HIRDETÉS
HIRDETÉS

Nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások a decemberihez képest - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Közölte: a 3 százalékos emelés azoknak jár, akiknek 2017-ben állapították meg a járandóságot, míg a további 0,8 százalékot azok jár, akik régebb óta kapják a nyugdíjat.

Emlékeztetett, a novemberi 0,8 százalékos egyösszegű kiegészítés beépül a 2017 előtt megállapított nyugdíjakba.

Ezt figyelembe véve egy 113 ezer forintos öregségi nyugdíj

4 325 forinttal, vagy 3 390 forinttal emelkedik. A cél az, hogy Magyarország a nemzedékek szolidaritására épüljön, ezért a kormány megbecsüli azokat az időseket, akiknek több évtizedes munkájának köszönhetően a mai állapotában van az ország, ezért szeretnék, ha a gazdasági sikerekből ők is részesülnének - mondta.

Balog Zoltán a megbecsülés jelei közé sorolta a nyugdíj-kiegészítést, a nyugdíjprémiumot és a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt ,amely még az ünnepek előtt minden belföldi jogosult megkap- mondta.

A miniszter azt hangoztatta, a kormánynak sikerült megőriznie a nyugdíjak értékét, és pluszjuttatásokat is tudtak adni az időseknek.

Balog Zoltán arról is beszélt, a kormány arra számít, hogy jövőre tovább erősödk a gazdaság, "négy százalék felé tud növekedni", és szeretnék, ha ennek a hatását is éreznék az idősek. Közölte, ezért a 2018-as költségvetésbe már betervezték, hogy a jövő év végén is fizetnek nyugdíjprémiumot; erre több mint 32 milliárd forintot különítettek el.

Emlékeztetett arra is: az ő javaslatára, Lázár János miniszter kezdeményezésére kedden elfogadta az Országgyűlés, hogy januártól plusz 50 ezer forintot kapnak havonta a nyugdíjuk mellé azok, akik legalább húsz évig otthon ápolták tartósan beteg gyermeküket.

origo.hu

Feltöltve: 2017.11.30.
Megnézve: 1183

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra