HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kósa Lajos édesanyjának sertéstenyésztő cége három nagy értékű járművet is lízingel – írta a 24.hu. A nyugdíjazása előtt védőnőként, majd bölcsődei vezetőként dolgozó asszony három éve 45 milliót fizetett a Méker Kft.-be, amely nemrég 123 millió forint vissza nem térítendő EU-s támogatást is elnyert.

Érdekesség, hogy a nyár végén törzstőkéjét háromról 93 millió forintra emelt cég a sertéstenyésztéstől távolabb álló járműveket is lízingel, köztük egy K1600-as típusú BMW motorkerékpárt. A legalább hétmilliót, extrákkal együtt 9 milliót erő motor épp olyan, mint amilyennel Kósa Lajos a tavaly szeptemberi kihelyezett frakcióülésen megjelent Velencén.

„Kósa Lajos frakcióvezető egy 4 éves, használt motorral érkezett a kihelyezett frakcióülésre, amelyet egy barátjától kipróbálásra kapott kölcsön. Amennyiben a motor beváltja a hozzá fűzött reményeket, az sem kizárt, hogy a későbbiekben meg is vásárolja” – idézi a lap a Fidesz sajtóosztályát, amit a 444.hu-nak küldött. Igaz, idei vagyonnyilatkozata szerint Kósa végül nem vette meg a motort.

A cég a motoron kívül két BMW 530e iPerformance típusú, hibrid meghajtású felső-középkategóriás autót is lízingel, ezek értéke 17-25 millió forint.

A Fidesz sajtóosztálya nem tartotta magát illetékesnek a válaszban, a Méker Kft ügyvezetője érdemben nem válaszolt, azt állítva, hogy Kósa Lajos nem áll semmilyen kapcsolatban a céggel, így a járműveket sem használja. Hogy miért van szüksége a sertéstenyésztő vállalkozásnak a luxus BMW-kre és, hogy honnan állt rendelkezésre Kósa nem stróman édesanyjának 45 millió forintja, az nem derült ki.

index.hu

Feltöltve: 2018.11.06.
Megnézve: 2094

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra