HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Párizsban az 1968-as diáklázadás óta nem látott erőszakos zavargásokba torkollott az üzemanyagokat súlytó adók emelésének terve. Ma bejelentették, hogy meghátrált a kormány, a tiltakozók győztek. Sőt, az áram és a gáz árát is befagyasztják fél évre, azaz nem lesz emelés. Mikor Magyarországon vezették be a rezsicsökkentést, az sokaknak nem tetszett Nyugaton...

Édouard Philippe francia kormányfő hivatalosan is bejelentette az üzemanyagadó befagyasztását keddi televíziós beszédében, eleget téve ezzel a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének.

"Egyetlen adó sem ér annyit, hogy veszélybe sodorjuk miatta a nemzet egységét" - érvelt beszédében Philippe.

A hathónapos moratóriumot más, a társadalmi elégedetlenség enyhítésé érdekében tett lépések is kísérik, köztük a gáz és az áram árának féléves befagyasztása.

A kormányfő először kedd reggel - a Köztársaság Lendületben (LREM) és szövetségese, a Demokratikus Mozgalom (MoDem) parlamenti frakcióülésén - jelentette be a döntéseket, amelyek a kabinet előző este hozott Emmanuel Macron francia elnökkel egyetértésben.

Az előző napokban:

Mint ismert, az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek magát mérsékeltnek mondó csoportja, amely megoldást sürgetett a kormány részéről a tiltakozások megfékezésére, "biztonsági okokból" lemondta a miniszterelnöki hivatalban tegnap a keddre tervezett egyeztetést. Eközben Emmanuel Macron államfő hétfő este minisztereivel egyeztetett a héten bejelentendő intézkedésekről a szociális elégedetlenség enyhítésére. ekkor döntöttek arról, hogy mégsem lesz adóemelés.

Az erőszakos zavargásokba torkollott szombati tiltakozónap után a kormányzati válaszok késlekedése miatt a tiltakozás hétfőn tovább szélesedett: a mentősök és a középiskolások is csatlakoztak a megmozduláshoz, miközben tiltakozó sárgamellényesek blokád alá vonták a Total olajvállalat 75 üzemanyagraktárát.

A Párizsban az 1968-as diáklázadások óta nem tapasztalt erőszakos zavargások ellenére a franciák 72 százaléka továbbra is megértő az útblokádokat emelő tiltakozókkal, és támogatja a szociális mozgalmat - derül ki a Harris közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből.

(MTI, Blikk)

Feltöltve: 2018.12.04.
Megnézve: 52

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra