Magyarország — Újabb lélegzetelállító manővert hajtott végre repülőgépével Besenyei Péter (57), aki csütörtök délelőtt végigrepült a 6343 méter hosszú Korinthoszi-csatornán.
korábban még senki nem csinált a világon. Az Égei- és a Földközi-tengert összekötő mesterséges hajócsatorna falai közötti repülés 20 percig tartott.
Életem álma vált valóra, a Korinthoszi-csatorna ugyanis fontos helyszín, amely régóta mozgatta a fantáziámat. Görögország csodás hely, mesés történelemmel, nagy öröm itt lenni, és végrehajtani ezt a repülést – mondta Besenyei a mutatványról.
Szerencsére az időjárás is kedvező volt, ezért a műrepülő-világbajnok nem „csak" végigrepült, hanem több trükköt is bemutatott a 8 méter széles, 300 lóerős gépével a legszélesebb pontján 24 méteres, Türr István és Gerster Béla tervei alapján megépült csatorna falai között. Besenyeinek 18 évig tartott, mire minden engedélyt beszerzett a repüléshez, azonban kétség kívül megérte rá várni.
A 8 méter széles gép nyílegyenesen haladt az alig több, mint 20 méter széles csatornán
blikk
Feltöltve: 2014.03.28.
Megnézve: 2226