HIRDETÉS
HIRDETÉS

Forró hangulatú testületi ülést tartottak a napokban Dunakeszin: egy DK-s képviselő orvosi igazolása körül kirobbant vitában a helyi Jobbik-alapszervezet elnöke kiállt a szerinte "embertelen támadás" ellen, és emelt hangon sérelmezte a település polgármesterének eljárását. Az önkormányzat szerint az ügyben "bizarr" koalícióban fogott össze a Jobbik és a DK, a pártok a szabályokat kijátszva, minden hazugságra képesek azért, hogy kicsalják a pénzt az önkormányzattól. A város polgármestere nem tartja jónak, hogy vannak, akik az emberek képviseletében tízezrekért összejátszanak.

Csütörtökön ülést tartottak az önkormányzati képviselők.

Több napirendi pont mellett egy szervezeti és működési szabályzattal kapcsolatos pontot tárgyaltak, ennek azonban az lett a vége sajtóhírek és Facebook-bejegyzések szerint, hogy a DK képviselője, Radnóti Henrik feldúltan kirohant, míg a jobbikos Varga Zoltán Péter “emelt” hangon kérte számon képviselőtársain a történteket.

Egy helyi portál, a Dunakeszi Post kérdésére az önkormányzat azt közölte: a képviselő-testület Radnóti Henrik július 27-ei testületi ülésére vonatkozó tiszteletdíj kifizetését felfüggeszti, és felkéri a jegyzőt, hogy az ügy tisztázása érdekében a nyomozóhatóság felé tegye meg a szükséges jogi lépéseket.

A hírportál szerint az ügy azért lett ügy, mert még egy korábbi, júliusi képviselő-testületről a DK-s képviselő hiányzott, orvosi kezelésre hivatkozva, és erről orvosi igazolást hozott. Azonban az önkormányzat szerint nem orvosi kezelés, hanem egy biciklitúra miatt nem vett részt rajta a DK-s képviselő, akinek emiatt 35 ezer forintos tiszteletdíját visszatartják.

Szombaton, két nappal a botrányos ülés után az önkormányzat is megszólalt: közleményükben arról írnak, hogy a baloldali képviselő a tudomásuk szerint szabadidős programon vett rész a július 27-ei testületi ülés idején, ezt próbálta utólagosan beszerzett orvosi igazolással igazolni.

Ez a szabadidős program információnk szerint egy biciklitúra volt, a hirado.hu úgy értesült, a túráról az egyik közösségi portálon Radnóti feleségével együtt élőben is bejelentkezett.

Jobbikos képviselő: felháborított az eljárás

Erről a biciklitúráról nem tud Varga Zoltán Péter, az a jobbikos képviselő, aki korábban azt írta a Facebook-oldalán: szándékosan törvénysértő módon, de nyilvánosságra hozza a történteket. Ebben a posztban arról ír, hogy a szerinte “kegyetlen, embertelen” módon megtámadott Radnótival politikailag nem ért egyet, de ami történt, az szerinte felháborító, és túl megy minden határon.

A hirado.hu két nappal a történtek után megkereste a képviselőt, aki elmondta: nem tud az állítólagos biciklitúráról, szerinte, ha van bizonyíték erről, akkor azt be kell nyújtani, és ki kell vizsgálni. Úgy fogalmazott: az orvosi igazolás és a biciklitúra ügyét külön kezelné.

Ennek némileg ellentmondva arról is beszélt: ha gyanú merül fel a biciklitúra miatt az igazolással kapcsolatban, akkor azt ki kell vizsgálni, de az ártatlanság vélelme mindenkit megillett.

Magával az orvosi igazolással kapcsolatban még megjegyezte: egészségügyben dolgozóként felháborította az, hogy egy személy egészségügyi adatait az orvosától kikérik, és ennek alapján az orvosi igazolás hitelességéről kellett dönteni, ezért tett emelt hangú, de határozott felszólalást a képviselő-testületi ülésen.

Kérdésünkre, hogy miért védte meg a képviselőtársát, úgy fogalmazott: egész egyszerűen embertelen szituációt eredményezett a helyzet, hogy a napirendre felvett pont kiosztásakor szembesülnek azzal, hogy egy képviselő egészségügyi adatai alapján, a képviselői tiszteletdíj elvonásáról kell dönteni.

DK: mondjon le Dióssi!

A jobbikos képviselő “embertelen fideszes támadásról” szóló posztja után egy nappal a DK Dióssi Csaba polgármester lemondását követeli az ügyben kiadott közleményükben. Úgy fogalmaznak: feltételezhetően politikai nyomás miatt adta ki a DK-s képviselő orvosa a képviselő adatait.

Megfogalmazásuk szerint “ez európai demokráciákban súlyos bűncselekmény” szerintük innen már csak egy lépés – írták – hogy az “állampárt” az ellenzéki képviselők egészségügyi állapotára építsen lejáratókampányokat. Ezért – fogalmaznak – követelik, hogy Dióssi Csaba fideszes polgármester mondjon le, valamint hivatalból megindított rendőrségi eljárást kérnek az ügyben.

Jobbik-DK összezárást sejt az önkormányzat

A Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció illetékes választókerületi elnökének nevével fémjelzett közlemény azonban már az önkormányzatnak is sok volt.

Dunakeszi Önkormányzata a szinte egyidejű jobbikos, valamint DK-s támadásra válaszul kiadott közleményben azt írja: a baloldal és a Jobbik bizarr koalícióban próbálja leplezni a visszaélést, a szabályokat kijátszva, minden hazugságra képesek azért, hogy kicsalják a pénzt az önkormányzattól (állítólag több tízezer forint kifizetése körül pattant ki az ügy – a szerk.).

Úgy fogalmaznak: alapos okuk van azt feltételezni, hogy Radnóti Henrik állításával ellentétben nem volt ágyban fekvő beteg a júliusi testületi ülés idején, és ebben a kikért igazolás is megerősítette őket, és az általuk megismert tények alapján a DK-s önkormányzati képviselő a szabadidős programján jól szórakozott, és ezt nem helytálló igazolással próbálta elfedni.

Mint írják: bíznak benne, hogy a megindított vizsgálat fényt derít a visszaélésre.

A nap folyamán nyilatkozott az M1 aktuális csatornának Dunakeszi polgármestere, aki úgy fogalmazott: “miközben az ellenzék a lemondásomat követeli, van egy olyan ember, aki arra vállalkozik, hogy az embereket képviselje, hogy ő hozza meg az emberek képviseletében a döntéseket, de pár tízezer forint érdekében ilyen trükközésekbe megy bele”.

A “bizarr” DK-jobbik koalícióval kapcsolatban elmondta: saját médiumaikban egymásról beszámolnak, egymást segítik a különböző politikai akciókban, a jobbikos képviselő baloldali médiumokban tesz nyilatkozatot, aki szorosan odafigyel az itteni történésekre, az eddig is láthatta, hogy szoros együttműködés van a két oldal között.

hirado.hu

Feltöltve: 2017.10.01.
Megnézve: 1318

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra