HIRDETÉS
HIRDETÉS

Holnap lép életbe a harmadik rezsicsökkentés első része: a gáz lakossági fogyasztói ára 6,5 százalékkal mérséklődik. Szeptembertől 5,7 százalékkal az áram, októbertől pedig 3,3 százalékkal a távhő ára csökken. Az eddig intézkedésekkel együtt több mint 250 milliárd forint marad a háztartásoknál, amely - a többi között - a fogyasztást élénkíti.

Még 2012 januárjában kezdődött a rezsicsökkentés, előbb a gázért, az áramért és a távhőért fizethettünk kevesebbet, később pedig a víz-és csatornadíjat, a szennyvízszippantás és a szemétszállítás árát is mérsékelték.

Az országgyűlés idén február elején fogadta el a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatot: eszerint ősztől az áramért és a távhőért keddtől pedig a gázért kell kevesebbet fizetni. Az intézkedések majdnem 4 millió családot érintenek.

műsorában azt mondta: az újabb rezsicsökkentés nagyobb biztonságot jelent a családoknak. „Teljes egészében lenyomja az inflációt, még több bér marad az embereknél, még több pénzt lehet szabadon elkölteni a piacon. Vagy, ha már nem a piacon költik el a pénzt, akkor abból akár államkötvényt lehet vásárolni, vagyis megtakarításokat, illetve lehet csökkenteni azokat a kintlevőségeket, amelyeket a baloldali kormányok alatt halmoztak fel” – fogalmazott a politikus.

A közüzemi díjak újabb csökkentése további, nagyjából 20 milliárd forintot hagy a háztartásoknál – mondta a Századvég vezető elemzője. Barcza György hozzátette: az eddigi intézkedésekkel összesen több mint 20 százalékkal csökkent a lakosság rezsikiadása. „A tavalyi év első felében ezt a pénzt inkább megtakarításra, adósságtörlesztésre fordították, és a tavalyi év második felétől kezdett el ez a pénz a fogyasztás felé áramlani. A belföldi fogyasztás azt jelenti, hogy már nem csak az export, hanem a belgazdaság is hozzájárul a gazdasági növekedéshez” – mondta Barcza György, kiemelve, hogy mindennek a legfontosabb üzenete, hogy Magyarországon van gazdasági növekedés, amely nem eladósodással, hanem megtakarítással párosul, vagyis fenntartható.

Emlékeztetett: most már azok is jobban bíznak a magyar gazdaság adataiban, akik korábban kérész életűnek nevezték a kezdeti eredményeket.

hirado

Feltöltve: 2014.03.31.
Megnézve: 2082

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra