HIRDETÉS
HIRDETÉS

Szombaton délután háromtól kísérték utolsó útjára a magyar táncdal legendáját, Aradszky Lászlót a budapesti Szent István Bazilikában. Temetésen két zenésztársa és barátja, Koós János és Soltész Rezső mondott beszédet az elhunyt emlékére.

Őszinte hangon közvetítette az emberi érzelmeket - hangsúlyozta a több mint ezer fős gyászoló tömeg előtt az evangelikus lelkész, és hozzátette, az oltár előtti sárga liliomok tengere is jelzi, szeretettel fordulnak felé.

- Zavarban vagyok, mert nem sírni akarok. Már kisírtam magam, bár először buta viccnek hittem, amikor azon a hétfő reggelen egy barátom felhívott, és rákérdezett, hallottam-e, hogy Laci meghalt - kezdte beszédét Koós János, a pályatársból lett barát.

- Nem szégyellem, hosszú évtizedek után, elsírtam magam. Együtt jártunk ki a Fradi-meccsekre. Mindenki azt hitte, mi folyton zrikàltuk egymást, de ez csak a közönség előtt volt így. Nem búcsúzom el tőle, mert akit szeretek attól nem búcsúzom el. Nagyon szerettük egymást. Laci pihenjél nyugodtan, ja, hogy el ne felejtsem, nemsokára találkozunk - mondta Koós.

Egy műfajt teremtő generáció tagja voltál - foglalta össze Soltész Rezső, a másik zenész barát. - Büszke vagyok arra, hogy Aradszky László kortársa lehettem. Örömöt és boldogságot sugároztál, és így szeretnék emlékezni rád. Amikor a születésnapodon felhívtalak, még terveztünk egy nagy beszélgetést idézte fel Soltész, és ő is elérzékenyült.

- Én sem búcsúzom, mert a dalaid itt maradnak, és milliók fogják énekelni őket. Csak annyit mondhatok mosolyogva: nyugodj békében, Lacikám - búcsúzott Soltész.

Aradszky özvegye, Éva Zsolt fiuk három unokája körében ülte végig a szertartást, nem omlott össze, bár volt, hogy a zsebkendőjéhez nyúlt. Az énekes temetésén lerótta tiszteletét Aradszky Adrienn lánya s első házasságából született két unokája is.

A közeli hozzátartozók és barákok lekísérték az október 8-án hirtelen szívleállásban elhalálozott táncdalénekes földi maradványát a bazilika altemplomába.

blikk.hu

Feltöltve: 2017.10.28.
Megnézve: 1596

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra