HIRDETÉS
HIRDETÉS

Genova — Ösztönösen fékezett, és ennek köszönheti, hogy életben maradt!

Ahogy tegnap megírtuk, kedden délben tisztázatlan körülmények között összeomlott az északnyugat-olaszországi kikötővárosnál futó A10-es autópálya Morandi hídjának 200 méteres darabja. A döbbenetes fotók egyikén egy teherautó látható, amint pár méterrel a törésvonal, azaz a 40 méter mély szakadék előtt vesztegel. Az olasz sajtónak sikerült megszólaltatnia a szerencsés sofőrt.

– Borzalmas volt! Pocsék volt az idő, az esőtől nem lehetett tisztán látni. Hirtelen a szemem előtt kezdett lefelé menni az a kocsi, amely egy pillanattal korábban megelőzött. Ösztönösen tövig nyomtam a féket, és ahogy megálltam, rögtön tolatni kezdtem. Több jármű is volt mögöttem, ezért inkább kiugrottam a fülkéből, és az alagúthoz rohantam. A motort sem állítottam le, csak menekültem – idézte fel a Secolo d’Italia riportjában F. Luigi (37). A mázlista sofőr sokkot kapott, de karcolás nélkül megúszta a tragédiát.

Lapzártánkig 42 halálos áldozatról érkezett hivatalos jelentés, közülük hárman kiskorúak. A 16 sérült közül 12 ember állapota kritikus. A mentési munkálatok még napokig tarthatnak, mert a munkagépek nehezen férnek hozzá a több ezer tonnás hídrész súlyos darabjaihoz.

Egy tucat embert már sikerrel kimentettünk – nyilatkozta a Bildnek Emanuela Gisi, a genovai tűzoltóság szóvivője, hozzátéve, hogy szünet nélkül dolgoznak. Remélik, hogy még vannak túlélők a romok alatt. Sajtóhírek szerint 300 katasztrófaelhárító vesz részt a mentésben, és keresőkutyákat is bevetnek, hogy az eszméletlen túlélőket is megtalálják. Az egész világot sokkolta a katasztrófafilmbe illő tragédia, amelynek közvetlen oka még nem ismert, de szakértők szerint a keddi felhőszakadás adhatta meg a végzetes lökést. Az 51 évvel ezelőtt átadott, 1182 méter hosszú Morandi hidat 2018-ban már naponta 25 ezer jármű terhelte, köztük rengeteg teherautó.

50 milliárdos kártérítés lehet

Danilo Toninelli (44) olasz közlekedési miniszter a közösségi oldalán közölte, eljárás indul a kérdéses autópályaszakaszt üzemeltető Autostrade per l’Italia nevezetű magáncég ellen, és 150 millió eurós, azaz közel 50 milliárd forintos kártérítést fognak követelni tőlük, a vezetőséget pedig felszólította a lemondásra. A cég közleményében cáfolta, hogy mulasztottak volna: állításuk szerint negyedévente vizsgálták át a hidat a legmodernebb műszerekkel. Közben 632 környékbelit lakoltattak ki a híd épen maradt része alatti házakból, de még nem tudni, mikor kezdik meg a teljes bontást.

blikk.hu

Feltöltve: 2018.08.15.
Megnézve: 1324

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra