában Orbán Viktor egyik nyelvbotlását élcelődik, miszerint a miniszterelnök bevándorláspárti erőket akar az EU minden intézményébe. "Kibújt a szög a zsákból! A Soros György pénzén külföldön kiképzett Orbán Viktor ma beismerő vallomást tett. A rendhagyó kormányinfón bejelentette: "azt szeretné a magyar kormány, hogy az EU minden intézményében a bevándorláspárti erők kerüljenek többségbe".

A kormánynak köszönhetően az elmúlt nyolc évben több orosz oligarcha és arab terrorista vándorolt be az Európai Unióba letelepedési kötvénnyel, mint az azelőtti nyolc évben! A számok magukért beszélnek!" - írta ki a Momentum egy smiley kíséretében.

index.hu

Feltöltve: 2019.01.10.
Megnézve: 1050

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra