HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője felszólítja Hadházy Ákost, hogy „trükközés helyett adjon végre egyenes válaszokat a bűncselekménygyanús földügyeire”.

Halász János szerdán Debrecenben újságíróknak azt mondta, az LMP-s politikus „kétségbeesetten menekül a felelősségre vonás elől a földügyei miatt”.

Hadházy Ákos korábban arról beszélt, ha a Fidesz nyer, akkor be sem ül a parlamentbe, „ehhez képest most már arra készül, hogy felveszi a mandátumát, a mögé bújva akarja megúszni a felelősségre vonást” – mondta Halász János, aki szerint az már hetekkel ezelőtt kiderült, Hadházy Ákosék földügyei felvetik a bűncselekmény gyanúját.

A frakciószóvivő hozzátette: dokumentumok bizonyítják, hogy az ellenzéki politikus apja és anyja egy strómanhálózat tagjaként segített kijátszani a földtörvényt, és valószínűleg egy német üzletember kezére akartak játszani magyar földeket csaknem 800 millió forint értékben.

„Hadházy Ákosék több százmilliós földliciten vettek részt, és strómanszámláról fizették ki a harmincmillió forintos előleget” – mondta Halász János, megjegyezve, hogy a gyanús tranzakciók miatt a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet feljelentést tett az ügyészségnél.

„Felszólítjuk Hadházy Ákost, hogy a trükközés helyett adjon végre egyenes válaszokat a bűncselekménygyanús földügyeire” – zárta nyilatkozatát Halász János.

Március végén vizsgálat is indult

A Nemzeti Földalapkezelő március végén vizsgálatot is indított és az ügyészséghez fordult a földvásárlási ügyben. Hadházy Ákos korábban többször is rossz viccnek és aljas lejáratásnak nevezte a családjával kapcsolatban felmerült földszerzési ügyet.

Az LMP-s politikus egy tv-interjúban a képviselő mandátumának átvételét azzal indokolta, hogy szüksége van az ezzel járó mentelmi jogra. Hadházy Ákos úgy fogalmazott – idézte az M1 a politikust –, a mentelmi jog, vagy az a státusz, amit egy parlamenti képviselői hely jelent, ez védi vagy mennyire védi az embert. „Engedtessék meg, négy gyerekem van, ezt is el kell mondani”

Hadházy Ákos egyelőre csak a képviselői megbízólevelét vette át, de esküt nem tett, így hivatalosan nem is tagja még az Országgyűlésnek. Állítólag a következő parlamenti ülések valamelyikén tervezi letenni a képviselői esküjét.

hirado.hu

Feltöltve: 2018.05.16.
Megnézve: 463

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra