HIRDETÉS
HIRDETÉS

Múlt héten Kővári Ágnes, a 2Rule-t forgalmazó Magyar Sportmárka Zrt. vezérigazgatója egy interjúban arról beszélt, hogy az egyik varrodának, ahol a mezeiket készítik, olyan technológiai fejlesztés van a birtokában, amit a Szegedi Tudományegyetemmel közösen fejlesztettek ki, és amellyel "lekörözhetik a nagy márkák technológiáit".

Az interjú alapján nem volt egyértelmű, hogy milyen technológiára gondol, ugyanis azt is megemlítette, hogy a gyártást fejkamerával fogják közvetíteni a megrendelőknek, amire nem látott még a piacon példát. Egy olvasónk a cikk megjelenése után felhívta a figyelmünket, hogy a szegedi Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt.-nél olyan kamerákat használnak, amik a robotvarrógép számára információkat gyűjtenek.

A Hvg.hu ugyanakkor most arról ír, hogy

Kővári arra a nanoezüsttel kezelt anyagra utalhatott, amely az izzadság és a baktériumok elszaporodásának az ellenszere.

Ezt a Szegedi Tudományegyetemen fejlesztették ki, és a cég már évekkel ezelőtt szabadalmaztatta is. A Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt. száz százalékosan állami tulajdonú, és közel ezer főt foglalkoztat. Az alkalmazottak csaknem hetven százaléka megváltozott munkaképességű, így komoly állami támogatást kap a társaság: 2017-ben 739 millió forint volt az állami támogatásuk.

A cég főként exportra gyárt kötöttáru-termékeket, bevétele évek óta nyolcszáz millió és egymilliárd forint között mozog. A cég gyártott már sportruhát, konkrétan a Paul&Shark márkát varrták bérmunkában. Kiss Sándort, az állami cég vezérigazgatója a lap megkeresésére annyit árult el, hogy a már szerződött megrendeléseiken túli többletmunkát legfeljebb kapacitásuk bővítése után tudják teljesíteni, ezért egyelőre nem ad részletesebb tájékoztatást.

index.hu

Feltöltve: 2018.08.13.
Megnézve: 1430

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra