HIRDETÉS
HIRDETÉS

Petárdát dobtak a rendőrök közé, azonnal leállították őket

Egyet, amire "ne dobáld a rendőrt" volt az azonnali reakció a tömegtől.

Maradt a 200 fő

Skandálgatás megy, a nagyjából 40 perce jelzett létszám nem változott, ők kitartanak a székháznál. "Puszit a plexire" – megy most, jelenti kollégánk a helyszínről.

Odaért a szerkesztőségi vonulós tömeg a székházhoz

Megtették a nagy kört, visszaérkeztek az MTVA-székházhoz a Kunigunda útjára. Néhány százan maradhattak összesen a visszatérő tömeggel és az addig is ott maradókkal.

Volt egy kis lökdösődés a rendőrökkel

Több tízen körbeállták a tüzet, hogy ne tudják eloltani a rendőrök. Megjelent harminc-negyven rendőr, tudósítónk szerint volt lökdösődés is, aminek a vége az lett, hogy újra eloltották a tüzet.

Most a füstölgő maradványok mellől néz farkasszemet nagyjából ötven tüntető a rendőrökkel, a többiek távolabb állnak. Nem értik, miért kellett eloltani a tüzet, „miért nem jöttek oda melegedni a rendőrök is."

Megint begyújtották a tüzet

Volt egy kisebb tűz is már, most megint ég a nagyobb. Azt skandálják néhányan, hogy A Forradalom Lángja, jelentette tudósítónk. A tűzoltóautót levízágyúzták.

Megjelentek a rendőrök, és eloltották a raklaptüzet

A tűznél sokan táncoltak, zenéltek, de aztán egyszer csak megjelent nyolc rendőr porral oltókkal, és hamar eloltották a raklapokból rakott tüzet, jelentette tudósítónk. Ettől függetlenül egy tűzoltóautó is megjelent.

Volt egy-egy petárda is még, de folyamatosan fogynak az emberek a Kunigunda útjánál. Tudósítónk szerint egyes részeken a rendőrök is hamarosan levonulnak.

Nagyjából 200-an maradhattak a székháznál

Ők viszont nagy tüzet raktak a távhővezeték alatt, ez a korábbi kisebb tűzből fejlődött, tudtuk meg helyszíni kollégánktól.

Nem mindenki lelkesül az újabb észak-budai túráért

A székháztúrás tömeg egy része levált, vagy ottmaradt kicsit a Mediaworks előtt, vagy elindult a Katinyi mártírok parkja felé.

Együtt teáznak a tüntetők a rendőrökkel

Pár hógolyóval ugyan megdobták az MTVA-székház előtt álló rendőröket, de nincs feszültség, mostanra beszélgetnek, barátkoznak velük a tüntetők, sőt, együtt is teáznak a hidegben. Közben a vetítés is újraindult.

Police-szalagos kordon fogadott a Mediaworks előtt

Odaért a tömeg a legújabb állomásához, ahol elég nagy a rendőri jelenlét, tudni lehetett, hogy ide akarnak kikötni.

Akár 1000 fős is lehet a szerkesztőségek között vonuló tömeg

Csokit dobálnak a tömegbe

A Kiscelli utca felől közelíti a Mediaworksöt a tömeg, az egyik panel ablakából csokit és szaloncukrot dobáltak a tüntetőknek.

Az MSZP elnökségi tagja beolvasta az öt pontot az Echo TV-n

Bárány Balázst meghívták a kormánypárti tévé műsorába, hogy a túlóratörvény- és kormányellenes tüntetésekről kérdezzék, a szocialista politikus pedig olyan vehemenciával osztotta a közmédiát, hogy láthatóan a riporter is meglepődött.

Szállingóznak el az MTVA-székház elől

Levonultak az ifjú jobbikosok is „Adjon az Isten szebb jövőt!" felkiáltással. Folyamatosan szállingóznak el az emberek, lazábban ácsorognak, de még mindig sokan vannak a Kunigunda útján, jelentette tudósítónk.

Majdnem kimaradt az egyik Fidesz-média

A Ripost után a Polgár utcán folytatta a vonulást a tömeg, eljöttek a Flórián udvar előtt is – itt található az Index, de a Figyelő szerkesztősége is, utóbbi az érdekes a tömegnek. De majdnem kimaradt, úgy kiáltott fel valaki hirtelen, hogy itt a Figyelő, ami után

"Ki nem ugrál, Schmidt Mária",
illetve "Listázzatok!"

skandálásba kezdtek.

A Ripost előtt olvassák fel éppen az öt pontot

A tömeggel tartó tudósítónk jelenti, hogy a Szentendrei útról lekanyarodva a Ripost-szerkesztőség előtti utca lett a második állomás a vonulásban. A Hír TV-hez hasonlóan itt is felolvasták az öt pontot, majd azt skandálták, hogy szabad sajtót.

Tüntetés a londoni magyar nagykövetség előtt is

Körülbelül harminc ember tüntet a londoni magyar nagykövetség előtt, tudatta a tüntetők egyike, Gergely. "Családias a hangulat, van, aki gyerekkel jött. A követségen éppen valami fenyőünnepféleség zajlik" - fogalmaz. Az aszfaltra temperával az O1G mozaikszót festették fel, a tüntetésen a londoni Momentum több helyi képviselője is jelen van. Október végén is a helyi Momentum szervezett megmozdulást a követség elé, akkor a hajléktalantörvény ellen tiltakozva aludtak kb. tízen a követség előtt.

Szerdán Egerben tüntetnek

"Rabok legyünk vagy szabadok" címmel szerveznek tüntetést a túlóratörvény ellen, eddig több százan jelezték a részvételüket.

Csillagszóróznak közben az MTVA-székház előtt

Közben egyre többen szivárognak el, és indulnak haza, jelenti kollégánk a helyszínről.

Az óbudai panelekből integetnek a Momentum menetének

Meglepően sokan integetnek vissza az ablakokból, vagy világítanak mobillal. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium lépcsőjéről nagyobb tömeg integet, úgyhogy a két tömeg egy ideig egymást köszöntötte. Aztán skandálás jött, "szabad oktatást" volt a rigmus.

A Kutyapárt megragadta az alkalmat

„Észrevettük egy órával ezelőtt, hogy lehet vetíteni az épületre, mert nem csupa üveg" – mondta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke a vetítésről az Indexnek. Azt mondta, hogy szabad polc lesz majd a számítógép, bármit vetíthetnek, amit akarnak, lett mobil hangfal is hozzá.

Szerinte az események a pénteki, már harmadik kutyapártos békemenet felé haladnak, ami este hatkor indul a Kossuth térről. „Nyolc év után az ellenzék észrevette, hogy létezik. Ezt kellett volna már csinálniuk első naptól kezdve a Parlamentben" – mondta.

Komolyabb rendőri kontingens érte be a Mediaworkshöz tartó tömeget

Rendezetten, de a Szentendrei utat továbbra is blokkolva halad a mintegy 500 fős tömeg. Mellettük nagy rendőrsorfal vonul, mögöttük is fokozott rendőri jelenlét.

Több százan mennek a Mediaworkshöz

A Hír TV után a Mediaworks felé fordul a momentumosok vezette tömeg. (Lassan érdemes lenne egy nagy elemzést, esetleg könyvet írni, miért Óbudán székel az országos média 98 százaléka.)

Helyszíni tudósítónk jelenti, hogy a Szentendrei út felét lezárva vonulnak, épp a HÉV fölött átívelő felüljárón járnak.

A Hír TV-nél beolvasták az öt pontot

Nemes Balázs, a párt politikusa olvasta a kormánypárti tévét védő rendőrsorfal előtt.

A tömeg nagyon megörült a Jobbik-menetnek

Mivel a Jobbik a Bojtár utca felőli végről indult meg, és a tömböt megkerülve a Kunigunda útja másik oldalára ért vissza, sokan azt hitték, hogy akkor csatlakozott még hozzájuk 5-600 ember, és óriási volt az összeborulás. Aztán kiderült, hogy csak átrendeződésről van szó.

A Kutyapárt videót vetít ki az MTVA-székház falára

Egyelőre készül a technika, aztán óriási Super Marió-zás lett belőle, vélhetően a gázszerelő hasonlat miatt. Mészáros minden high schore 300 milliárddal.

Eközben Orbán Viktor

Bécsbe utazott a EU-Afrika Fórumra, tudatta az MTI-vel a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan. A tanácskozáson 25 afrikai állam képviselői, köztük hét állam- illetve kormányfő, európai részről 13 állam vagy kormányfő vesz részt, valamint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

A kétnapos találkozó hétfő este ünnepi vacsorával indult.

Elegünk van

Ezt skandálja a székház előtt maradt tömeg. Ott elég céltalan a dolog, mindenki áll, szelfizik, beszélget, néha beindul a skandálás.

A Szentendrei úton állnak a tüntetők

A momentumosokkal megérkezett több száz ember a Hír TV-hez, ahol felsorakozott rendőrsorfal velük szemben. A Szentendrei úton áll a tömeg. Tudósítónk szerint megy a Ki nem ugrál, Orbán Viktor, hejj hejj.

Három részre bomlott a tüntető tömeg

Elég sokan maradtak az MTVA-székház előtt, a Jobbik a Bojtár utca felé kezdett vonulni, a Momentum pedig a Hír TV elé vitt pár száz embert, a szétválásról a Police.hu is beszámolt.

Momentumos molinó mögött mennek a Hír TV-hez

Több százan lehetnek, elzárták a Szentendrei utat.

Éjszakai akadályverseny hangulata van a Jobbik menetének

A Bojtár utcáról balra, a havas erdőszélen vezető Csillaghegyi útra fordultak, az élen két tanácstalan rendőrrel, aki knem nagyon tudják, mi is lehet a végcél. Nincs közvilágítás az utcán, így a rendőrök terelik le az autókat is az útról, elég bizarr a helyzet.

Varju László tele van zúzódásokkal

A DK-s politikust megvizsgálták a Honvédkórházban. A térdén, a vállán és a bokáján sérült meg, dulakodás nyomai látszanak rajta, tudta meg a hvg.hu a párt sajtófőnökétől.

A Jobbik vezetésével eindult 5-600 ember

A Hír TV egyelőre feltételezett irány, a Momentum viszont fals információnak bizonyult, jobbikos zászlóval vezetik a megindult tömeget, ami nagyjából 5-600 emberből állhat. A Kunigunda útjáról balra fordult a menet a Bojtár utcán, tudtuk meg hekyszíni kollégánktől, a Hír TV biztosan nem arra van.

Elindult a tömeg eleje a Hír TV felé

Állítólag a Momentum találta ki, hogy ez legyen a következő cél, az viszont tény, hogy egy része elindult, miközben a nagyobb fele egyelőre marad a helyszínen.

Magasba emeltek füstgránátokat

A székházzal szembeni téglaépületre felmásztak ketten, onnan füstöltek egymást átkarolva, írja a hvg.hu. Közben a DK-sok is kék füstgránátokat emeltek a magasba.

Egyre többen másznak fel hozzájuk.

Kíváncsiak a munkások véleményére

"A Magyar Szakszervezeti Szövetség kiemelten fontos feladatának tartja, hogy fellépjen a munka világára vonatkozó minden olyan szabály ellen, amely kizárólag a tőke érdekeit szolgálja" - olvasható a MASzSz által indított online konzultáción, amelyben nyolc kérdésben mondhatják el a véleményüket a túlóratörvénnyel kapcsolatban.

Lézerrel zavartak el egy stábot a tetőről

A tetőn megjelent egy kamerás stáb, a tüntetők lézer pointerekkel elzavarták őket, miközben skandálták, hogy "gyertek le."

Márki-Zay: A tüntetések hírét el kell juttatni a legutolsó falvakba is

„Azt kell megoldani, hogy ezeket a híreket a legutolsó falvakba, legutolsó házakba is eljuttassuk vidéken" – mondta Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester az Indexnek. Szerinte komoly jelzés a hatalomnak, hogy ennyien kijönnek, és napról napra kifejezik a szabadság iránti elköteleződésüket. Vasárnap is tüntetett, akkor Szegedre ment át, ott is sok százan tiltakoztak, ahogy több másik vidéki nagyvárosban is.

Hátul is hasonló a helyzet

Hátul is kezd forrósodni a hangulat, megy a skandálás, az ugrálás, de bőven megtartva a távolságot a rendőrsorfaltól.

Valakik beskandálták, hogy Parlamenthez!

Elhangzott ilyen a skandálások között a Bajszos Szar, és az Orbánt a gyárba, népet a Várba mellett. De nincs annak jele egyelőre, hogy megindulnának valamerre.

Senki nem megy sehová

Ugyanaz a helyzet, mint a hivatalos befejezés után, két órája, vagyis senki nem mozdul, megy a skandálás, a tüntetők maradnak a székház előtt, ahol három-négysoros rendőrsorfal néz velük szembe.

Az új jelszó: ellenállás!

Ez már Gréczy Zsolt üzenete, a tömeg egyből át is veszi a skandálást, és zúg az ellenállás.

Molnár Zsolt már a főpolgármester-választásra tér ki

Egy ellenzéki jelöltet kér, hogy Tarlós Orbánnal együtt menjen.

A kiérkező képviselők feltüzelték a tömeget

Most a legforróbb a hangulat, a tömeg is jóval inkább fel van tüzelve, mint a tüntetés hivatalos részében, és most már több ezren lehetnek a székház előtt.

Őfelsége merre van?

Ezt már Jakab Péter kérdezi, aki arra szeretne választ kapni Orbán Viktortól, hogy milyen nemzetstratégiai érdek az, amikor képviselőket akadályoznak a munkájukban.

Gyertek ki, üzeni az MTVA-dolgozóknak, a tömeg átveszi a skandálást.

Mindenki együtt van a színpadon

Bangóné Borbély Ildikó az ellenzéki összefogást méltatta, majd átadta a mikrofont Tordai Bencének. Ő azt mondja, ott lesznek ők is, a tömeg is mindenhol, ahol fáj a rezsimnek.

Niedermüller Péter: Lábbal tiporják a demokráciát

Holnap is itt leszünk, holnapután is, mondja a DK-s képviselő. Párttársa, Oláh Lajos csak annyit kér, hogy a lányainak jó legyen Magyarországon, de ahhoz, hogy ez megtörténjen, és mások gyerekeinek is jó legyen, el kell zavarni a kormányt.

Sneider: A hatalomnak semmi erkölcsi tartása

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke azt mondta, bíróságra kellett mennie kedden is, mert a családi életében akarták meggyalázni. Szerinte azért akarják lejáratni, tönkretenni a családját, mert ellenzéki. „Nincs semmi erkölcsi tartása ennek a hatalomnak" - mondta.

Szerinte soha olyan kevés gyerek nem született Magyarországon, mint a Fidesz ideje alatt. A magyar történelmet soha nem a milliók, mindig néhány ezren, tízezren írták: „Ti vagytok a magyar történelem", mondta.

Kunhalmi: Nélkületek nem sikerült volna!

"Nélkületek nem sikerült volna megcsinálni" – üzeni a tömegnek. "Hősök vagytok, igazi ellenállók" – folytatja, majd hozzáteszi, hogy nem hagyják, hogy a senkiházi trógerek semmibe vegyék az igazukat. Többen tudnak a rabszolgatörvényről és annak káros hatásáról, mintha azt bemondták volna az M1-en, ezt pedig a tüntetőknek köszönheti mindenki.

A tömeg hangos éljenzéssel fogadta a kivonuló képviselőket

Páran nem örültek a döntésnek, de a többség örömmel vette, hogy újabb képviselőkkel bővült a tüntetők sora. Felmentek a színpadra Kunhalmiék, a tömeg hangosan éljenzi őket.

Kivonultak a képviselők a székházból, csatlakoznak a tüntetőkhöz

Felvették a kabátjaikat, összepakoltak, percek kérdése, és kimennek az épületből, hogy csatlakozzanak az előtte tüntető több ezres tömeghez, látjuk Tordai Bence élőzésén.

Teljesen sötét folyosókon át terelték ki őket, és végül elhagyták az MTVA székházát majd egy nap után.

Márki-Zay: Lesz elszámoltatás meg börtön

Legyen biztos benne mindenki, hogy a Fidesz rendszerének egyszer vége lesz. Számos oka lehet ennek szerinte: 1989-ben tüntetések hatására dőlt meg egy diktatórikus rendszer. Ennek a kormánynak is lehet hasonló vége - mondta Hódmezővásárhely polgármestere.

A tömeg ereje elegendő, hogy erőszak és rombolás nélkül megdőljön a rendszer. De az is fontos Márki-Zay szerint, hogy az ország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.

A politikus szerint nem káosz, anarchia vagy diktatúra lesz, ha megbukik a rendszer, hanem "egy tisztességes, egymással összefogó" ország lesz.

"Van egy rossz hírem a hatalom jelenlegi urainak. Tanultunk 1990-ből. Most lesz elszámoltatás meg börtön és visszavesszük a nemzeti vagyont" - mondta.

Hajrá románok, szégyen magyar kormány!

Az is a Fidesz hazugsága, hogy egy gazdasági válság után, a megszorításokat a korábbi kormánnyal elvitetve, jólétet hoztak az országba. Pedig - mutatott rá Márki-Zay - a héten derült ki, hogy Magyarország az EU második legszegényebb országa lett.

Az uniós pénzek miatt tartható fent a GDP látszólagos növekedése, viszont ha megáll az EU-s pénzcsap, akkor tovább fog nőni a szegénység Magyarországon.

Szerinte az a NER hazugsága, hogy itthon jogállam, demokrácia és sajtószabadság van. "Milyen sajtószabadság az, ahol sorra vásárolják fel és zárják be az ellenzéki orgánumokat?" - tette fel a kérdést.

Milyen jogállam az, amelynek alkotmányát egyetlen párt alkotta meg és fogadta el? - kérdezte Márki-Zay. A válasz szerinte: ez egy egypárti diktatúra.

A politikus szerint csalással nyert idén a Fidesz. A szavazók utaztatása, a külföldön élő magyarok levélszavazásának nehezítése, és maga a választási rendszer is egy csalás, csak így tudott nyerni megint Orbán - mondta.

A polgármester arról is beszélt, hogy büszke a tüntetőkre, és addig fognak együtt tüntetni, amíg a rendszer meg fog bukni.

Márki-Zayra lett a legnagyobb a tömeg

A hivatalos befejezés után többen elindultak haza, de azóta újabb tüntetők érkeztek, most lehetnek a legtöbben, olyan 2500-an, talán még annél is többen.

Márki-Zay elmondta, mi az ideológiája

Vidéken milliók rettegnek a migránsoktól, és még nem jöttek rá, hogy migránsokat Magyarországra kizárólag a Fidesz telepített be - mondta Márki-Zay. A politikus szerint ha lesz Békemenet, akkor oda kell menni, és elmondani a Fidesz-szavazóknak, hogy a Fidesz illegális bevándorlókat és bűnözőket hozott Magyarországra, nem pedig Soros.

A politikus szerint a Fidesznek nincs ideológiája. "A mai időszak egy populista kleptokrácia. A Fidesznek semmi más ideológiája nincs, mint a lopás" - jelentette ki a politikus, mire hosszan skandálni kezdte, hogy "mocskos Fidesz".

Márki-Zay: A hatalom Budapesten megbukott

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere azzal kezdte a beszédét, hogy "értetek is tüntetünk", mondta a rendőröknek, akik az első áldozatai lesznek a túlóratörvénynek. A politikus szerint a hazugsággyárak tartják fenn a rendszert.

A polgármester szerint a hatalom Budapesten megbukott, a hatalmat az tartja életben, hogy a vidéki emberekhez nem jut el az igazság, ezért arra kérte a tüntetőket, hogy vigyék el nekik.

Siófoki polgármester: A milliók hangja elég lehet

Márki-Zay Péterrel jött több polgármester is, köztük Lengyel Róbert siófoki polgármester. Lengyel azt mondta, sokan akarják hallatni a hangjukat, hogy „elegük van". Többek között az egyetembezárókból, azokból, akik szerint aki nem kormánypárti, az nem is magyar, vagy az önkormányzatok kivéreztetőiből. Leginkább viszont abból, hogy a multiknak árusítják ki a magyar munkásokat.

„A milliók hangja elég lehet, hogy a hatalom észhez térjen" – mondta. Majd arról beszélt, hogy nem válhatnak huligánokká, ő sem dobálna rendőrt, törne szánkót sem, nem gyújtogatna. Azt is kiemelte, hogy nem a rendőrök tehetnek arról, ami történt, többségük áldozat, egy parancsuralmi rendszer apró láncszeme.

Pintér Tamás mondja el, hogyan jutott be

A kapun keresztül "érvényesítette jogát", hogy bejuthasson. A rendőri kamerák mindent rögzítettek, mondja, de nem részletezi a bejutás módszerét.

Bent az MTVA biztonsági személyzete tart tanácskozást, befutott közben Molnár Zsolt is

Nem hallani, miről beszélnek, de mindenképp fejlemény, hogy valami történik. Nagyobb fejlemény viszont, hogy Molnár Zsolt is befutott, gyors helyzetjelentést ad a kinti viszonyokról és az éljenzésről.

Szél és Hadházy feljelentést tett

Szél Bernadett Hadházy Ákossal együtt feljelentést tett hivatalos személy elleni erőszak miatt, szerinte a fogvatartás is megvalósult, mikor nem engedték ki. A hvg.hu-nak arról is beszélt, hogy a strasbourgi bírósághoz is fordulnak. Azt is mondta, hogy Orbán rendszere megbillent, az ellenzék pedig megtalálta az utat egymáshoz, ami új helyzetet hoz.

Minden kaput bezártak

"Jó lett volna, ha 52 évesen nem kerítésmásszással kell valahova bejutnom" - mondta Varga-Dammn Andrea képviselő a Jobbik élő közvetítésében. A politikus egy hátsó kapun keresztül próbált bejutni, ami szerinte korábban nyitva volt, de már bezárták. A felvételen látható, hogy ennél a bejáratnál is biztonsági emberek vannak.

Elkezdtek tüzet rakni páran, hosszú távra terveznek

Felkészülten érkeztek, fahasábokkal, abból rakják a tüzet a színpad mögött, ez nem arra utal, hogy gyorsan elindulnának haza.

Márki-Zay Péter érkezik

Éljenezve fogadta a tömeg a hírt, aki ott van, az Márki-Zayt még mindenképp megvárják. Azt mondták a tömegnek, pár perc, és odaér, úgy tudjuk, 8-ra ígérte magát. Nagyjából 1500-an lehetnek még, aki maradt, nem nagyon akar egyelőre elindulni.

Bejutott az épületbe a jobbikos Pintér Tamás, pont, mire az ATV-ben élő adásba kerültek

Eljutott a bent tartózkodó képviselőkhöz. Percekkel ezelőtt egy ablakon keresztül látszott Tordai videóján, de most már a többiekkel együtt látni. Kunhalmi Ágnesék nyilatkoznak élő adásban a tévécsatornán, a helyzetükről tájékoztat, a jegyzői határozatról és a rendőri intézkedésről beszél.

Túlórázni jöttünk!

Skandálással szórakoztatja magát a tömeg továbbra is. Egyelőre mindenki arra vár, hogy mi lesz a folytatás.

A tömeg háromnegyede maradt

Megy a skandálás, főleg az MTVA-t gyalázzák. Felállt közben valaki a mikrofon mellé, azt mondja, hogy hallassák a hangukat, hogy a bentiek is meghallják. Elég fáradtnak tűnik a tömeg, de most nem érezhető feszültség a tüntetők és a rendőrök között.

Nem megyünk haza!

A többség legalábbis ezt skandálja a tüntetés hivatalos befejezése után, de azért vannak olyanok is, akiknek a hivatalos program elég volt, és elindultak haza a nagy melegbe. Nagy Attila Károly kollégánk szerint 2000-2500 fős lehetett a tömeg a tüntetés végén.

Hatezren nézik az MTVA plafonját

Tordai Bence kis pihenőt tart az élőzésben, leginkább a telefonját tölti, bár neki is jól jöhet az energia. Az élőt viszont nem kapcsolta le a töltés idejére – közben kis kupaktanácsot tartott képviselőtársaival –, úgyhogy bő hatezren nézték a plafont.

A tüntetés hivatalosan véget ért

Ezt Horváth András egykori NAV-ellenőr, a demonstráció szervezője jelentette be a színpadról, és arra kérte a tömeget, hogy ne bántsák a rendőröket.

A mobilok lámpáival üzent a tömeg

Visszatérő elem lett a tüntetéseken a telefonok lámpáinak felkapcsolása, a Kunigundában összegyűlt tömeg ismét így mutatta meg a méretét.

Hadházy: Minden vidéken dől el

Hadházy azt mondta, hogy lesz még tüntetés, és minden eredményt el lehet érni ezzel a kormánnyal szemben is, ehhez viszont kitartónak és határozottnak kell lenni.

Azt mondta, pénteken a Kunigunda útján is folytatják, de „ebben az országban minden vidéken dől el." Arra kért mindenkit, hogy ott is szervezzék meg, hogy menjenek el azokon a helyeken, ahol a Fidesz helyi bázisa van, és „látogassák meg a vidéki szennymédiát", aztán szelíden, de határozottan fejezzék ki nemtetszésüket.

Aztán arra kérte az embereket, hogy együtt énekeljék el a Szózatot.

Kunhalmi szerint nem sok idejük lehet még a székházban

Ugyan szerinte törvénytelen a III. kerületi jegyző által hozott határozat, de a rendőrök azt nem mérlegelhetik, ők pedig csak passzív ellenállást tanúsíthatnak, tehát ha visszatérnek értük – korábban felolvasták a jegyzői határozatot –, akkor nem lesz választásuk.

Januárban visszajönnek

A családok évében egy tollvonással megszüntették a lakástakarékokat, majd azt mondták, a fiatalok azért mennek külföldre, hogy többet túlórázhassanak. Ezt komolyan gondolták? - tette fel az LMP-s felszólaló, aki szerint ha Orbán azt hitte, karácsonykor alább hagy a tüntetéshullám, akkor téved, mert januárban is visszajönnek.

Székely: Fogjunk össze, és legyen sztrájk

„Ha Áder aláírja a rabszolgatörvényt, akkor elindul a sztrájkok szervezése" – mondta Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Hangos „Bajszos Szar" skandálás volt a válasz.

Székely szerint nemcsak a pártoknak kell összefogniuk, hanem a munkahelyeken is össze kell fogni, általános sztrájkot csak egyszerre tudnak csinálni. „Fogjunk össze, és legyen sztrájk" – mondta.

Felállt a sorfal a székház előtt

Legalább négy sorban állnak a rendőrök. Minden irányból érkeznek a tüntetők, a Vörösvári út és a Bojtár utca felől is.

Egy test és egy szív vagyunk

Kepli szerint rengeteg kritikát kapott, hogy képzeli, hogy "ilyenekel szerepel egy fotó?" Kepli visszakérdezett: "milyenekkel?". Azt mondta, csupa tisztességes embert lát, akivel egy közös ügyért harcolnak.

"Számomra a tegnap este legnagyobb élménye, hogy ideológia és pártállástól függetlenül jó emberekkel volt összezárva". Orbán Viktornak és a közmédiának köszönhetően olyan egység kezdett kovácsolódni, amire korábban soha nem volt példa - mondta Kepli, mire a tömeg azt kezdte skandálni, hogy "együtt vagyunk", később pedig azt, hogy "összefogást".

Tordait arról kérdezik, hallják-e a kint éljenző tömeget

Kommentekben érdeklődtek az élő videója alatt, de Tordai nem reagált, valószínűleg nem tudja, mit kellene hallaniuk – nevezetesen az éljenző tömeget, akik azt skandálták kint, hogy "veletek vagyunk". A videóba egyébként nem szűrődött be semmi, jó az épület hangszigetelése, ami egy tévészékház esetén azért nem meglepő.

Kepli Lajos ovációt kért

Hogy az épületben maradt képviselők is meghallják a kinti tömeg hangját. Elég nagy hangzavar támadt, kíváncsi vagyok, meghallották-e a bentiek.

Társadalmi célú hirdetéseket indítanak

Hadházy bejelentette, hogy gyűjtést indítanak azért, hogy társadalmi célú hirdetésekben leadja a köztévé az öt pontot, és az Európai Ügyészségről szóló akciót.

Az MTVA már nem merte behívni a vendégeit

A vendégeket már nem is hívták be a tévébe a testi épségük megóvása miatt, külső helyszínről jelentkeznek be, így tesz Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász is, aki szóról szóra azt mondja, ami miatt az MTVA feljelentést tett. Lomnici szerint akár a médiatörvényt is megsértették a képviselők, amikor bele akartak szólni a szerkesztői autonomitással rendelkező közmédia szerkesztésébe.

Hadházy szerint többen vannak, mint tegnap este

Több ezren vagyunk - mondta a színpadról. A politikus elmondta még, hogy régen egy kis cellában kínozták volna meg, most viszont úgy érzi, megvédi őt a tömeg. "Megvédünk, megvédünk" - kezdte utána skandálni a tömeg.

Emlékeztetőül az ellenzéki pártok 5 pontja

Ezeket a pontokat akarják beolvastatni a közmédiában:

a rabszolgatörvény azonnali visszavonását;
kevesebb rendőri túlórát;
független bíróságokat;
Európai Ügyészséget;
független közmédiát.


Fekete-Győr: Ti vagytok a mi közmédiánk

„Az ocsmány hazugsággyár nem a mi közmédiánk" – mondta a Momentum elnöke. Szerinte például Szél Bernadett a közmédiájuk, aki Facebook-élőben közvetítette az elmúlt tíz óra történéseit, vagy Kálmán Olga, aki elmondta Facebookon az öt pontot, amit nem hagytak beolvasni a köztévében. „A mi közmédiánk Ti vagytok, és mindenki, aki minket követ."

Mindenkitől azt kérte, hogy ha valahol egy köztévés bejelentkezést lát a következő napokban, akkor álljon oda, és mondja bele az öt pontot, emellett pedig terjessze Facebookon, és szóban is. Ha pedig péntekig még mindig nem adta le a köztévé a követeléseket, akkor arra kért, hogy minden megyeszékhelyen „látogassák meg a Fidesz-média helyiségeit, és követeljék ezeket a pontokat."

Úgy menjünk el karácsonyozni, hogy mindenki hallott ezekről, és az új évben folytatjuk.

Olyan az épület, mint egy szellemkastély

A parkoló teljesen üres, csak rendőrautók állnak, az épület is kihalt, alig ég valahol a lámpa. Tényleg hazaküldhették a dolgozókat.

Hangosan elszavalták Fekete-Győrrel együtt az öt pontot

„Itt elkezdődött valami, és büszke vagyok, hogy ennek a közösségnek a része lehetek" – mondta Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. 2010 óta a NER bizonyította, hogy keresztülgázol az embereken, semmibe veszi a véleményüket, a szemükbe röhög.

Ez a rendszer nem képes tárgyalni, nem képes kompromisszumot kötni, mondta. "Orbán Viktor csak az erő nyelvéből ért. Amit Ti mutattatok az elmúlt egy hétben az erő volt, nyolc év után." Szerinte felismerték a parlamenti ellenzéki pártok vezetőivel, az utcán lévő emberek is, hogy közösen kell erőt mutatniuk.

A tömeg vele együtt hangosan ismételte el közösen az öt pontot.

Szél Bernadett felolvasta az ellenzék öt pontját

Majd azt mondta: "Barátaim! Ne hátráljunk, amíg a hatalom nem teljesíti a követeléseink". Szél végül elmondta, hogy köszönettel tartoznak a Momentumnak, hogy tegnap a köztévéhez vezették a Parlamenttól indult menetet.

Orbán felel az erőszakért

Szintet lépett az erőszak rendszere, tegnap valami megváltozott - mondta Szél Bernadett. A politikus azt mondta, hogy álmában sem gondolta volna tegnap, hogy ma "smasszerek fogják kidobni" a köztévé épületéből.

Szél megköszönte a tüntetőknek a hősies kitartás, hogy tegnap éjszakába nyúlóan várták őket a mínuszokban.

Az volt az a pont, amikor Szél szerint átléptünk egy vörös vonalat, amikor rájött, hogy a köztévé épületében nem a rendőrség az úr. "Négyfajta egyenruhát tudtunk beazonosítani, és tele voltak fegyverrel".

Van egy ember, aki mindenért felel, ami ebben az országban zajlik - mondta Szél, aki szerint Orbán felel azért, hogy parlamenti képviselőket "ütnek-vernek" egy közintézményben.

A nap legfontosabb kérdése

Miért nem engedi a közmédia, hogy az ellenzéki képviselők beolvassák az ötpontos követelésüket?

Érthetetlen az egész. Ha beolvashatnák, valószínűleg sokkal gyengébb lenne a székházuk előtti tüntetés, hisz teljesülhetne az egyik fő követelésük. Az ellenzéki vélemények közzététele (pontosabban a pártatlanság) amúgy is törvényben előírt kötelessége a közmédiának, szóval azon kívül, hogy ezt valaki a kormányoldalon valamiért jónak tartja, nincs más értelmes magyarázat a lassan egy napja tartó káoszra.

Pár tüntető elkezdte verbálisan vegzálni a rendőröket

Azt kérték rajtuk számon, hogy miért nem intézkedtek napközben, amikor törvénysértést követtek el az ellenzéki képviselők ellen az épületen belül, de természetesen ez a szervnek, nem az embernek szólt.
Szabó: Szégyellje magát Orbán, és Pintér

Szabó Tímea szerint Orbán hallgat, nem mer kiállni eléjük, hogy bevallja, hogy hazudott. Nem ítélte el az erőszakot sem, miközben ő akar erőszakot szítani. Szabó viszont azt ígérte, hogy nem lesz megosztottság, és nem ülnek fel a provokációknak.

Szerinte ha Orbán nem áll ki, akkor nyíltan felvállalja, hogy rálépett a diktatúra útjára. "Szégyellje magát Orbán Viktor, és Pintér Sándor. Pintér Sándornak le kell mondania" - mondta. Majd azt kérte mindenkitől, hogy vegyenek részt együtt az ellenállásban.

Szabó Tímea: Ha kell, hetekig itt leszünk

Szabó Tímea azt mondta, hogy üzenik a közmédia vezetésének, Orbán Viktornak és Pintér Sándornak: hiába nem engedik be őket, nem engedik, hogy beolvashassák a követeléseket. "Nem fogunk elmenni, ha kell, akkor napokig, hetekig itt leszünk, amíg nem teljesítik a követeléseket" - mondta.

Szerinte ilyen jogtiprás szerinte az elmúlt harminc évben nem volt, hogy fizikailag bántalmaznak, letepernek, bántalmaznak országgyűlési képviselőket.

Erre hangos fújjolás, "Mocskos Fidesz!", majd "Orbán, takarodj!" hangzott fel.

Ég az első füstgránát

Nem mindenki örül ennek, több idős tüntető szerint provokátor volt.

Szégyen a "rabszolgatörvény"

Tóth Bertalan MSZP-elnök a tüntetésen azt mondta, hogy múlt szerdán még nem gondolták volna, hogy az ellenzék együtt tud működni, és van értelme országgyűlési képviselőnek lenni.

Szégyennek nevezte, hogy a parlament a munkások jogait sárba tiporva jogellenesen fogad el a "rabszolgatörvényt".

A harmadik kétharmad után dilemmát jelentett, hogy mit tudnak tenni ellenzéki képviselőként, sok ember apátiába süllyedt, ők is érezték, hogy ez így nem mehet tovább - mondta Tóth.

Azt mondta, hogy most megérezték, hogy egységben az erő, ezt az ellenállást pedig folytatni kell.

Vadai sírva nyilatkozva: Jogunk van ehhez

Vadai Ágnes egy gyors ellátás után, sírva nyilatkozott a mentőautó mellett arról, hogy miért tartanak ki lassan egy napja a székháznál ellenzéki képviselőtársaival. Előtte azt mondta, hogy nagyon nehéz látni a képviselőtársát, Varju Lászlót a mentőben, amikor ő csak a képviselői jogait akarta gyakorolni.

Az MTI az ellenzékiek közleményét sem adja ki

Az óbudai MSZP, Momentum, Párbeszéd, LMP és DK képviselői közösen nyílt levelet írtak a kerületi jegyzőnek, és arra kérték "hogy ne asszisztáljon az MTVA által eddig is elkövetett bűncselekmény-sorozathoz és tagadja meg a birtokvédelem elrendelését.". A levél előzménye, hogy az MTVA vezetése, ahelyett, hogy szóba álltak volna a közmédia székházába bejutó ellenzéki képviselőkkel, kihívta a kerületi jegyzőt, hogy indítson birtokvédelmi eljárást a politikusok ellen. Na, a jegyzőhöz írt nyílt levél közzétételét tagadta meg a közmédia, a jegyző pedig el is indította a birtokvédelmi eljárást a politikusok ellen.

Hadházy: A hatalom lelkébe tapostunk, ez fáj nekik

Hadházy Ákos azt mondta, hogy a hatalom lelkébe tapostak, és ez fáj nekik, félnek. Emlékeztetett, hogy egy hete három és fél percet kapott a köztévében, 20 másodpercben a nyilatkozata volt, aztán 3 perc 10 másodpercig pedig őt és az édesanyját gyalázták. Vannak igazi verőlegények, de az a lejárató gépezet a durva, ami bünteti a rendszerrel kritikusokat.

Hadházy szerint az aljas, lejárató kormánypropaganda a legfontosabb bástyája a hatalomnak. Nem elfoglalni kell az MTVA-t, de elindult egy folyamat, amivel kikényszeríthetik, hogy leálljon a kormányzati propaganda.

Az egyik legelképesztőbb mocskos hazugságnak nevezte, hogy a propaganda szerint a tüntetők keresztényellenesek lennének. Elmondta az Apostoli hitvallást ennek cáfolataként.

Varju Lászlót elviszi a mentő

Vadai Ágnes könnyek között búcsúzott tőle, helyszíni tudósítónk hozzátette, hogy hatalmas tömeg vette körbe a mentőautót, hogy Varju állapotáról érdeklődjön.

Most viszik Varju Lászlót a hordágyon

Elviszik röntgenezni az épület első emeletén több biztonsági emberrel dulakodásba kerülő politikust. A lábát és a bordáját fájlalta, jobbnak látták kórházba szállítani.

Eléneklik a Himnuszt

Hadházy Ákos a színpadra szólította a többi képviselőt is, aztán közösen elénekelték a Himnuszt a tüntetőkkel.

Beszédek jönnek

Megkezdődtek a beszédek egy kis színpadon, amit kordonnal vettek körbe. Elhangzott az öt pont is, amiket nem voltak hajlandóak beolvasni.

Ezren már vannak

Sok a zászló és egyre több a transzparens is, folyamatosan gyűlik a tömeg az épület előtt. Hivatalosan 6-kor indult a tüntetés, lassan mindenki odaér, aki tervezte.

Rákosi pajtás is magabiztos volt 1952-ben

– áll az egyiken.

Kik vannak most az épületben?

Most van hat óra, az esti tüntetés hivatalos kezdete. Képviselők, akik biztosan bent vannak még az MTVA épületében:

Kunhalmi Ágnes,
Bangóné Borbély Ildikó,
Tordai Bence,
Jakab Péter,
Harangozó Tamás,
Gréczy Zsolt,
Niedermüller Péter,
Bősz Anett,
Korózs Lajos,
Szabó Szabolcs,
Oláh Lajos.


Székely Zászlóval is érkeznek a tüntetők

A rendőrség már lezárt a forgalom elől a Kunigunda útját, de ez csak a járművekre vonatkozik, gyalog el lehet jutni a székházhoz. Érkeznek is a tüntetők szép lassan, pártzászlókkal, de még magyar és székely zászlóval is felszerelkezve.

Vadait is kivizsgálják

A mentőből folytatódik a képviselő élő adása. Vadait biztonsági őrök rángatták meg, megnézeti magát a mentősökkel, hogy minden rendben-e.

Jogosan léptek-e be a képviselők a köztévé épületébe?

"A parlamenti képviselőknek az MTVA épületébe való belépése egyértelműen jogszerű volt: az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 98. § (4) bekezdése szerint az országgyűlési képviselői igazolvány a közintézményekbe, így az MTVA-ba való belépésre is feljogosít" - írta az Indexen megjelent véleménycikkében Tordai Csaba alkotmányjogász.

Lukács a nemzetbiztonsági bizottság ülésén beszélné meg, mi történt

A jobbikos Lukács László azt mondta, kedd reggel nemzetbiztonsági bizottsági ülés lesz, amihez kiegészítette a napirendet az MTVA-nál történtekkel. Ezt még meg kell majd szavazniuk a képviselőknek, de az ORFK állítólag részletesen beszámol majd ott.

Bangóné ellenőrizte, hogy működik-e még a sípja

A székházban tartózkodó képviselők most egy szőnyegen ülve, piknikhangulatban várakoznak.

A tömeg várható érkezési irányába gyűlnek a rendőrök?

A bejárattól a Bojtár utca felé felsorakozva jó 100-150 méteren át hármas-négyes sorban várakoznak a készenléti rendőrök. A város központja viszont az ellenkező irányba van, úgyhogy érdekes a helyezkedésük. Tényleg rengetegen vannak.

Hordágyon viszik el Varjút

Kivizsgálták a mentősök Varju Lászlót, akit kórházba szállítanak. A mentősök kimennek egy hordágyért, hogy azon vigyék el.

Nagyjából száz rendőr érkezett egyszerre

Nagyon-nagyon sok a rendőr az épület előtt, egyerlőre többen vannak, mint a lassan gyülekező tüntetők. Hadházy mindenkihez szólt, arra kért mindenkit, hogy békés maradjon a tüntetést, mert a hosszú, kitartó, de békés demonstráció lehet a siker kulcsa.

Ilyenre a rendszerváltás óta nem volt példa

A rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy ilyen szintű fizikai attrocitás érjen országgyűlési képviselőket. Ezt Tóth Bertalan MSZP-elnök mondta, aki örül annak, hogy itt a teljes ellenzék, és azt tervezik, hogy közösen találják ki, mi lesz a folytatásban, de az biztos, hogy "ez nem maradhat következmények nélkül".

Hadházy: Ráléptünk a hatalom nemi szervére

Hadházy Ákos kijutva az épületből nyilatkozott a Mérce élőjében. „Úgy tűnik, ráléptünk a hatalom nemi szervére" – mondta a közmédiára utalva. Szerinte minden politikai nyomás akkor lesz hatásos, ha az tartós, elszánt, és békés. Reméli, hogy békés tüntetés lesz. Azt mondta, hogy a kormány hecceli az embereket, a saját híveit is, miközben az ellenzéket is provokálja.

Talán még a Kundigunda utcából is elküldik a tüntetőket

Erről Donáth Anna beszélt Szél élő videójában, a momentumos politikus szerint ezt a tájékoztatást adta nekik egy rendőr a helyszínen.

Kinyitották a kaput az udvaron rekedt képviselőknek

Hadházy Ákos még létrán mászott ki, de aztán egy rendőr (vagy biztonsági ember? nem látszott jól a sötétben) résnyire kinyitotta a kerítést és kisétáltak az utcára.

Ma is van étel és ital a tüntetőknek

Megint hoztak ételt-italt a tüntetőknek, van tea meg kávé, enni pizzát, kekszet, kenyeret lehet.

Fél hatkor nagyjából 150-200 ember volt az MTVA székházánál.

Szél: Bezártak minket a közmédiába

Szél Bernadett élő videója szerint bezárták őket. Egy legalább két és fél méter magas üvegkerítés miatt nem tudnak kimenni, és az épületbe sem engedik be őket. Többkek között Vadai Ágnes, Hadházy Ákos, Ungár Péter, Kepli Lajos mondják azt, hogy nem engedik el őket.

Hét képviselő van a kerítés és az épület között

Az udvaron a kerítés és az épület között most Vadai Ágnes, Szél Bernadett, Szabó Tímea, Kepli Lajos, Lukács László, Hadházy Ákos és Ungár Péter képviselők rekedtek.

Beengedték a három mentőt Varju Lászlóhoz

Hosszas várakozás után végül bejutott a Varju Lászlóhoz hívott három mentős, jelentette kollégánk a székház elől. A Varjúval az épületben tartózkodó Trodai Bence videóján kis csúszással, de felbukkantak a mentősök Varju ellátására.

A mentősők Varjúval távoztak, legalábbis Tordai videóján nem látjuk már sem a képviselőt, sem a mentősöket. Kiderült közben, hogy egy zárt szobába vitték kivizsgálásra.

Kepli kitámasztott a lábával, Vadait rángatták

Szél Bernadett élőjén Kepli Lajos jobbikos képviselő összefoglalta, mi történt korábban. Azt mondta, szeretett volna bejutni az épületbe, de minden kapu zárva volt. Felhívta Lukács Lászlót, hogy amikor kivezetik, akkor ott be tudjon menni. Öt-hat biztonsági kísérte ki Lukácsot, aki behúzta Keplit, amikor kinyílt az ajtó. Kepli kitámasztotta a lábával a nyílást, a biztonságiak megpróbálták kilökni. Vadai Ágnes is odament, rángatták, leverték a sapkáját, miközben próbálták tartani a rést.

Varju László lejutott az emeletről a többi ellenzéki képviselőhöz

Épp most mesélte Tordai Bencének, hogy hatan teperték le, 5-10 perc dulakodás után adták fel a dolgot. Varju szerencséjére a Klub Rádió hívta, akkor, amíg adásban volt, békén hagyták, majd beleegyeztek, hogy mentőt hívjanak neki. Végül az lett a konszenzus, hogy ha lemegy a társaihoz az emeletről, elengedik, ez történt.

Varjúnak a bal lába, illetve az oldala fáj, komolyabb baja nincs, mondta el.

Röhögve videózik egy MTVA-dolgozó

Tordaiék örültek a társaságnak, még akkor is, ha nem szólt hozzájuk a hölgy, aki aztán egy gyors videózás után otthagyta őket a székház földszintjén.

Rendőrrel sem mehetnek be a képviselők

Kepli Lajos élő videójából az derül ki, hogy egy rendőr bekopogott egy üvegajtón, hogy nyissák ki, hogy bemehessenek a képviselők képviselői jogukat gyakorolni, azonban a rendőrnek sem nyitnak ajtót.

Demeter: Cselekvő politika kell tőlünk

A Mércének nyilatkozott Demeter Márta LMP-s képviselő, aki arról beszélt, hogy sztrájksorozat indulhat el már a következő hetekben, vagy januárban, ebben is gondolkoznak. Arra is felszólítják a munkavállalókat arra, hogy ne hajtsák végre a túlóratörvényt. „A politikusok részéről cselekvő politika kell" – mondta.
Az épületben levő rendőrök intézkednek, hogy a mentősök bejuthassanak

A képviselők nem ismerték el a törvénysértést.

Óriási a rendőri jelenlét az MTVA-székház előtt

Végig sorfal a bejárat előtt, a keritésen túl is vannak a bejáratnál, de környező utcák is tele csapatszállító autókkal. Pár bámészkodó van egyelőre, a tüntetők még nem kezdtek el gyülekezni. Nagyjából 100 ember van két rendőrsorfal között, onnan se ki, se be nem lehet jutni, valószínűleg de őket is kiszorítják majd onnan az épülettől távolabb. Az újságírókat sem engedik be oda.

A rendőrség kiküldi a képviselőket a székházból

Tordai Bence élő videóján látszik az intézekdés, kiküldik az országgyűlési képviselőket az MTVA-székházból. Tordaiék nem akarnak kimenni, hiszen nem sértik a törvényt.

A rendőrség felolvassa most a birtokvédelmi eljárás ügyében hozott határozatot.

Nem engedik be a mentőket

Az állítólag sérült Varju Lászlóhoz nem engedik be a mentőket, ez derül ki Szél Bernadett élő videójából.

A rendőrség felszólította a képviselőket, hogy hagyják el a köztévé területét

A rendőrség odament az épületen kívül, de a kerítésen belül tartózkodó országgyűlési képviselőkhöz, hogy a III. kerületi jegyző határozata alapján (ebben birtokvédelmi eljárást indított a köztévé épületére) el kell hagyniuk a területet, különben rendőri intézkedésre kerülhet sor. A képviselők közben arra kérik a rendőröket, hogy segítsenek nekik érvényesíteni képviselői jogukat, hogy bemehessen a köztévét, mint közintézményt ellenőrizni.

Vadaiék ellen is megpróbálták érvényesíteni a birtokvédelmi eljárást

Vadai sem vette át a papírt, amit egyébként Kunhalmi Ágnes és társai ellen fogalmaztak meg. Vadai most arról beszél, hogy a biztonsági szolgálat utasításait hajtja végre a rendőrség a közterületen.

Megszólalt az MTVA vezérigazgatója, a biztonsági szolgálat feljelentést tesz

A közmédia MTI-hez eljuttatott közleménye szerint egy biztonsági őr megsérült vasárnap este, ezért feljelentést fognak tenni. Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója pedig arról beszélt közleményben (illetve az M1 Híradójában is), hogy a képviselők vasárnap olyan helyre akartak bemenni, ahova tilos volt. Részletek ebben a cikkben.

Csak a képviselők maradhatnak a bejárat előtt

A rendőrök a sajtó képviselőit távozásra szólították fel, csak a képviselők maradhatnak ott.

Megjött három mentős, akiket beengednek a képviselőkhöz

Legalábbis azt mondta az egyik mentős Vadai Ágnesnek, hogy be fogják őket engedni, de más képviselő nem mehet be az épületbe.

Nagyon sok a rendőr a helyszínen

Több kocsival érkezhettek az MTVA-székházhoz, egyelőre nem történt intézkedés.

Vadai élőben tenne feljelentést egy rendőrnek

A rendőr türelmet kér tőle, Vadainak elege van, hogy mindig egy feletteshez tolják az ügyet, és senki nem intézkedik. Követelte, hogy kompetens, intézkedni tudó rendőrt küldjenek oda hozzájuk.

A rendőrség kamerával rögzíti, ki van a kerítésen belül a székház mellett

Amikor a képviselőtársaik miatt hívták az épülethez a rendőröket, azt a választ kapták, hogy nem tudnak bejutni hozzájuk. Ezek szerint mégis sikerült, csak akarni kell.

Pintér Sándor lemondását követelik Vadaiék

Elindult a nemzetközi sajtótájékoztató az MTVA-székház bejárata előtt. A Mérce közvetítésén Vadai Ágnes mondta, hogy hiába próbált országgyűlési képviselőként bejutni, nem engedték be őket, sőt, egyenesen kilökték őket az épületből, legalább öten.

Vadai azzal folytatta, hogy ez már nem az öt pontról szól, hanme arról, hogy a mostani kormány eltakarodjon. Megpróbálnak egyébként visszajutni az épületbe, de mivel minden bejárat zárva, ez nem lesz könnyű.

Szél Bernadett elmondta, hogy Vadait brutális módon dobták ki az épületből.

Folyamatosan érkeznek egyébként az ellenzéki képviselők.

Birtokvédelmi eljárást indított a III. kerületi jegyző

A tévészékházban lévő képviselőkkel szemben, ennek értelmében akár rendőrök is bemehetnek az épületbe, és kivezethetik a politikusokat, de egyelőre nem világos, hogy mindenki kézhez kapta-e a határozatot. Jakab Péter a futáron keresztül gratulált a polgármesternek és a jegyzőnek a gyors ügymenethez.

Élőben sem igazolta magát az egyik őr Tordai felszólítására

A Párbeszéd politikusa azt ellenőrzi épp az MTVA-székházban, hogy van-e nyitottt bejárat, ahol a Varju László ügye miatt kihívott rendőrök esetleg bejuthatnak az épületbe. Talált is egy nyitott ajtót, de azt belülről és kívülről is őr állta el, azt mondták neki, hogy zárva van, de a kilinccsel meg tudta mozdítani az ajtót.

Az ajtón belül tartózkodó őr Tordai felszólítására sem volt hajlandó igazolni magát.

Senkit sem engednek fel Varju Lászlóhoz

Azt mondják a képviselők, ha nem derül ki hamarosan, hogy mi történt a földön fekvő képviselőtársukkal, az lesz a vége, hogy be fog menni a tömeg a székházba.

Tordai telefonon érte el Varjút

A szerkesztőségi szoba mellett teperték le hatan több mint negyed órával ezelőtt, azóta a földön van a DK képviselője. Nagyjából rendben van, de nem engedik szabadon. Tordaiék szerint ez kimeríti a kényszerítés bűncselekményét, ezért hívták is a rendőrséget, akik azt ígérték, kiszállnak a helyszínre.

Jelenleg azt ellenőrzi, van-e nyitott ajtó vagy kapu az MTVA-székházban, ahol egyáltalán bejuthatnak a rendőrök, ha megérkeznek.

Földre feküdtek a képviselők

Összekulcsolt kézzel fekszenek a földön a biztonsági őrök előtt, mert állítólag történt valami Varju Lászlóval. A bentiek azt mondák, fizikai attrocitás érte, ami után földre került az országgyűlési képviselő. Tordai Bence rendőrt és Molnár Csaba mentőt hívott hozzá. A földön Jakab Péter, Bősz Anett, Gréczy Zsolt, Bangóné Borbély Ildikó, Niedermüller Péter fekszenek.

A Jobbik és az LMP tájékoztatást kért az ORFK-tól

Az Országos Rendőr-főkapitányságon kért tájékoztatást az MTVA-ban történtekről Mirkóczki Ádám, a Nemzetbiztonsági Bizottság jobbikos elnöke, valamint Demeter Márta és Keresztes Lóránt, az LMP társelnökei az MTVA-székházban az ellenzéki országgyűlési képviselőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt, áll a Jobbik közleményében.

Tordai Bence élőzés közben kihívta rendőröket (és a mentőket) Varju László helyzete miatt

Nem tudják, hogy mi történt a DK képviselőjével, akit a lezárt emelet miatt korlátoznak a szabadságában, és nem engedik sem lejutni, sem pedig társait feljutni, hogy megnézzék, mi lett vele azután, hogy földre teperték.

Orbán slave law-jával lett tele a világsajtó

A magyarországi tüntetések számos külföldi lap ingerküszöbét elérték. A vasárnapi ellenzéki demonstrációról , illetve az azt követé tévészékházas eseményekről is beszámolt több hírügynökség, így az amerikai, a brit, a francia és a német sajtó. Itt olvashatja a nemzetközi lapszemlénket.

Fidesz: Ezek a Soros-hálózat módszerei

Elfogadhatatlan, hogy politikusok erőszakkal akarnak beavatkozni egy szerkesztőség működésébe – jelentette Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn délelőtt.

HIDVÉGHI SZERINT VASÁRNAP ÉJJEL ELLENZÉKI POLITIKUSOK BEHATOLTAK AZ MTVA SZÉKHÁZÁBA AZZAL AZ ÜRÜGGYEL, HOGY INFORMÁCIÓT SZERETNÉNEK KÉRNI, OTT AZTÁN HAMIS TŰZRIADÓT IDÉZTEK ELŐ, A TELEVÍZIÓ MUNKATÁRSAIRA AGRESSZÍVEN RÁTÁMADTAK, BE AKARTAK AVATKOZNI A SZERKESZTŐSÉG MUNKÁJÁBA.

A Fidesz kommunikációs igazgatója ezt a képviselői hatalommal és jogosítványokkal való agresszív visszaélésnek nevezte, hangsúlyozva: az országgyűlési képviselői jogkör nem azt jelenti, hogy erőszakosan megzavarják egy közüzem működését. A Fidesz-KDNP elfogadhatatlannak tartja ezt a viselkedést.

Szerinte ezek jól ismert módszerek, "ezek a bevándorláspárti Soros-hálózat módszerei", így akarják megfélemlíteni azokat, akik nem értenek egyet velük – mondta Hidvéghi Balázs.

Ez már Orbán rendszerének ellenzéke

Újfajta ellenzéki magatartást láthatunk egy hete, amelynek nem okoz gondot a kezdeményezés, az összefogás és a szimbolikus politizálás sem. Egy hét alatt alapvetően változott meg az ellenzék hozzáállása Orbán Viktor rendszeréhez. Öt pontban foglaltuk össze az újdonságokat.

Így dobták ki reggel Szél Bernadettéket

Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselők is azok között az ellenzéki politikusok között voltak, akik bementek az MTVA épületébe, hogy felolvassák a petíciójukat. Az MTVA biztonsági embereinek egy idő után elegük lett a két politikusból:



Ezt az öt pontot akarták beolvasni a képviselők a köztévében

Az MTVa székházába bevonuló képviselők ezt az öt pontot akarták beolvasni/beolvastatni:

a rabszolgatörvény azonnali visszavonását;
kevesebb rendőri túlórát;
független bíróságokat;
Európai Ügyészséget;
független közmédiát.

Az első három pontról a múlt szerdán szavazott az Országgyűlés botrányos körülmények között. A túlórázást szabályozó jogszabály jelentősen kitágítja a munkaadók lehetőségeit, hogy mikor és mennyiszer túlóráztassák beosztottjaikat, illetve a kompenzálás is a munkaadót hozza kedvező helyzetbe.

A közigazgatási bíróságok létrehozása számos esetben veszi ki az ítélkezést a bíróságok kezéből, és kvázi a kormány által helyzetbe hozott bírók kezébe adja a bíráskodást bizonyos esetekben.

Az Európai Ügyészséghez való csatlakozást a kormánypártok akadályozták meg, eközben az ellenzéki pártok országos népszavazást készítenek elő a kérdésről, jelenleg aláírásokat gyűjtenek.

A közmédia függetlenségét azért követelik, mert szerintük a kormány teljesen megszállta és szócsőként működteti az MTVA-t.

Feltöltve: 2018.12.17.
Megnézve: 1154

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra