HIRDETÉS
HIRDETÉS

A szenátus után az olasz parlament alsóháza is bizalmat szavazott a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az euroszkeptikus Liga alkotta új kormánynak.

Giuseppe Conte és kabinetje 350 igen szavazatot kapott a 630 fős képviselőházban. A balközép Demokrata Párt és Berlusconi Forza Italiája nemmel voksolt, a szélsőjobboldali Olasz Testvérek (FdI) tartózkodott.

Az új kormánnyal Olaszországban megkezdődött a harmadik köztársaság

– jelentette be Luigi Di Maio, az M5S vezetője. A miniszterelnök Giuseppe Conte pontosította a kormányszerződés főbb pontjait. Azokkal a bírálatokkal szemben, hogy a szenátusban mondott beszédében nem említette a hátrányos dél-olaszországi térség felzárkóztatását, emlékeztetett, hogy az új kormány külön minisztert bízott meg ezzel.

Az állampolgári jogon járó alapjövedelemmel kapcsolatban Conte azt hangsúlyozta, hogy az nem ingyen segély, hanem a munka világába való visszavezetést kívánja elősegíteni. Kijelentette, hogy kormánya tárgyalni akar az EU-val az olasz államadósság progresszív csökkentéséről. „Meglátjuk, milyen formában tudunk ide eljutni.”

Nicola Molteni, a Liga képviselője arról beszélt, hogy „a változás kormánya” visszaadja Olaszország szuverenitását, Itália nem lesz többé külföldi hatalmak alattvalója. A kormánytól az illegális bevándorlás leállítását, az országhatárok védelmét, biztonságot, területellenőrzést, gyors és biztos igazságszolgáltatást kért.

A PD frakcióvezetője azt mondta, veszélyt ma Olaszországban nem az alamizsnát kérő bevándorló jelent, és nem a migránsok bűne, ha az olasz fiatalok nem találnak munkát.

Az olasz miniszterelnök első látogatása a közép-olaszországi földrengés sújtotta térségbe vezet.

index.hu

Feltöltve: 2018.06.07.
Megnézve: 894

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra