HIRDETÉS
HIRDETÉS

A nemzeti konzultáció eredménye is mutatja, hogy az ország biztonsága kiemelten fontos, a magyar emberek biztonságának a garantálása a kormány legfontosabb feladata – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, amit Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen.

A tárcavezető emlékeztetett: a nemzeti konzultáció során több mint 2 millió 300 ezer ember mondta el véleményét az illegális bevándorlással kapcsolatban. „Az európai politikai színtéren nem egyszerű a magyar kormány helyzete, ahhoz, hogy ezekben a küzdelmekben részt vegyünk, folyamatosan látnunk kell, hogy mi a magyar választópolgárok véleménye” – mondta a miniszter.

Az illegális bevándorlás kérdése pártállástól független, nemzeti ügy – tette hozzá.

Februárban dönthet a parlament a Stop Soros törvénycsomagról

Februárban dönthet az Országgyűlés az illegális bevándorlás elleni újabb, az ország biztonságának növelése érdekében szükséges törvénycsomagról – közölte Lázár János.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: a kormány fontosnak tartja, hogy az illegális migráció szervezésében, támogatásában részt vevő, külföldi forrásokban részesülő szervezetek átláthatóbban működjenek. Ezért kezdeményezi a regisztrációs kötelezettségüket, a külföldi támogatásaik után 25 százalékos illeték fizetését – amelynek összegét a határvédelemre költenék –, valamint a kitiltással azonos következményekkel járó idegenrendészeti távoltartás alkalmazásának lehetőségét.

Lázár János megjegyezte: mivel a törvény csak a jövőre nézve lépne hatályba, ezért kiváló alkalom lehet arra, hogy Soros György abbahagyja Közép-Európában az illegális migráció finanszírozását.

A tárcavezető arra is kitért, hogy Magyarország tavaly csaknem 1300 embernek biztosított oltalmat. „Aki bajban van, annak segítünk” – mondta.

Csökken a csok-ügyintézéssel kapcsolatos bürokrácia

A kormány megkönnyíti a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) kapcsolatos ügyintézést – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János jelezte: a bürokratikus akadályok csökkentéséről két hét múlva dönt a kormány.

Megerősítette azt is: a kormány célja, hogy tíz éven belül ne legyen szüksége az országnak importáramra, s ehhez a földtulajdonosoknak engedélyt és kedvezményes hitelt biztosítanak kis teljesítményű napelemparkok létrehozásához.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a kormány jóváhagyta a 450 kilométeres Budapest–Kolozsvár gyorsvasút létrehozásának tervtanulmányait.

hirado.hu

Feltöltve: 2018.01.18.
Megnézve: 712

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra