HIRDETÉS
HIRDETÉS

Egy Facebook-csoportba tett ki képeket és rövid leírást egy horgász arról, hogy olajoshordók úsznak a Dunán. A férfi az Indexnek elmondta, Dunaújváros fölött, Kulcs magasságában kezdett el horgászni, de egyre zavaróbb volt, hogy sorra úsznak el a vízben a parthoz hol közelebb, hol távolabb olajoshordók, illetve szemeteszsákok.

Legalább hat hordó úszott el már, amikor az egyik annyira közel jött a parthoz, hogy lemászott érte és kirángatta a vízből. Bár a záróplomba rajta volt, abból, hogy a keze milyen olajos lett, és a hordón szereplő feliratból arra következtetett, hogy a Mol-hordók tartalma kenőolaj. A felirat szerint dízelmotorolajról van szó.

A zárt Facebook-csoport bejegyzése eljutott a Mol-hoz is, telefonon fel is hívták a cégtől, hogy megkérdezzék, milyen hordókat és mennyit látott. Illetve azt is, hogy pontosan hol találhatóak, mert ők felveszik a kapcsolatot a katasztrófavédelemmel is. A cégtől rátelefonáló hölgy azt mondta, nem tőlük kerültek a vízbe a hordók, és rajta vannak, hogy azok ki is kerüljenek a folyóból.

A vízbe úszó hordók helye kiszámíthatatlan, véletlenszerűen kerültek éppen közelebb a parthoz, vagy távolabb, és a férfi szerint még ha nem is lyukadnak ki, és jól zárnak azok, akkor is veszélyes lehet éjszaka bármilyen kisebb méretű csónaknak.

Kerestük a Mol-t, tudnak-e az esetről, előfordult-e már máskor is, hogy a teli, vagy félig teli hordóikat a Dunából kellett kihalászniuk, illetve tudják-e, hogyan történhetett ez, mert az elég egyértelműnek tűnik, hogy nem ők dobálják a Dunába a hordókat. És a katasztrófavédelemnek is elküldtük a kérdéseinket; tudnak-e a hordókról, tettek-e már intézkedéseket, hogy állnak a kihalászással, válaszokat reggelre ígértek. Amint beérkeztek a válaszok, beszámolunk róla.

Cikkünk megjelenése után egy ott élő olvasónk jelezte, hogy vasárnap éjfél körül nagy robajra lettek figyelmesek. Úgy tűnt, hogy megrekedt egy három uszályból álló szállítmányt toló hajó a Duna kulcsi szakaszán. Hétfő hajnalra a hajó már elment, de az uszályok ott maradtak. Olvasónk valószínűnek tartja, hogy a hordók erről, az állítólag Adonyba tartó uszályról eshettek le.

index.hu

Feltöltve: 2018.08.06.
Megnézve: 1557

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra