HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kilenc hónappal a jövő évi európai parlamenti választások előtt a jelek szerint zajlik a tapogatózás az ellenzék oldalon. Bár a nyilatkozók többsége azt mondja, hogy pártja önállóan indul a megmérettetésen, ismét vannak olyan vélemények, amelyek szerint szükség lenne az összefogásra – közölte az M1 Híradója.

Bármelyik párttal nyitott lenne az együttműködésre az MSZP, legalábbis erre utalt Molnár Zsolt, a párt országgyűlési képviselője hétfőn. A szocialista politikus ezt azzal indokolta, hogy a lehető legjobban kell szerepelniük az európai parlamenti és az önkormányzati választáson is.

Az eredményesség érdekében akár a DK is hajlandó lenne együttműködni – jelezte Varju László, a párt alelnöke, bár azért hozzátette, jelenleg önálló listával készülnek az EP-választásra.

Az LMP-s Vágó Gábor szerint viszont nincs értelme koalíciót kötni, mert egymással teljesen eltérő ideológiát képviselő pártokról van szó. A szintén LMP-s Kanász Nagy Máté pedig egy lapinterjúban úgy fogalmazott, az a párt, amelyik a baloldallal keresi a kapcsolatot, az megy a levesbe. Szerinte, ahol ott van Gyurcsány Ferenc vagy az MSZP-s Molnár Gyula, az eleve bukásra van ítélve.

A választási sikerek érdekében az ellenzéki pártok különböző stratégiákkal próbálkoztak az elmúlt években. 2014-ben, Gyurcsány Ferenc hatására például a teljes baloldal egy nagy koalícióban vágott neki az országgyűlési választásnak. Végül azonban így sem sikerült győzniük.

Néhány hónappal később az önkormányzati választáson egy közös baloldali főpolgármester-jelöltben látták a sikert. Eleinte Falus Ferenc volt a jelölt, akit végül emlékezetes jeges-vödrös videója után lecseréltek a volt pénzügyminiszterre, Bokros Lajosra.

A 2018-as országyűlési választás előtt az ellenzék egy része ismét megpróbált összefogni. Érdemi koalíciót végül 2018-ban sem sikerült kötni. A választások óta – Gyurcsány Ferenc kivételével – az összes ellenzéki párt vezetője lemondott.

Az ellenzéki pártok „a lenni vagy nem lenni” nagy dilemmájával küzdenek, és sokkal inkább túlélési harcot folytatnak, semminthogy bármiféle hosszútávú európai dimenziójú gondolatot tudnának megfogalmazni – mondta el Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője. Az elemző szerint a következő 9 hónapban valódi programalkotás helyett ismét a széthúzás jellemzi majd az ellenzéket.

hirado.hu

Feltöltve: 2018.08.27.
Megnézve: 1731

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra