HIRDETÉS
HIRDETÉS

Elmérgesedett a szópárbaj Donald Trump amerikai elnök és az egyik befolyásos republikánus szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, Bob Corker között, akivel korábban az elnök állítólag lehetséges külügyminiszterként is számolt.

Mióta bejelentette, hogy a 2018-as félidős választásokon nem indul újra Tennessee-ben, Corker többször is kritizálta Trump külpolitikáját. Azt mondta a New York Timesnak, hogy Trump úgy fogja fel a munkáját, mint egy reality show-t, a folytonos fenyegetésekkel pedig „a harmadik világháború felé vezető pályára" állíthatja az Egyesült Államokat. Szerinte Trump nem igazán veszi figyelembe, mekkora súlya van annak, ha az Egyesült Államok elnöke nyilatkozik meg.

Az elnök viszont vasárnap kiírta a Twitterére, hogy Corker könyörgött neki, hogy támogassa az újraválasztását, de ő visszautasította. Majd azzal is ekézte Corkert, hogy nem volt elég tökös ahhoz, hogy újra induljon. Szerinte amúgyis Corker az egyik felelős a borzalmasnak nevezett iráni atomalkuért, aminek a végrehajtását várhatóan nem hosszabbítja meg a héten Trump.

Corker azzal vágott vissza, hogy a Fehér Házból felnőtt napközi lett. A múlt héten úgy vélte, hogy a Rex Tillerson külügyminiszterhez hasonló kormánytagok mentik meg az Egyesült Államokat a káosztól, írja a CNN.

Corker kiállt Tillerson mögött, aki a diplomáciai megoldást hangsúlyozta Észak-Korea esetében, és emiatt nyilvános összezördülése is volt Trumppal. A külügyminiszter tagadta szerdán, hogy a lemondáson gondolkozna, miután olyan hírek is jöttek, hogy állítólag még nyáron egy megbeszélésen idiótának nevezte Trumpot a Pentagonban.

index.hu

Feltöltve: 2017.10.09.
Megnézve: 1091

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra