HIRDETÉS
HIRDETÉS

Toroczkai László, a szombati tisztújításon a pártelnökségről 50 szavazattal lemaradó jobbikos a Promenádnak adott interjút, amiben azt mondta, előfordulhat, hogy új mozgalmat alakítanak a pártban azok, akik nem értenek egyet a néppárti vonallal.

Amikor a pártszakadásról kérdezték, ezt válaszolta:

Ugyanakkor azt sem rejtem véka alá, hogy súlyos döntések vannak készülőben. Minimum valamilyen platformban gondolkodunk a Jobbikon belül, de könnyen megeshet, hogy egy új és önálló mozgalmat alakítunk, hiszen a tagság többségének határozott igénye van erre.

Azt mondta, a következő napokban találkozni és egyeztetni fog azokkal a vezetőkkel, középvezetőkkel, akik nyíltan mellette kampányoltak, például Dúró Dórával, és ha bárkit retorzió ér a pártvezetés részéről, akkor együtt fogják vállalni a következményeket.

Toroczkai szerint komoly morális deficit van a Jobbikban,

a tagság végérvényesen elszakadt a Bécsi úti pártszékházban ülőktől, és ez eszkalálódni fog a következő hetekben, hónapokban...

A Jobbik helye elvileg a Fidesz és a balliberális tábor között lenne a politikai palettán, ám egészen más típusú mozgásokat érzékelünk. A Jobbik vezetésének szemében a Fidesz maga a Sátán lett, a Momentummal, az LMP-vel, a Spinoza Házzal és a balliberális körökkel viszont nincs semmiféle problémájuk.

Szerinte egyértelmű az igény egy olyan mozgalomra, ami az eredeti, nemzeti és keresztény eszmei alapokon nyugszik.

Márki-Zay Péterről is beszélt, az a véleménye róla, hogy tevékenysége méltatlan hódmezővásárhelyi választókhoz,

személyét az opportunizmus meg a színtelen, szagtalan semmi lengi körül, és a hatalomvágy mozgatja

- vélekedett az interjúban.

Azt is megtudhattuk belőle, hogy Toroczkai a szombati tisztújító kongresszus óta nagyon keserű hangulatban van a párt jövője miatt, őszintén aggódik a Jobbikért,

ugyanakkor folyamatosan csöng a telefonom, rengeteg megkeresést kapok, ami hihetetlen energiákat szabadít fel bennem

- mondta.

Sneider Tamásról, az új elnökről azt mondta, Vona Gáborék alázatos elnökjelöltet akartak, csak éppen ő nem a haza és a nemzet irányában az.

Nem voltak egyenlőek a feltételek, abszolút lejtett a pálya, és maga az említett beszéd sem volt fair az elvileg lemondott elnök részéről, aki a jelek szerint képtelen elereszteni a hatalom gyűrűjét. Hányszor kell még bizonyítanom, hogy többször is önként léptem hátra a Jobbik érdekében? 2008-ban a Villányi úti irodában többek jelenlétében én ajánlottam fel, hogy nem leszek parlamenti képviselőjelölt 2010-ben, amikor Vona Gábor és Szabó Gábor pártigazgató a személyem miatt aggódott – pedig 2006-tól kezdve az első vonalban én vittem a bőrömet a vásárra a Gyurcsány-kormány ellen, nem Vona Gábor, többen ismertek abban az időben, mint Vona Gábort.

index.hu

Feltöltve: 2018.05.16.
Megnézve: 741

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra