HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az orvosi marihuanáról szóló, júniusban elfogadott törvény fontos változást hoz a rákban és epilepsziában szenvedők életébe.

November 1-jétől lehetőség lenne a kender alapú termékek kiadására, amennyiben van vény illetve megfelelő orvos, aki gyakorlattal, ismerettel, és tapasztalattal rendelkezik a marihuana orvosi alkalmazásáról. Mivel az egyetemen ezt nem tanítják, igencsak sovány százaléka tudja ezt a dokiknak. Ami miatt még várat magára az ügy, az az, hogy hiába a törvény, a Gyógyszer-nyilvántartási hivatalnak is be kell jegyeznie az erre megfelelő, füvet tartalmazó termékeket.

"Az eredmények alapján ellenőrizni kell, hogy a termék biztonságos, hatékony és, hogy kézben tartható. Emellett a gyógyszerészeknek is speciális tréningeket kell tartani."

A terápiás célra használt marihuana sok etikai kérdést is felvet, és sok aggályt fogalmaz meg a fejekben. Nem is olyan egyszerű téma, mint hinnénk. Akkor sem, ha valójában az orvosi fű THC tartalma olykor igen alacsony, tehát, aki azt hiszi, hogy ez a legális drogozás kiskapuja, az téved. Viszont sok betegség kezelésében igenis jótékony hatású a szer - ez már bizonyított. A lengyelek -merthogy náluk lépett érvénybe a törvény- attól is tartanak, hogy az orvosi marihuana termesztése mellett a nem orvosiak is szárba szökkennének. Szó szerint.

Forrás: Noizz.hu

Feltöltve: 2017.10.30.
Megnézve: 1282

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra