HIRDETÉS
HIRDETÉS

Továbbra sem távozik a Jobbik alelnöki posztjáról Z. Kárpát Dániel. Múlt héten, amikor kiderült, hogy a párt nyugdíjas tagozatának egyik vezetője zsidó- és cigányellenes kijelentéseket tett, akkor Z. Kárpát Dániel azt mondta, hogy a Jobbik nem következmények nélküli párt. Másnap azonban Z. Kárpát Dánielről is előkerült egy felvétel, ami miatt többek szerint távoznia kellene. Egyelőre nincs következménye a párton belül.

„Kivel írt alá társulási szerződést Orbán Viktor és csapata kétharmados kormányával? Hát Izraellel kérem szépen. Tehát amikor most már arról beszélünk, hogy felvásárolják Magyarországot, akkor láthatjuk, hogy egy tényszerű, átjátszható rendszer alakult ki, ahol ez valósággá válhat” – fogalmazott Z. Kárpát Dániel egy felvételen.

A 2012-es felvételeken Magyarország felvásárlásáról beszélt a jobbikos Z. Kárpát Dániel a zsidósággal kapcsolatban. A videó alig 24 órával azután került nyilvánosságra, hogy a nyugdíjas tagozat alelnökének hasonló kijelentések miatt távoznia kellett a posztjáról.

Erős Erzsébet egy videófelvételen azt mondta: a zsidóság támadást indított Magyarország ellen. Egy Facebook-bejegyzésben pedig úgy fogalmazott: „a zsidók maguknak intézték saját fajtájuk sorsát”.

Erős Erzsébet kizárása kapcsán Z. Kárpát Dániel azt mondta: a Jobbik nem egy következmények nélküli párt és a hasonló esetek eddig is szankciókkal jártak.

Hétfőn az M1 stábja szerette volna megkérdezni a jobbikos Dúró Dórától, hogy Z. Kárpát Dániel elmélete alapján magának a képviselőnek is kell-e következményekkel számolnia a Jobbikban. És az Erős Erzsébetével szinte azonos kijelentések miatt, a nyugdíjas tagozat volt alelnökét követve Z. Kárpát Dániel is lemond-e.

Dúró Dóra, bár a sajtótájékoztatón minden más kérdésre válaszolt, arra a kérdésre, hogy kell-e következményekkel számolnia Z. Kárpát Dánielnek és hogy lemond-e annyit válaszolt: „Ezzel kapcsolatban a sajtóosztály kérem, hogy keresse.”

Korábban Staudt Gábor, a Jobbik másik országgyűlési képviselője is elhárította a jobbikos politikusok antiszemita kijelentéseivel kapcsolatos kérdéseket.

Staudt Gábor még azelőtt távozott a teremből, mielőtt az M1 stábja megkérdezhette volna, hogy a zsidóságról korábban kirekesztő kijelentéseket tevő, de még mindig jobbikos Gyöngyösi Márton, Toroczkai László, Apáti István, Sneider Tamás, esetleg Zagyva György Gyula vagy Kulcsár Gergely távozik-e a pártból.

hirado.hu

Feltöltve: 2017.12.05.
Megnézve: 948

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra