HIRDETÉS
HIRDETÉS

Brüsszel - Nem Magyarországgal, hanem az ország kormányával van baja Judith Sargentini holland zöldpárti képviselőnek - mondta el az ECHO TV riporterének a politikusnő. A jelentés elfogadásával kapcsolatban azt mondta: szeretné, ha még az idén lépnének a tagországok.

Sargentini szerint a 69 százalékos többség elegendő támogatás a számára a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló jelentéséhez - írja a HVG. A hírportál szerint a képviselő abban is biztos, hogy a magyar kormány ennek hatására nem változtat az álláspontján: - Ha így gondolkozna, ezt eddig is megtehette volna - emelte ki a szavazás utáni sajtótájékoztatón Sargentini, aki elutasította a vádat, mi szerint nem vizsgálódott kellő alapossággal. Megemlítette, hogy ő maga szeretett volna hivatalos küldöttséget küldeni hazánkba, ám ezt saját bizottsága, a LIBE néppárti többsége – a Fidesz szavazataival is – elvetette.

Sargentini azt is tagadta, hogy a magyar nép ellen szólna a jelentés. Mint mondta, az a többi 27 országnak szól, akik a Tanácsban dönthetnek egy esetleges eljárásról, amelynek bár nincs határideje, reméli, hogy a jelenlegi féléves EU-elnökséget adó Ausztria nem fog késlekedni. Ugyanakkor hozzátette: nem szeretné, hogy a 7. cikk szerinti eljárás EU-forrásokat elvonásával járojn.

Az Echo Tv tudósítója azt kérdezte Sargentinitől: „magának mi a baja Magyarországgal?” Erre a politikus Magyarország általa nagyra tartott értékeit kezdte sorolni, majd kijelentette: nem az országgal, hanem a kormányával van baja, amely jogokat vesz el polgáraitól. - Ezt a kérdést saját magának kellene feltennie - vágott vissza a riporternek.

Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke az uniós alapértékek betartatását szolgála.

A Napi.hu emlékeztet: a 7. cikk (1) bekezdése szerint a Tanács megállapíthatja, hogy egy tagállam esetében fennáll az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű kockázata és konkrét ajánlásokat fogalmazhat meg a tagállam számára, hogy megelőzze az alapértékek tényleges megsértését. A cikkelyt a tagállamok egyharmada, vagy az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság (EB) aktiválhatja. A Tanácsnak négyötödös többséggel kell döntést hoznia, miután kézhez kapta az EP kétharmados (a képviselők abszolút többségét is kitevő) többséggel elfogadott beleegyezését.

A következő fázis a 7-es cikkely (2) bekezdése, ahol a tagállamok egyharmada vagy az EB javaslata alapján a Tanács megállapítja, hogy az alapértékek az adott országban ténylegesen sérültek-e. A Tanácsnak egyhangú döntést kell hoznia és az EP hozzájárulására is szükség van.

A 7-es cikkely (3) bekezdése a konkrét szankciókat indítja el, ami a tanácsi szavazati jog felfüggesztését is jelentheti.

blikk.hu

Feltöltve: 2018.09.12.
Megnézve: 1644

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra