HIRDETÉS
HIRDETÉS

A szókimondó indulatairól is ismert baloldali-liberális történész, Gerő András a Szeretlek Magyarország Klub belső levelezőlistájára olyan tartalmú emailt juttatott el, melynek lényege szerint hiba volt a Klub belső rendezvényére előadónak meghívni Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Az M1 stábjának azt is hozzátette, véleményével nincs egyedül. Kerestük a Jobbik sajtóosztályát is, ott azt javasolták a hirado.hu szerkesztőségének, nézzük az M1 csatornát.

Gerő azzal érvel megdöbbenése mellett, hogy “A Jobbik nemzeti radikális eszmerendszerrel lopta be magát a választók egy részének szívébe. Az ő esetükben a nemzeti radikalizmus szerves részét képezte a cigány- és zsidóellenes rasszizmus. Ezen az sem változtat, hogy az utóbbi időben békésebb szólamokat hangoztatnak, így például az európai zászló elégetésétől eljutottak az uniós bérek követeléséig. Mindazonáltal a pártelnök nem is olyan régen jelentette ki: ha kiderülne, hogy zsidó, akkor lemondana.”

Levelének későbbi részében így folytatja: “Megítélésem szerint az SZMK a maga gyakorlatában nem legitimálhatja a rasszizmus politikai jelenlétét.

A történész a mandinernek megerősítette, sokan mások is megütköztek Vona meghívásán, a levél kapcsán pedig még azt közölte a portállal: „Hozzáadott megjegyzésként elmondanám, hogy nem a Jobbik elleni küzdelem tölti ki az életemet – következőleg adott fellépésemet reakciónak és nem kampánynak szántam. Levelemből az is kiderül, hogy minden olyan politikust vagy közéleti személyt az adott klub rendezvényén vállalhatatlannak gondolok, aki a rasszizmust akár a politikában, akár a közéletben képviseli.”

A Szeretlek Magyarország Klub tagjai között a baloldali-liberális közélet olyan alakjai foglalnak helyet, mint Babarczy Eszter, Bárándy Péter, Bojár Gábor, Bojár István András, Bozóki András, Garaczi László, Hegyi Árpád Jutocsa, Herczog Mária, Jakupcsek Gabriella, Kolosi Péter, Kökény Mihály, Krizsó Szilvia, László Csaba, Müller Péter Sziámi, Rosta Mária vagy Sárközy Tamás, Bakács Tibor Settenkedő, Bródy János, Csányi Vilmos, Czeizel Endre, Gerendai Károly, Hajós András, Hankiss Elemér, Kovács “Kokó” István, Müller Péter Sziámi, Novák Péter, Vámos Miklós, Szili Nóra, Bozsik Yvette, valamint Somody Imre.

A Klub 2006. márciusában alakult, 2006. decemberének végén azonban 5 tag – Lovasi András, Brády Márton, Dénes Balázs, Schiffer András és Szombathy Pál – kilépett soraik közül, mert úgy gondolták, ez a szervezet nem arra jött létre, mint amit képvisel. A “burkolt kormányzati kommunikációs érdekek mentén megfogalmazott nyilatkozatokhoz” a továbbiakban nem kívánják nevüket adni, fogalmaztak akkor. A kilépések összefüggésben álltak azzal, hogy a Klub akkori állásfoglalásai megértéssel kommentálták Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszédét.

Az M1 stábja megkereste Gerő Andrást, a csatorna riportere arra volt kíváncsiak, mostani véleménye mennyire áll szemben a baloldali-liberális politikai elit és véleményvezérek véleményével, akik mostanában rendre támogatják az összefogást a Jobbikkal akár politikai szinten is. A történész elmondta: abból, hogy a Jobbik egy legitim párt, még nem következik az, hogy egy közéleti társaság meghívja Vona Gábort előadónak. Úgy fogalmazott: „A Jobbik számtalanszor bizonyította, hogy rasszista politikai tartalmakat képvisel, cigány- és zsidóellenes. Egy civil társaság pedig ne legitimálja a politikai és közéletben megjelenő rasszizmust.”

A Jobbik néppártosodási törekvéseivel kapcsolatban a történész elmondta: a párt a választói kör kibővítése miatt „húzódik középre”. Gerő András szerint azonban a Jobbik törekvése nem hiteles, mert korábban a nemzeti radikalizmussal törtek fel. „Kevés azt mondani, hogy megváltoztak, ez csak egy szöveg” – fogalmazott a történész. Gerő András szerint a Jobbik még nem bizonyította be hitelt érdemlően azt, hogy teljesen eltávolodott a demokratikus attitűdöket kizáró rasszizmustól.

A Szeretlek Magyarország Klub jelezte Gerő András számára, hogy többen voltak, akiknek nem tetszett Vona Gábor meghívása, ezért úgy döntöttek, hogy nem kívánnak részt venni az eseményen. „Ezen a körön belül nem állok egyedül” – nyilatkozta a történész az M1 aktuális csatornának.

Gerő András mellett kíváncsiak voltunk a Jobbik véleményére, és arra is, hogy Vona Gábor ezek után elmegy-e a Szeretlek Magyarország Klubba előadást tartani. A Jobbik sajtóosztálya felvetéseinkre csak annyit reagált, kövessük az M1 csatornát, mert a pártelnök az M1 riporterének már elmondta, amit fontosnak tart.

A Jobbik elnöke a Híradó kérdésére annyit mondott, a fórumon szerinte kötetlenül beszélgettek, részleteket azonban nem akart elárulni. „Ahogy korábban is, ennek a szervezetnek a rendezvényei tudomásom szerint zártkörűek voltak és nem sajtónyilvánosak, így nem tudok semmit mondani” – mondta a pártelnök.

hirado.hu

Feltöltve: 2017.09.21.
Megnézve: 1078

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra