HIRDETÉS
HIRDETÉS

Terrorista tettként kezelik a francia hatóságok azt a késes támadást, amely szombaton késő este történt Párizs belvárosában: egy, sajtóértesülések szerint a csecsenföldi születésű férfi halálra sebzett egy járókelőt, négyet pedig megsebesített; kettőt közülük súlyosan, állapotuk válságos.

A francia média vasárnap reggel rendőrségi és ügyészségi forrásokra hivatkozva közölte, hogy a támadó egy 21 éves, csecsenföldi születésű férfi volt, akit ujjlenyomatai alapján azonosítottak a nyomozóhatóságok, mert nem voltak nála személyi okmányok. A hatóságok kihallgatás céljából előállították a támadó szüleit.

Nincs magyar érintett

Magyarország konzuli szolgálata folyamatos kapcsolatban áll a párizsi hatóságokkal, a jelenlegi információk szerint a szombaton történt terrortámadásnak nincs magyar érintettje – tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vasárnap az MTI-t. „A leghatározottabban elítéljük ezt az aljas merényletet, amely ismét mutatja, hogy a terrorizmus jelen van kontinensünkön, és folyamatos fenyegetést jelent az Európában élők számára. A kormány ezért minden lehetséges eszközzel fellép a magyar polgárok biztonsága érdekében, és szövetségeseink is mindig számíthatnak ránk a terrorizmus elleni harcban” – írta a minisztérium.

Már két éve nyilvántartásba vették

Benjamin Griveaux francia kormányszóvivő elmondása szerint a férfi azután jutott francia állampolgársághoz, hogy előzőleg az anyja is megkapta azt. A férfi neve 2016 óta szerepelt abban az adatbázisban, amelyben radikalizmusra hajlamos személyeket tartják nyilván, mert ismerősei között volt olyan, aki részt vett a szíriai harcokban. Köztörvényes bűncselekményt nem követett el.

A szóvivő nem árulta el a tettes nevét, de a francia média híradásaiban elhangzott, hogy Hamzat Azimovnak hívják, 1997. november 1-jén született Csecsenföldön, és 2010 óta francia állampolgár. Egy strasbourgi egyetemen tanult és Párizsban lakott szüleivel.

Csecsenföldön kihallgatják a támadó hozzátartozóit

Megkezdték Haszan Azimov hozzátartozóinak és ismerőseinek kihallgatását a csecsen rendvédelmi szervek – közölte vasárnap az Interfax orosz hírügynökség. Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője a nap folyamán a Telegram üzenetközvetítőn közzétett bejegyzésében elismerte, hogy a néhány év óta francia állampolgárságú Azimov valóban az észak-kaukázusi köztársaságban – Argun városban – született, és 14 éves korában orosz személyi igazolványt kapott.

Kadirov szerint az okmány már nem érvényes, s Azimov 20 éves korában nem kapott új igazolványt. „Szükségesnek tartom kijelenteni: azért, hogy Haszan Azimov a bűn útjára lépett, teljes egészében a francia hatóságokat terheli a felelősség. Csecsenföldön ő csak megszületett, a felnőtté válása és személyiségének, nézeteinek és meggyőződésének kialakulása a francia társadalomban ment végbe” – írta Kadirov.

„Allahu akbárt” kiáltott

A merénylő „Allahu akbárt” (Allah a legnagyobb) kiáltozva követte el a támadást, válogatás nélkül rontott neki késsel a járókelőknek, de a gyorsan beavatkozó rendőrség agyonlőtte. Hírügynökségek szerint a rendőrök öt percen belül a helyszínre érkeztek, és az első bejelentés után kilenc perccel ártalmatlanították a támadót.

A merénylet a francia főváros előkelő, turisták által gyakran látogatott belvárosi negyedében, az operaház közelében történt, ahol számos népszerű étterem, kávézó és patinás üzlet van. Egy szemtanú szerint a férfi a kiérkező rendőrökre is rá akart támadni, az kiáltozta, hogy őket is megöli. A rendőrök előbb sokkolóval próbálták ártalmatlanná tenni, majd kénytelen voltak fegyvert használni.

A terrortett elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet jelentkezett a szócsöveként működő Aamák hírügynökségen keresztül, ám nem szolgált állítására bizonyítékkal, sem pedig részletekkel az elkövetőről, csupán annyit közölt róla, hogy a szervezet „katonája”.

Az Iszlám Állam ezt a kifejezést gyakran használja propaganda célból akkor is, ha semmi köze az elkövetőhöz. Az elmúlt három évben azonban több mint 240 ember halt meg Franciaországban az elsősorban Szíriában és Irakban tevékenykedő, korábban nagy területeket megszállás alatt tartó Iszlám Állam fegyveresei vagy a dzsihadista szervezettel rokonszenvező merénylők által elkövetett terrortámadásokban.

Gerard Collomb francia belügyminiszter twitteres üzenetben méltatta a rendőrség „higgadt és gyors reakcióját, amellyel a támadót ártalmatlanná tette.”

Emmauel Macron francia elnök közölte, hogy országa nem enged a „szabadság ellenségeinek”.

Egy szíriai férfi feleségével is kapcsolatban állhatott

Az M1 franciaországi tudósítója elmondta, a hatóságok ismerték az elkövetőt. A 21 éves francia állampolgár szüleit őrizetbe vették, akiket 96 órán keresztül hallgathatnak ki, hogy tudnak-e valamit a cselekmény elkövetéséről. A férfi azért szerepelt a titkosszolgálatok nyilvántartásában, az úgynevezett „S-kartonban” – amibe a radikálisok kerülnek –, mert kapcsolatban állt egy olyan nőnek a férjével, aki Szíriában van.

Több súlyos támadás történt már Franciaországban

Az elmúlt évek során is több súlyos késeléses támadás történt Franciaországban. A legvéresebb tavaly októberben Marseilleben, amikor egy iszlamista halálra szúrt két fiatal lányt a pályaudvar előtt. A legnagyobb pánikot mégis a tavaly februári párizsi támadás keltette, amikor Allahu Akbar kiáltással, machetével rontott egy migráns férfi a rendőrökre és katonákra a Louvre közelében.

Egy katona öt lövést adott le a támadóra, mire a turisták menekülni kezdtek a zsúfolt múzeumból. A rendőrség azonban lezárta az épületet, nem engedtek ki senkit. Az egyik legnagyobb felháborodást egy két évvel ezelőtti eset váltotta ki. Akkor egy marokkói azért késelt meg anyát és három lányát, mert fürdőruhában jöttek reggelizni a szállodában.

Marseilleben két ember életét oltotta ki a támadó

Szirénázó rendőrautóktól volt hangos a francia nagyváros, Marseille egyik pályaudvarának környéke tavaly októberben. Gépfegyveres kommandósok lepték el a belvárost, miután egy férfi Allahu Akbar felkiáltással támadt rá egy 17 és egy 20 éves nőre a vasútállomás előtti lépcsőn.

Az egyik fiatalt a nyakán, a másikat a mellkasán érte a szúrás, mindketten a helyszínen életüket vesztették. A támadót a pályaudvaron szolgálatot teljesítő katonai járőrök lőtték agyon.

A nyomozás kiderítette, hogy az elkövető illegálisan tartózkodott Franciaországban, ennek ellenére nem toloncolták ki. A titkosszolgálatok nyilvántartásában nem szerepelt radikális iszlamistaként, de a hatóságok nehezen tudták nyomon követni, mert minden bűncselekménynél más személyazonosságot adott meg. A támadót végül ujjlenyomata alapján azonosították.

A Louvrenál is késelt egy terrorista

2017 februárjában a párizsi Louvre múzeumnál késelt egy terrorista. A támadónál legalább egy machete és egy másik fegyver is volt, hátizsákokkal a hátán, fenyegetően kiáltozva rohant a rendőrök és katonák felé. Azt kiáltotta, hogy Allahu Akbar, vagyis Allah a leghatalmasabb – mondta el a történteket, röviddel a késelés után a rendőrség egyik elöljárója.

Válaszul az egyik katona öt lövést adott le a támadóra, aki súlyosan megsérült.

Franciaországban 2016-ban is több késes támadást követtek el migrációs hátterű terroristák. Szeptemberben egy radikalizálódott rab sebesített meg súlyosan két börtönőrt egy fegyházban. Augusztusban egy rabbira támadt fenyegetően egy iszlamista Strasbourgban Allahu Akbar felkiáltással. A legnagyobb felháborodást pedig egy dél-franciaországi üdülőtáborban elkövetett merénylet okozta. Egy feldühödött marokkói férfi megkéselt egy anyát és három kislányát.

hirado.hu

Feltöltve: 2018.05.13.
Megnézve: 1144

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra