HIRDETÉS
HIRDETÉS

Szlovénia mindent megpróbált a vb-selejtező első gyengébb meccse után, de a szélsőik nem éltek, a rohanásukat sikerült lassítani. A visszavágó kulcsa a fegyelmezettség volt, igaz az utolsó magyar támadásokban sem ötlet, sem lendület nem volt. Csak az előny tartása volt a lényeg. A közönség a svéd kapitányt, Lubomir Vranjest éltette a végén.

A szombati bravúros 29-24-es szlovéniai győzelem után a Veszprém Arénában kellett befejeznie a küldetését a magyar férfi kézilabda-válogatottnak. A németországi, januári világbajnokságra ugyanis csak a visszavágón át lehetett kijutni.

Az előző két olimpiai kvalifikációs világbajnokságra a szlovénokat kaptuk, és amikor itthon játszottunk (2010), tovább is mentünk. Amikor idegenben, akkor az ellenfél volt a jobb.

Szlovénia hármat is cserélt a szerdai meccsre, a kapuban például Zaponsek kezdett, Veszelin Vujovics kapitánynak valami váratlant kellett húznia, hiszen viszonylag nagy volt a hátránya csapatának.

Nálunk Székely Márton kezdett a kapuban, de értelemszerűen maradt az alapcsapat, Lékai irányított, Bodó és Nagy volt a két átlövő, Bóka és Hornyák a két szélen, Bánhidi beállóban. Védekezésben pedig Ilyés Ferenc érkezett menetrendszerűen. Ő volt a másik hármas védőnk Bánhidi mellett. Nagy kettesbe került, ez nagyon nem ízlett Mackovseknek már a kinti meccsen sem.

10 perc után 5-4-re vezettünk, mindkét oldalon volt egy-egy kiállítás, de most messze nem volt annyira szikrázóan kemény a meccs, mint szombaton Koperben.

A 13. percben aztán fülsüketítő zaj lett, mert a ziccerben kilépő Bókát – elég durván - elütötték, de a bírók nem ítéltek semmit, csak a kipattanót a kapuba továbbító Hornyák gólját adták meg.

Székely az eset után védett, Bánhidi könyörtelen volt, ha már újra létszámfölénybe kerültünk. A 15. percben így már 7-4-re vezettünk, minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, a szlovén időkérésnél csak a kapitány üvöltését lehetett hallani, amíg azt is el nem nyomta a magyar szurkolók biztatása.

A 22. percre 11-8 lett, Lékai kihagyott hetese sem zavarta meg a csapatot, a Bókának a szélre lehúzott labdák rendre a kapuban kötöttek ki. Nagyon úgy tűnt, találtunk egy szélsőt, nem kényszerből kell valakit kirakni.

Vranjes az előny tudatában bátran mert cserélni, Ancsin és Ligetvári és Sipos is pályára került, valamint védekezésben Schuch állt a tengelybe.

Kavticnik mindkét hetese utat találta kapuig, a másodikba hiába ért bele a csak ennyi időre beküldött Mikler.

A félidő végére kisebb hullámvölgybe kerültek a mieink, Dolenec hetesből egyenlített. Lékai azonban továbblökte a csapatot, labdaszerzés után Vranjes is időt kért, az utolsó támadás így sem lett sikeres, a kontrából Blagotinsek a kapuba lőtt.

A 12-12-es eredmény viszont azt jelentette, hogy megmaradt az ötgólos előny, és már csak 30 percen át kellett tartani.

MÁSODIK FÉLIDŐ

Székely kifogta Dolenec hetesét, Bodó kapufája után Mackovsek a jobb alsóba bombázott, először vezettek a vendégek.

Lékai ezt nem nézte tétlenül, Dolenec válaszolt rá, Balogh hetese is a legjobb helyre ment. A szlovénok behozták a kis embereiket, de lövésig nem jutottak, míg a másik oldalon Lékai mértanian lőtte ki a bal felsőt, ezzel a 40. percre visszavettük az előnyt. (15-14)

Egy kicsit azonban fogyott az ötlet a támadásokból, ezért Vranjes időt kért, nehogy túlzottan a statikussá váljunk.

Bánhidi kiharcolt hetese után Balogh újra tökéletesen pattintott, Kavticnik válaszolt, Lékai azonban tarthatatlan volt. (17-15)

Lékai kiállították, Vlah és Cingesar egy pillanat egyenlített. A 45. percben is érezni lehetett, nem fogják feladni a szlovénok.

Mackovsek rohanása után átvették a vezetést, Bezjak lövésénél Székely a lehető legjobbkor fogott egy labdát, Zabic kísérletével szemben beállóból viszont tehetetlen volt. (17-19)

Aztán ugyanő csak két percért és egy hetesért tudta visszafogni Lékait, Balogh ravasz ejtése ritka fontos volt.

Bezjak hátrányból az alsóba juttatta a labdát, az utolsó 10 percre 18-20-cal fordultunk rá. Hornyákhoz eljutott a szélre a labda, lövőcsel után bevágta, Dolenec azonban azonnal válaszolt rá.

Balogh is a legjobbkor tört be, de egy labdaszerzés után a hetes kihagyta, így egyenlítés helyett 20-22 lett.

Vranjes az utolsó öt perc előtt kikérte a harmadik idejét, mert azt érezte, el kell mondania, mit kell csinálni az utolsó támadásoknál, nehogy baj legyen. Balogh megpattanó lövését azonban szinte a közönség fújta a kapuba. Ez volt az a pillanat, amikor már sejteni lehetett, akárhogy gyorsít az ellenfél, ezt a továbbjutást már nem engedi ki a magyar válogatott a kezéből.

Mackovsek persze nem így gondolta, Bezjak sem, és három perccel a vége előtt 21-24 lett. Lékai góljára azonnal válaszolt Kavticnik, 22-25-tel kezdődött az utolsó két perc.

A vendégek kockáztattak, emberfogásra jöttek ki, labdát szereztek, Mackovsek végigrohant a pályán. Lékia kihagyta a meccslabdát - az utolsó támadásoknál a bírók jóindulata is velünk volt -, Székely Márton azonban egy sáncolt labdát oldalra ütött, ezzel vége lett vége a meccsnek. A 22-26-os vereségnél nem is lehetett volna kedvesebb.

Magyarország ugyanis kijutott a világbajnokságra. A világbajnoki csoportokat június 25-én sorsolják Koppenhágában. Még nem tudjuk, melyik kalapban leszünk, de legalább ott vagyunk, és élnek az olimpiai remények.

index.hu

Feltöltve: 2018.06.13.
Megnézve: 1103

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra