HIRDETÉS
HIRDETÉS

Budapest - Másképpen emlékeznek a közterület-felügyelők és másképpen D. Dávid, miért rángatták meg, majd nyomták le a földre szerda délután a Ferenciek terén.

Akciójuk lassan az egész világhálót bejárta, a megdöbbentő igazoltatásról ugyanis videó készült, amit a 444. hu internetes lapnak többen is elküldtek. A fiatalember a 7-es buszra szállt fel, amikor az ellenőrök a jegyet kérték tőle.

– A férfi nagyjából 20 másodperc után kezdett kotorászni a zsebében. Ugyan elővette a jegyét, de az ellenőrrel nem állt szóba, hanem az első ajtónál lévő jegykezelő automatához rohant. Ezután az ellenőr felszólítására sem adta át a jegyet – idézte fel munkatársai emlékeit az esetről S. Durdon Marianna, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság szóvivője, aki hozzátette: az utas hangosan ócsárolta a közterület-felügyelőket, és megpróbált elszökni.

Dávidra ekkor két felügyelő vetette rá magát. Miközben az egyik a karját cibálta, a másik a földre teperte, és a rugkapáló férfi mellkasára térdelt. Erősítés is érkezett, harmadik társuk a nézelődőket tartotta távol, akik közül többen is kérdőre vonták a járdán bunyózókat

Dávid szerint azonban az ellenőrök néhány részletre nem emlékeznek kristálytisztán.
– A teljes történethez hozzátartozik az is, hogy amikor felszálltam a buszra a Rudas fürdőnél, egyből odajött hozzám az ellenőr, és kérte a jegyeket, bérleteket. Én épp a tárcámért nyúltam, hogy lyukasszak, de azt már nem engedte, hogy kezeljem a jegyem – írta a Blikknek a pórul járt utas, aki szerint az ellenőrök azonnal „odadobták" őt a közterület-felügyelőknek. – Innentől a tiétek – mondták az ellenőrök – tette hozzá Dávid, aki szerint a felügyelők szerepet tévesztettek.

A férfit végül a rendőrök mentették ki a közterületesek karmai közül. Az esetet a rendőrség és a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága is vizsgálja.

– A felügyelők hatósági jogkörrel rendelkeznek. Ennek köszönhetően elkérhetik a bliccelők személyes adatait, ha ezeket a bliccelő nem adja át, akkor az illetőt akár testi erővel is helyszínen tarthatják a rendőrség kiérkezéséig – magyarázta S. Durdon Marianna.

src="//www.youtube.com/embed/FrpDtx88YUE" frameborder="0" allowfullscreen>

blikk

Feltöltve: 2014.01.31.
Megnézve: 2449

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra