HIRDETÉS
HIRDETÉS

Még mindig nincs vége!

Ha valaki nyáron azt mondja, hogy október végén, november elején egy vékony kiskabátban grasszálhatunk az utcán, azonnal elfogadtuk volna. Azt azonban, hogy ez a szokatlanul meleg idő kitartson egészen november második feléig, még a legmerészebb álmodozók sem gondolták. Pedig jelen állás szerint ez a helyzet. November 20-án bukik 10 fok alá a nappali maximum, onnantól azonban tényleg nyakunkon a tél.

És, hogy mi lesz az elkövetkező napokban? Nem sok minden változik.

Szerdán a párás, ködös reggelt követően folytatódik az átlagosnál melegebb, csapadékmentes idő. Több-kevesebb felhő azért lesz az égen, a délkeleti szél pedig a középső országrészben és a Dunántúl északi tájain továbbra is feltámadhat. A legmelegebb órákban 15-20 fokos hőmérsékletre számíthatunk - írja az Időkép.

Csütörtök reggel is találkozhatunk párás, ködös tájakkal. Több felhő lehet az égen, elszórtan kisebb eső, egy-egy zápor is előfordulhat. Nem lesz jelentős a légmozgás. 14-18 fokra van kilátás.

Pénteken pára-, ködfoltok tarkíthatják a reggelt, majd változóan felhős-napos időre van kilátás. Számottevő csapadék nem valószínű. Nyugaton megélénkül a szél. 13-19 fokig melegszik a levegő. Szombaton felhős, kissé szeles időre van kilátás 13-18 fokkal.

blikk.hu

Feltöltve: 2018.11.06.
Megnézve: 154

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra