HIRDETÉS
HIRDETÉS

Gőzerővel készül a 2019-es önkormányzati választásokra az ellenték. Hódmezővásárhely erős emberének, Márki-Zay Péternek a vezetésével olyan mozgalom alakult meg, amelynek segítségével minden települést el akarnak venni a Fidesztől.

A Mindenki Magyarországa Mozgalomról van szó. Az elnökséget vasárnap alakították meg, és olyan emberek vannak az alapító tagok között Márki-Zay mellett, mint Hadházy Ákos, a politikai veterán Bod Péter Ákos, vagy éppen Mellár Tamás.

Márki-Zay Péter ezt írta ki a Facebook oldalán ma:

"Közös cél felé haladunk!

Megtartotta első ülését a MINDENKI MAGYARORSZÁGA MOZGALOM elnöksége. A mozgalom tagjai hisznek abban, hogy egy új politikai kultúrára van szükség, amelyhez minden tisztességes és változást akaró magyar ember csatlakozására számítanak.

A mozgalom fő célja, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon minden településen egy hiteles polgármester-jelölt és őt támogató képviselőjelöltek nyerjék el a helyi közösségek bizalmát. 2014-ben Siófok, 2015-ben Veszprém, 2018-ban Hódmezővásárhely, Balmazújváros és Rákospalota is megtanított bennünket arra, hogy az állampárt csak összefogással győzhető le. Azok, akik széleskörű egyeztetés nélkül saját jelölteket indítanak, maguk is hozzájárulnak a korrupció és a megfélemlítés rendszerének fennmaradásához.

A Mozgalom alapító tagjai: Dr. Márki-Zay Péter, Dr. Hadházy Ákos, Dr. Júlia Ábrahám, Dr. Bod Péter Ákos, Elek István, Dr. Kaltenbach Jenő, Zoltán Kész, Dr. Dr. Lengyel Róbert, Lukácsi Katalin, Dr. Magyar György, Dr. Tamás Mellár, Üveges Gábor.

A mozgalom a következő hónapokban folytatja a szervező munkát, nyilvános bemutatkozását a jövő év elejére tervezi. Meggyőződéssel valljuk: nem az fontos, hogy ki melyik oldalról jön, hanem az, hogy mindannyian egy BECSÜLETES, TISZTESSÉGES Magyarországot akarunk, amely valóban Mindenki Magyarországa lesz!"

blikk.hu

Feltöltve: 2018.11.18.
Megnézve: 1443

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra