HIRDETÉS
HIRDETÉS

Egy aranyéremmel (Milák Kristóf 200 pillangón) és két ezüsttel (Kenderesi Tamás 200 pillangón és Késely Ajna 800 gyorson) állt a magyar csapat a glasgow-i úszó Európa-bajnokság negyedik napjának döntői előtt, a hétfő esti finálék közül pedig már rögtön az elsőben volt magyar érdekelt: Szilágyi Liliána és Kapás Boglárka is ott volt ugyanis a férfiaknál két érmet is hozó 200 pillangó legjobb nyolcas mezőnyében – mindketten ifjúsági olimpiai bajnokok voltak a számban, Kapás 2010-ben, Szilágyi 2014-ben.

Kapás és Szilágyi is nagyon gyengén kezdték a 200-as döntőt, sokáig a mezőny végén voltak, Kapás az utolsó 50 méter kezdetén még csak az ötödik volt, onnan viszont iszonyatos hajrát nyitott, és 2:07,13-as egyéni rekorddal Európa-bajnok lett. Szilágyi a hatodik helyen zárt.

A 2016-os londoni Európa-bajnokságon Kapás négy aranyat is nyert, de mindet gyorsban, ebben a számban 800-n korábban 2012-ben is Eb-győztes volt, így összesen a hatodik Eb-aranyát szerezte.

Jobb időt várt magától Kapás a döntő előtt, nem gondolta volna, hogy 2:07-es idővel Eb-t lehet nyerni, magától is 2:06-is eredményt várt volna, így azt mondta, kicsit meg van zavarodva, de természetesen örült az Eb-aranynak. Az utolsó 25 méterig nem látott semmit, a legvégére pedig nagyon elfáradt, de az előnye kitartott, értékelt a medencéből kiszállva az M4 Sport kamerája előtt.

Körülbelül fél éve vagyunk rajta újra a pillangón, szóval biztosan van még benne, és addig nem is nyugszom, amíg nem lesz meg az a 2:06-os idő

– mondta el az MTI érdeklődésére Kapás, aki hozzátette, szívesen vállalná ezt a számot a tokiói olimpián is.

Két döntő, egy tartalék

Kapás sikere után következett a 100 hát elődöntője a nőknél, Hosszú Katinkával és Burián Katával, ráadásul egy futamban. Azok után, hogy Hosszú csak a hetedik legjobb idővel jutott tovább a selejtezőből, az elődöntőre sokat javított, és 59,67-tel megnyerte a futamát, összesítésben pedig a második legjobb idővel ment tovább az orosz Feszikova mögött. Burián 1:00,01-es, egyéni csúcsot jelentő ideje is elég volt a döntőbe jutáshoz.

A férfiaknál 50 mellen Cseh László picit javított a délelőtti idején, 23,48-cal a saját futamában a negyedik, összetettben viszont csak kilencedik lett, így első számú tartalék lesz, önerőből nem jutott be a döntőbe.

A nem magyar érdekeltségű döntőkben

férfi 100 háton az orosz Kolesnyikov nyert új junior világcsúccsal (52,53) nyert,
női 200 gyorson a francia Bonnet majdnem egy testhossz előnnyel győzött, a 4x100-as gyorsváltó után egyéniben a második aranyát nyerve Glasgow-ban,
férfi 200 mellen ismét orosz arany született, Csupkov 2:06,80-nal saját, a budapesti vb-n úszott Európa-rekordján javított,
férfi 200 vegyesen svájci arany született, Desplanches nyert,
a nap utolsó döntőjében a 4x100-as mix vegyes váltóban a britek az eddigi Európa-csúcson 1,38 másodpercet javítva, 3:41,56-tal nyertek.

index.hu

Feltöltve: 2018.08.06.
Megnézve: 1889

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra