HIRDETÉS
HIRDETÉS

Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy menesztette tisztségéből Rex Tillerson külügyminisztert, akinek helyét a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója, Mike Pompeo veszi át, aki Trmp szerint „fantasztikus munkát végez majd". A CIA élére most először egy nő, Gina Haspel kerül.

Az ExxonMobil volt elnöke és vezérigazgatója külügyminiszterként hétfőn este szólalt meg utoljára, akkor kiállt a brit kormány következtetése mellett, miszerint valószínűleg Oroszország tehető felelőssé Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese és lánya, Julija Szkripal megmérgezéséért. Tillerson ezt Nigériából hazafelé tartva a repülőgépe fedélzetén nyilatkozta a sajtónak. Az eltávolított külügyminiszter az afrikai országban a Boko Haram dzsihadista szervezet által elrabolt 110 lány tárgyalásos úton való kiszabadításáról tárgyalt a nigériai államfővel.

Tillersont állítólag váratlanul érte a döntés, de a leváltása annyiból nem nevezhető meglepetésnek, hogy 2017 végén többször, több forrás is arról beszélt az amerikai médiában, hogy egyre jobban inog a külügyminiszter pozíciója, és akár decemberben vagy januárban meneszthetik. Már akkor is Mike Pompeo CIA-igazgatót tippelték Tillerson utódjaként.

A híresztelések egyik alapja az volt, hogy Tillersonnak többször is nyilvános összezördülése volt Trumppal. A New York Times szerint Tillersont állítólag meglepte, hogy Trump mennyire nem volt tisztában a külpolitika alapjaival, az elnököt viszont kifejezetten bosszantotta, hogy külügyminisztere a találkozókon elég látványos testbeszéddel jelezte, ha nem értett egyet a döntéseivel. Trump alatt a külügyminiszter a korábbiaknál gyengébb pozíciónak bizonyult, például James Mattis védelmi miniszterrel összevetve.

Októberben is arról írtak, hogy Tillerson gondolkozik a lemondáson, és még nyáron egy megbeszélésen állítólag idiótának nevezte Trumpot a Pentagonban. Tillerson akkor tagadta, hogy lemondana, de az idiótás megjegyzést nem kommentálta.

A Fehér Ház a november végén újra felröppenő pletykákra annyit reagált, hogy Tillerson a helyén van, és nem készülnek egyelőre személyi bejelentésekre. „A média arról spekulál, hogy kirúgtam Rex Tillersont vagy hamarosan távozik – ÁLHÍR! Nem távozik, és bár bizonyos témákban nem értünk egyet, (én hozom a végső döntéseket) jól együttműködünk és Amerika újra nagy tiszteletnek örvend!" – írta ki Trump is a Twitterére.

Most viszont már látható, hogy ez csak időlegesnek bizonyult. Az időpontválasztáshoz hozzátartozik, hogy Trump akkor küldte el végül Tillersont, amikor az amerikai diplomácia elnöksége eddigi talán legfontosabb találkozójára készülhet. Trump múlt hét végén elfogadta Kim Dzsongun tárgyalási ajánlatát, így első hivatalban lévő elnökként várhatóan májusban leül majd megbeszélésre az észak-koreai diktátorral. A BBC-nek egy fehér házi forrás azt mondta, hogy Trump azt akarta, hogy a történelmi megbeszélésnek és más fontos tárgyalásoknak már az új külügyi stábbal vághasson neki.

Ez volt a legutóbbi olyan pillanat, amikor Tillerson kínos helyzetbe került, hiszen még órákkal a tárgyalások bejelentése előtt is azt mondta, pozitívak az észak-koreai fejlemények, de messze van még a közvetlen találkozó. Trump a bejelentés előtt ugyan beszélt telefonon Afrikában tartózkodó külügyminiszterével, de azt nem mondta neki elfogadja a találkozót.

Egyébként a Tillerson és Trump közötti összezördülések egy része pont abból fakadt, hogy a külügyminiszter azokban az időkben is mindig a diplomáciai megoldás és a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, amikor az elnök éppen harcias retorikával üzengetett Kim Dzsongunnak.

index.hu

Feltöltve: 2018.03.13.
Megnézve: 1179

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra