HIRDETÉS
HIRDETÉS

A budapesti birkózó világbajnokság pénteki versenynapján két magyar döntős is volt.

A 72 kilós Korpási Bálint nem, a 82 kilós Bácsi Péter viszont megkoronázta eddigi teljesítményét.

Korpási egy ponttal, 2-1-re kapott ki a német Stablertől, egy akcióra nem figyelt eléggé, kilépett. A fradista Bácsi viszont óriási fordítással aranyérmes lett.

Nem indult könnyen a fináléja, mert szabálytalan védekezés miatt megbüntették két pontra, amikor már egy intés miatt eleve 1-0-s hátrányban volt.

0-4-ről az elődöntőben visszajött - zsinórban nyolc pontot csinált -, most is sikerült neki a feltámadás.

Egyenlített, miután a törököt leküldték, és egy energikus pörgetéssel, aztán egy kivitellel 3-3 lett az állás. Majd Bácsi kitolta a szőnyegről török a nála öt évvel fiatalabb 30 éves Kust, de elsőre nem adták meg a pontot.

Utána viszont helyben hagyták a döntést, mert ugyan az edző azt kérte, hogy vizsgálják felül, a versenyző belülről elutasította ezt, érezte a hibáját.

Bácsinak a folytatásban csak ki kellett védekeznie a hátralévő több mint egy percet. Mivel ezt tökéletesen tette meg, megvan Magyarország első aranyérme a hazai rendezésű vb-n.

"Álomszerű, ami történt. Megtörtem a törököt.

Meglepődtem én is, hogy mennyi erő volt bennem. Öt éve nem lehettem itt a szőnyegen, ebben a csarnokban, mert megsérültem a felkészülés alatt.

Ahhoz képest, hogy csütörtökön alig sikerült pontot csinálni az első meccseken, az elődöntőre és a döntőre összekaptam magam. A jövőn nem gondolkodom, erre a versenyre tettem fel az egész évemet, ez a vb volt a szemem előtt. Sikerült" - magyarázta a 35 éves klasszis, aki másodszor lett a világ legjobbja.

Hozzátette, a jövőn egyelőre nem gondolkodik - ez a súlycsoport nincs az olimpiai programban, és Tokió még két év -, mert most ennek csak örülni szeretne.

"Bizonyítottam a gyerekeimnek, akik itt ültek fent a lelátón"

- mondta az M4 kamerája előtt könnyeivel küszködve.

index.hu

Feltöltve: 2018.10.26.
Megnézve: 1720

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra