HIRDETÉS
HIRDETÉS

Budapest – Nyirokmirigyrákkal küzd Balzsay Károly (34), a tavaly visszavonult egykori profi ökölvívó, a WBO (Bokszvilágszervezet) és a WBA (Bokszvilágszövetség) korábbi nagyközépsúlyú világbajnoka.

Az öklöző az első pillantok sokkja után nem esett kétségbe, már meg is kezdték kemoterápiás kezelését és bizakodik a teljes felépülésben. Mindent megtesz a gyógyulásért.

– Nincsenek jó híreim. Rosszindulatú mirigyrákkal küzdök – árulta el Szent László Kórház hematológiai osztályán kezelt Balzsay, akivel a pénteki Blikkben exkluzív interjút olvashatnak betegségéről és arról, hogyan dolgozza fel a kialakult helyzetet.

Kezdetben egyszerű vírusfertőzésre gyanakodtak esetében, majd mononukleózis volt a diagnózis, végül a László Kórházban elvégzett vér- és egyéb vizsgálatok (biopszia, PET/CT) derítettek fényt a probléma valódi okára.

Balzsay a súlyos betegség ellenére, a körülményekhez képest jól érzi magát, már edzéseket is tart. Bízik erős szervezetében és abban, hogy a kemoterápiás kezelések hatására sikerül legyőznie a gyilkos kórt és folytathatja életét.

- Ezt az ellenfelet nem én választottam magamnak, de le fogom győzni - jelentette ki Balzsay Károly.

blikk

Szurkolunk neked Karesz!
Szerk.

Feltöltve: 2014.03.06.
Megnézve: 2145

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra