HIRDETÉS
HIRDETÉS

Bukott már bele vadászatba spanyol igazságügy-miniszter, illetve horvát belügyminiszter is. A svéd expénzügyminiszter pedig már azzal is bajba került, hogy gyaníthatóan kedvezményes áron vadászott. Nemzetközi analógiák Semjén Zsolt ügyéhez.

A Magyar Nemzet információi szerint egy Farkas József nevű szállodaipari üzletember finanszírozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes svédországi luxusvadászatait. A lap értesülései alapján az üzletember nem rokona Semjénnek, ami azért lényeges, mert a politikus párttársai korábban ezt állították. Ami viszont lényeges lehet: Farkas egy állami támogatásokkal vastagon kistafírozott vállalkozó. Akinek a szállodaavatóján épp Semjén mondott beszédet.
Spanyol bukás

A nemzetközi politikai életben nem példa nélküliek a vadászati botrányok. 2009-ben Madridban ilyen ügybe bukott bele Mariano Fernandez Bermejo igazságügy-miniszter. A helyzet azonban itt fordított volt, a miniszter nem elfogadott egy luxusvadászatot, hanem ő volt a meghívó fél.

Ez azért volt különösen súlyos ügy, mert a vendég Baltasar Garzon bíró volt, aki éppen az ellenzéki pártokhoz kötődő üzletembereket vizsgálta ebben az időben. Az ügy szövevényes volt, mert Bernejo egy ideig azzal védekezett, hogy csak véletlenül találkozott Andalúziában Garzonnal, de aztán szép sorban kiderült az igazság, végül a miniszter lemondott.
A király bocsánatot kért

Három évvel később János Károly spanyol királynak már pusztán azért is meg kellett követnie a nemzetét, mert 2012-ben részt vett egy botswanai vadászaton. Bocsánatkérő nyilatkozatában, az akkor 72 éves király azt írta, „fel kellett volna fognom, hogy a gazdasági válság közepén (Spanyolországot különösen érzékenyen érintette a Lehman-csőd után kialakult ingatlanválság) nem illik drága vadászaton részt vennem.”

Horvát háborús bűnös

2008-ban a horvát belügyminiszter, Ivica Kirin is belebukott egy vadászatba. Ám az ő bűne nem a korrupció volt, hanem az, hogy egy Mladen Makrac nevű háborús bűnös tábornokkal vadászott nagy egyetértésben, pedig a horvát belügyminisztérium különleges rendőrségének egykori parancsnoka ellen nemzetközi elfogatóparancs élt.

Svédországban is volt már ügy

Semjén Zsolt állítólag Svédországba járt rendszeresen vadászni. Svédország a világ egyik legkevésbé korrupt országa, de éppen egy éve itt is volt egy vadászattal kapcsolatos politikai korrupciós ügy.

A Holmen erdészeti vállalat szervezett vadászutazásokat, amelyeken többek között Svédország korábbi pénzügyminisztere, Anders Borg is részt vett, akit emiatt megvesztegetés vádjával próbálták meggyanúsítani. Az egykoron Európa legjobb pénzügyminiszterének választott Borg mellett sok enyhítő körülmény szólt, már nem volt miniszter, csak nappal vett részt az eseményen, nem aludt ott, ráadásul fizetett is a programért (csak éppen a gyanú szerint kevesebbet, mint a piaci ár).

Borg végül ezt az ügyet teljesen megúszta. Nem ebbe bukott bele, hanem abba, hogy fél évvel később erősen ittas állapotban, vulgárisan ordítozott egy pártgyűlésen. Mint mondta: „nagy volt rajta a nyomás”.
Izrael

A véleményes ajándék-elfogadás tárgya természetesen nem csak vadászat lehet. A nemzetközi gyakorlat szerint, ha egy politikus jelentős összegű ajándékot fogad el egy olyan üzletembertől, aki emiatt politikai előnyöket kap, az ügy, mégpedig nagyon súlyos ügy.

Izraelben például egyáltalán nem ritka, hogy aktív politikusokat fognak büntetőügybe. Most éppen Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen talált a rendőrség elég bizonyítékot ahhoz, hogy az ügyészség vádat emeljen.

A legfőbb vád pedig az ellene, hogy a miniszterelnök – akkor éppen még ellenzéki politikusként - nagy értékű ajándékokat fogadott el az amerikai-izraeli állampolgártól, Arnon Micheltől, amiért cserébe benyújtott egy olyan törvényjavaslatot, amely adómentességet garantált volna a tíz évnél régebben külföldön élő izraeli állampolgároknak (Amon Michelre természetesen illett ez a kitétel).
Japán, Mauritius

A nagypolitika nemzetközi eseményei közül még két lemondás is ajándék-elfogadáshoz kapcsolódott. Akira Amari japán gazdasági miniszter is nagyon hirtelen lemondott, miután gyanús megítélés alá esett egy japán építőipari cégtől kapott ajándék, illetve adomány. A miniszter végül vállalta a felelősséget a pártfinanszírozási botrányért, de azt végig tagadta, hogy megvesztegetés történt, állítása szerint pontosan lekönyvelte a támogatói adományt.

Pár napja pedig az ország 50 éves függetlenségét ünneplő Mauritius veszítette el az elnökét. Ameenah Gurib-Fakim esetében az „ajándék” inkább eufemisztikus kitétel, mert az elnök konkrétan egy hitelkártyát kapott ajándékba egy nemzetközi NGO-szervezettől, amelyet ruhák és ékszerek megvásárlására is használt.
Magyar példák

A hazai politikai és gazdasági elitben mindig is nagy hagyománya volt a vadászatnak. Már az átkosban is, de a rendszerváltás óta is sok politikusról derült ki, hogy elképesztő méretekben pusztítja a fácán-, vagy éppen az énekes madár állományt.

A vadászatokból általában kellemetlen ügyek támadnak, Semjén Zsoltnak például egyszer már kellett magyarázkodnia, amikor Bige László üzletember több parlamenti képviselőt is meghívott egy lónyai vadászatra. Az is kínos eset volt, amikor felhevült politikusok egy fenékpusztai vadászaton viszonylag könnyű célpontot kerestek és közvetlen közelről szétlőtték Somogyi Győző milliós értéket képviselő festményét.

A hazai gazdasági elitből Csányi Sándor, Bige László, Zdeborsky György, Erdei Tamás, illetve Erős János állnak nagy vadász hírében, míg a politikai kötődésű közszereplők közül Semjén mellett Lázár János, Medgyessy Péter, Polt Péter és újabban Tiborcz István szokott állítólag vadászni.

A legtöbben hazai vadászatokon, de azért vannak történetek ukrajnai helikopteres medvevadászatokról és méregdrága afrikai túrákról is.
Nem buknak bele

Itthon viszonylag kevés példa van arra, hogy politikus belebukjon egy ajándék-elfogadási ügybe. Itthon a legemlékezetesebb eset talán Molnár Csaba rendőrtisztet érintette, aki egy arab üzleti körtől egy ceruzatartót és egy csomag baklavát fogadott el. Emiatt évekig meghurcolták, végül felmentették.

Olyan esetre is volt példa, amikor a Fidesz a másik, a kritikus oldalon találta magát. 2003-ban a Fidesz azzal támadta Magyar Bálintot, a Medgyessy-kormány oktatási miniszterét és közvetlen kollégáit, hogy elfogadtak a Cisco informatikai cégtől egy amerikai meghívást, ahol közbeszerzés nélküli megállapodást is aláírtak.

index.hu

Feltöltve: 2018.03.13.
Megnézve: 1234

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra